Boér Péter Pál : Vészkijárat az életre

 

Karinthy nagyon sok mindent leírt önmagáról, már—már percekre lebontva követhetjük a koponyája körüli történteket, de valamit mégsem árult el a nagyközönségnek. Mint maga is jelezte, akkoriban az olyan jellegű műtétek 80-90 százaléka nem sikerült. A „nem sikerült”, ebben az esetben valami olyasmit jelent, hogy a beteg véglegesen meggyógyult és soha többé nem szorult orvosi ellátásra.

Innen induljunk ki és nézzük, amint őt, vagy valaki mást begurítanak a hármas műtőbe. Nagyon kellemetlen lehet, amikor ágyhoz szíjazva tessékelnek a bicskázás alá, de mert a professzor úr nyílt és egyenes ember volt, a lehetőségekhez képest tökéletesen tájékoztatta esélyeiről. Ezt éppen úgy mondom, mintha bárki, aki azt a bizonyos körutazását olvasta, nem tudná. De ott, bent, a műtőben valami történt. Herbert Olivecrona professzor nyugodt mosollyal intett a mögötte levő ajtóra.

— Itt jöttünk be, kedves uram, ez a bejárat.

Nem őt műtötték, ezért könnyű helyzetben volt, de mindig számított a visszakérdezésre.

— Akkor hol a kijárat?

— Ott, abban hátsó sarokban. Látja azt a keskeny ajtót?

— Érdekes, emlékeim szerint, az az udvarra vezet.

— Nem egészen, van közte egy kisebb épület.

— Nem emlékszem.

— Nem baj, uram, most visszaalakítjuk az emlékezőtehetségét.

— Kérem, mondja már meg, mi van ott!

— Nővérke! — szólt a professzor az egyik 117 kg súlyú egyik segítőjének — Az egyes számú morfiumadagot kérjük!

A nővérke egyetlen mozdulattal belőtte a boldogítót. Rózsaszín karikák kezdtek el röpködni, a beteg, úgy fektében elkezdett dalolászni.

— Elmúlott a fejfájásom, nincs szükség műtétre!

— Humbilda, ez az ember még túlságosan racionálisan gondolkodik, bár az utolsó pillanatban mindegyik ezt akarja. Akkor hová fejlődne a tudomány az egyes és kettes műtőkben, ahol egyenként négyszáztizenhat műtétet vezettem le? Kérem, adjon még egy keveset neki!

Humbilda nővér előkészítette a fecskendőt, beszúrta és tenyere egyetlen mozdulatával bepréselte az anyagot.

— Azt a mindenit, micsoda gyönyör! A szépség koronája ez a meggyszínű labda! Hogy másztam bele? Nem érdekes, köszönöm, hogy behoztak, magamtól nem sikerült volna. Ám valamit kérdeztem, mit is? Ja persze, a kijárat felől érdeklődtem.

A professzor úr suhintott néhányat pengeéles bicskájával, és a páciens gondolatköreit középen kettészelte.

— Jé, ott egy kezeslábasba öltözött ember! Ilyen munkást még nem láttam, teljesen kékes-piros…

— Humbilda, még ne! Örülök, mikor legalább rövid ideig gyönyörűnek látják a tiszta fehér műtőt. Na, kérem, az az ember még soha, de soha nem használta szerszámait. Látja, van kalapácsa, vésője, spaknija is. Pillanat, odagurítom. Picit fordítsa oldalra a fejét! Erre voltam kíváncsi, tehát sikerül, ez baj. Majd jobban lekötözzük, mert ha meg talál mozdulni, akkor nagyon akkor lesz. Ez egy frissen birtokba vett, alig bejáratott műtő. Négyszáztizenhat beavatkozás után, úgy gondoltam, az a kevéske pénz, ami egy ajtó vágásához szükséges, maradjon meg a betegek javára. Az első sikeres beavatkozás után, emberünk, aki egy sokkal koszosabb munkaruhában, edzés gyanánt naponta tizenöt ajtót vág, pillanatok alatt kijáratot készít.

— A mélyen tisztelt professzor úr azt akarja mondani, hogy itt, most nincsen is kijárat?

— Ahhoz még napi néhány tíz rutineljárás szükségeltetik. Az első sikeres, azaz túlélt műtét után, mint mondottam, máris vágjuk. Humbilda nővér, taszítsa bele a teljes adagot, de szélsebesen!

A toronyhölgy-munkatársnő elpirult, majd egy rántással a szíjak alól felszabadítva átdobta betegét a műtőasztalra. Bánatára vagy örömére — szemszög kérdése —, aznap a nyílászárót létrehozó szakember vágott egy ajtót.

Ez a párbeszéd azelőtt minden beteggel elhangzott, de a többiek már nem sokat foglalkoztak vele. Emberünk több óra múlva ugyan, de kivonult.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/