Csoda Késmárkon

Megtaláltam ezt az üzemzavar törölt írást.

– Apádat szegényt megette a bénaszárnyú bagoly – sírta a dadus.

Az Úr 1585. évében Késmárkon már hetek óta éhínség dühöngött. Piusz, a templomegér, loholtában nagyot esett az oltár előtt. Pléhbögréje, amit eddig kacska kezében szorongatott, pattogott még egy kicsit a kőpadlón, majd elült a szószék alatt.

Megrémült, de az angyalok továbbszunyókáltak a boltíves freskón, ahogy alkotójuk odaálmodta őket. Az egér sebtibe’ keresztet hajított magára, és kisuttyant a bronzkapu alatt a Fő térre. Nagy iramban rohant, hogy mielőbb kijusson a városból.

– Már egy fél bögre zsír is elég lenne –, gondolta futtában. Akkor a családja már nem halna éhen. Igaz, nevelőapja annak idején kitagadta. Ellenezte, hogy elvegye a templomegér lányát.

– Még hozománya sincsen! – ordította akkor, s csak a karját lendítette az ajtó felé, hogy merre tágasabb.

De ez rég volt, mára tán megenyhült. De most a családról van szó. Erre a megalázó útra tegnap határozta el magát, mert belesajdult a szíve, ahogy elnézte az orgonasípként glédában álló gyerekeit. És pont a sorvégén álló legkisebbnek, anyja már hiába dugta a szájába az üres kanalat.

Már nem volt rajta lenyalni való, csak az ezüst.

Bátyjai egy foltnyit se hagytak rajta. Szegénykéknek két napja csak ez a déli kanálnyalás jutott ebédre; a mama persze beérte a maradékkal.

Az anyák már csak ilyenek.

Piusznak torkában dobogott a szíve, míg átrettegte magát a sikátorokon, ahol régen annyi volt a macska, hogy rágondolni is borzalom volt! Mára, már felették őket, de azért a macskaördög nem alszik. Mikor a városkapuhoz érkezett, már csak azért imádkozott, hogy baj nélkül a falakon kívülre kerüljön. Nagy volt a tülekedés, mert aki tehette, menekült az éhínség elöl. A poroszlók zúgolódtak, mivel aznap is csak egy vödör melegvizet kaptak ebédre.

Piusz már a szabadban szaladt a malom felé, de a veszély nem múlt el, mert fentről szárnyas bestiák lesték a mezei aprónépet. Végre holtfáradtan elért a fahídig. Innen már a falu kezdődött. Egy fertályra rá betámolygott az apjához, aki a vízimolnár mellett lakott. Az ajtó előtt mély levegőt vett; nehéz lesz zsírt koldulni a kapzsi öregtől, mert nála csak a pénz számított. De nincs más választása. Megalázkodik.

– Mi az, hogy fél bögre zsír? – gondolta még magában –, egy kanállal is elég lenne.

Erőt vett magán, és lenyomta a kilincset. 

Benn senkit sem talált, csak a nyárikonyhából szűrődött ki valami csámcsogásféle zaj. Benyitott. Az asztalnál egy idegen vénasszony szalonnázott.  . Gyász fekete kendője kioldva lógott a fejéről, alig takarta ritka, ősz haját.

A köszönésre fel sem nézve, a matka némán helyet mutatott a hokedlira.  Csak mikor a sonkáskosár után nyúlt, akkor pillantott fel az érkezőre.

 – Szent Isten! A Piusz gyerek! – kiáltotta, és a következő pillanatban már örömtől könnyezve ölelte, csókolta. Az egér most ismerte fel az öregasszonyban a hajdani dadusát.

– Ha apádat keresnéd fiam, elkéstél vele – szipogta.  

– Tegnap megette szegényt a bénaszárnyú bagoly. A kapzsisága lett a veszte, mert még az ételt is sajnálta magától. Azért igazságos volt, mert nekem sem adott többet. Utóbb annyira legyengült, hogy nem csoda, hogy az öregbagoly még gyalog is utolérte. Apád már ezerszer megbánta, hogy kitagadott, de túl büszke volt ahhoz, hogy üzenjen. Végül azért jóvátette, mert minden vagyonát rád testálta.

De most már ne késlekedj fiam. Hozd a családod, míg nem késő! – topogott a dadus, s kendőbe csomagolt egy szalonnabőrt a gyerekeknek.  

Piusznak zúgott a feje a fordulattól, ami megváltoztatja az életüket. Nem kell éhezniük többé! – volt az első gondolata és zsebre vágta a bőrkét.

Már éppen indult volna, mikor kintről olyan erős visítás süvített a házba, hogy beleremegtek az ablaküvegek. Aztán vidáman berobbant az a kislurkó, aki az imént ordibált.

– Gyüjjenek ki! Búza esik az égből! – Erre a dadus lecsördített egy nyaklevest a gyerkőcnek a viccért. Piusznak sietős volt, és kilépett az ajtón. Elámult. Ilyen csodát még sosem látott! A gyerek igazat mondott. Eső helyett tényleg gabonaszemek peregtek az égi magtárból, mintha a Jóisten megszánta volna Késmárk vidékét. 

– Estére megjövök – szólt még vissza.

 – Most úgyis gabonát gyűjt a nép; ebben a zűrzavarban baj nélkül térünk.

    Mire a néne búcsút inthetett volna, Piusznak már csak a porzó nyomát látta az úton. Aztán húzta is a nagyteknőt az udvarra, a gyereknek meg adott egy sajtot és megsimogatta a fejét. Majd kiterítette a nagypokrócot is, mert így több gabonát gyűjthet. 

Igaza lett Piusznak, hogy vész nélkül megtér a családjával. A sas, vércse, karvaly is már degeszre ette magát a maggal töltött galambokkal. Az egérre oda se néztek. A mezőn meg csak úgy nyüzsgött a rengeteg ember. Szakajtóba, iszákba, zsákba gyűjtötték az égi ajándékot. Az éhesebbje már rohant is őrletni.  

 

Otthon, nagy volt az öröm, mikor szájról szájra járt a szalonnadarab. Ami kevés motyó volt, azt a sovány asszony hamar összeszedte, de néha csak az örömkönnyek szivárványán át látta, mit is hajigál a tarisznyába.

Nem volt kitől búcsúzniuk. Csak az oltár előtt hajtottak térdet-fejet, és csendben kiosontak a térre.  

Későre járt, mire átértek a poprádi hídon, mert sokan voltak a visszaúton.  A kocsik boldogan hordták haza Jóisten váratlan ajándékát. Mikor végre Piusz meglátta a vízimolnár malmát, ahol most teljes erővel fojt az őrlés, először érzett megnyugvást. Alig egy szusszanásnyira a diófa mögött, feltűnt a saját portája. Könnyek szaladtak a szemébe, mert eszébe jutott, hogy reggel még az éhhalállal küszködtek. A nagykapunál egy hölgy várakozott, hófehéren ragyogó, keményített ruhában. Szépen fésült haját ékes díszcsatok szorították regulába. Alig ismert rá a dadusra, aki délután még egy lompos öregasszony volt.

Most már a néne is újra megtalálta élete értelmét.

 

Pláne, ahogy meglátta a beözönlő porontyokat. 

Szerző kisslaki 251 írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de

10 Komment

  1. Erre a csodára már az “elveszett világban” is rácsodálkoztam.
    Most a következő megjegyzéseket fűzöm hozzá:
    – A réz-… bagolynak mégis csak lett gyereke, igaz, béna szárnyú,
    – Hasonló helyzet volt Gazsiéknál, jóllehet, náluk nem csak az étkezéssel voltak hiátusok: kilenc rajkó takarózott egyetlen nadrágszíjjal,
    – csodás módon, út közben, a a dadus “bőrére” ránőtt egy darab szalonna, és végezetül:
    – most is nagyon, nagyon tetszett a “kezsmaroki csuda”; kitűnő ötlet a prolongálás!

  2. #4 Ráhibáztál Sanyikám! Majdnem így volt. De biztos, nem raktál az egérfogók mellé egy akváriumot is, pedig az Egércsaláddal együtt megtaláltam a “Benő és a Somogyi Halkirály” című írásomat is.
    #5 Köszönöm szépen, Kedves dalos kedvű, szépenszóló Zsó Barátném.
    #6 Köszönöm szépen Piusz és családja nevében is Kedves Anna, hogy olvastad a tanulságos történetet
    .

  3. #1 Köszönöm szépen Arankám a Dadus és az egércsalád nevében. – Akkor is voltak rangon aluli házasságok. Mint például Piusz is, aki a templom egér lányát vette el. Hja, a szerelem.
    #2 Így is történt Kedves Szabolcs. Az eseményt archívumok is igazolják; sajnos többet a Késmárki Museum sem tud.
    #3 Legalább nem szomjaznak. Boldogok lehetnek Gizellám, ha Tőled kapják a mannát…

Hagyj üzenetet