dr Bige Szabolcs- : Tornaóra

Pattogó parancsszavait lágy, alt hang váltotta fel, ha igazítani kellett a gyakorlat kivitelezésén.

 

 

A nyári hőséget néhány napos hűvösebb idő váltotta fel.

A tízperces bemelegítő után az edző elnézést se kérve elsietett, miután meghallgatott a mobilján egy rövid üzenetet. Meglepődve álldogáltunk egy helyben topogva, de hamarosan edzőnk kolléganője jött oda hozzánk. Ügyesen átvette a csoportot.

Érdekes lány ez az edzőnő. Tildának hívják. Sima, fekete haja a válláig ér, arca markáns, mondhatnám, szinte durva, de mosolyától megszépül. Bőre a kreolnál sötétebb, selymesen fénylő. Egészében izgalmas jelenség.

Amint a csoportot átvette, késedelem nélkül elkezdte a munkát. Ruganyos mozdulatokkal mutatta be a gyakorlatokat, és reszelős hangon vezényelte az ütemet. Mozdulatait egy karmester is megirigyelhette volna. Egész teste, arca részt vett az ütemek diktálásában. Szemöldöke külön életet élt a gyakorlat mozdulatainak megfelelően. Pattogó parancsszavait lágy, alt hang váltotta fel, ha igazítani kellett a gyakorlat kivitelezésén. A húsz perces program olyan hamar letelt, hogy a csoport csak arra eszmélt, már vége is van. Az edzőnő vigyázzállásba merevedett, mintha várná a tapsot, s brávó kiáltásokat a nézőtérről. Semmi ilyesmi nem történt.

A beálló csendbe ellenben belehasított egy csengő gyerekhang: „Köszönjük, tánti!” Az első sorban, a többiek előtt álló hét-nyolcéves kisfiú kiáltott. Erre a csoport is magához tért és hangos köszönjük kiáltással reagáltak a kisfiú szavaira. Tilda lehajolt a kisfiúhoz, és megsimogatta buksi fejét, aki erre a nyakába ugrott, s egy cuppanós puszit nyomott az arcára.

— Jól van, Tibike! Most menj le a játszótérre! — szólott és elfordulva néhány könnycseppet törölt ki a szeméből.

Mi az? Mi történt? — értetlenkedett a csoport.

Tilda pedig, akit Tibike tántinak szólított a központi irodába sietett híreket megtudni.

— Telefonált Máté — fogadta a titkárnő —, Henit bevitték a kórházba a másik két utassal együtt, de egyikük sincs életveszélyes állapotban, egy nap megfigyelésre bent tartják, aztán haza mehetnek. A kocsi az teljesen tönkre ment. Tibikének kellene szólnunk, hogy ne érje váratlanul az édesanyja balesete.

— Úgy megijedtem, mikor szólt Máté — válaszolt Tilda.

 

Tilda ijedsége, ha a dolgok mélyére nézünk nem volt teljesen őszinte. Magának sem vallotta be, hogy valami esztelen remény támadt benne. Irracionális és esztelen ugyan, de letagadhatatlan. És a lány ettől az érzéstől ijedt meg igazán.

Tilda és Máté ugyanabban a tömbházban laktak gyermekkorukban. Egy iskolába is jártak, csak Máté két évvel feljebb. Ugyan azt a sportot is űzték — a szertornát. Tilda a gerendán és a felemás korláton jeleskedett, Máté a gyűrűn és a lovon. Nem csak egy időben jártak edzésre, de a versenyeken, bemutatókon is ugyan abban az időben szerepeltek, hiszen egy sportklubhoz tartoztak. Tildának tetszett az izmos, jó kiállású fiatalember, s Máté sem maradt közömbös a lány karcsú, rugalmas alakja iránt. Tilda titkos reményei azonban hamarosan szertefoszlottak.

Edzés után, egyik este, amint szótlanul hazafelé bandukoltak, Tilda valami megmagyarázhatatlan feszültséget érzett, valami nyugtalanságot. Talán várt egy szót, egy gesztust Máté részéről. Maga sem tudta megmagyarázni, megérteni, mi ez a benne feszülő érzés. A fiú ellenben sokáig nem szólalt meg, csak csöndben lépegetett Tilda mellett. Benne is munkált valami feszültség, mert bár egy szót sem szólt, mozdulatai merevek voltak, hiányzott belőlük a megszokott lezserség, rugalmasság. Hallgatása is olyan mesterségesnek hatott, nem két összhangban sétáló ember hallgatása volt. Már a lakónegyed határánál jártak, mikor hirtelen szembe fordult a lánnyal.

— Kell mondanom neked valamit!

— I-igen — nyögte elgyengülve Tilda.

— Üljünk le ide a virágtartó szélére.

Tilda gyorsan le is ült, úgy érezte, mindjárt elájul.

— Régi barátok vagyunk — kezdte a fiú —, ismerlek, mióta az eszemet tudom. Ezért bátran el merem mondani neked, amit akarok. Szerelmes vagyok!

— Ó!

— Szeretném, ha…

— Ha?

— Ha bemutatnál Heninek, a barátnődnek.

— Jó — suttogta Tilda és belekapaszkodott a beton szélébe, nézte a föld nyílik-e meg alatta, vagy az ég szakad-e rá.

— Persze, persze! — szedte össze magát.

Véget ért a meg sem született románc.

 

Most a baleset hallatán Tildában fellángolt a remény, hogy Máté még lehet az övé, de azonnal elszégyellte magát. „Úristen, micsoda szemét alak vagyok, hogy egyáltalán eszembe jut ilyesmi!” — korholta saját magát, s később megkönnyebbülve hallotta, hogy nem történt tragédia.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 599 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.