Marthi Anna : Hogyan

Hogyan fejezzem ki, milyen

számomra, a benned versfolyós

átvonuló holdból csorduló

érzelem? Legyek-e kedvesebb,

mikor a fejed búbjától – ezüstbe

játszó feketeerdőn át – egészen

lábnyomodig csörtet bennem is

a szomjúság? Kiinám kortyonként

nyomban, de nem merem, csak

csönd, csak álom, csak türelem.

Megenném – legkisebb falat –

és megteremteném magamban

morzsáról morzsára legigazabb

álmodat, mi mára a jelen, ki-be:

a föld védelmét ózonpajzsának,

e csöpp tüdőd, hogyan köszöni

meg? Mikor fáradhatatlanul éli

fel a lelhetőt, cseréli szóra a bajt,

és tágítja a sok különálló fejet,

éjt nappallá téve, betéve ismeri fel

az emberi gyarlóságban, a kulcs

kérdőjelet. Mikor ütjük a vasat,

lebeghetővé írja, a rabszolgahad

már-már semmivé kopott hitét,

szürke hétköznapokba visszaoltja

azt, mi attól isteni, hogy már

majdnem minden embert megölt,

de feláll, és tovább üti, csak ezúttal

dobogó szívének üllőjével teszi.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak