H.Pulai Éva : Boér Péter Pál megjelent könyvei

Nonkonformista, Értük és helyettük, Engedélykérés címmel novellás kötetek, és a Megtisztult ablakok című regény

 

2012-ben, pályázat révén jelent meg a Nonkonformista című kötet.

 

Id. Boér Péter Pál: Nonkonformista

 

Előszó:

Boér Péter Pál vadonatúj kötetét tartom a kezemben. Nem túl vastag. Ki hinné, mennyi minden fért bele mégis: jókora adag magyarság, egy kevés Erdély, megfelelő mennyiségű élettapasztalat, túláradó fantázia, egyéni látásmód. Ha gasztroblogger lennék – manapság igazán divatos foglalkozás – azt mondanám: a felsoroltak a hozzávalók néhány igazán jóízű órához. Persze ne felejtkezzünk meg a fűszerekről sem! Íz-, hangulat- és érzelemfokozóként csipetnyi gúny, megfelelően adagolt abszurditás, végül a tálaláshoz senkivel össze nem téveszthető, egyéni hangvétel is szükségeltetik.

Boér Péter Pál művészetét bő egy éve kóstoltam először. Eleinte ízlelgettem, de aztán rákaptam egészen. Minden egyes novella valóságos érzelmi hullámvasút: töprengés, meghökkenés, sokszor szomorúság, de mégis, mindezek fölött és mellett: derű.

De tudjuk-e, kicsoda Boér Péter Pál? A novelláskötet szerzője Nagyváradon született 1959-ben, székely ősök leszármazottjaként. Gyermekéveit falun töltötte, és ezek a szoros természetközelségben megélt évek visszaköszönnek novelláiból is, hiszen számára az állatok és növények éppoly fontos, teljes jogú résztvevői e világnak, mint az emberek. Boér Péter a román nyelvet csak a gimnáziumban sajátította el, és itt – mint a legtöbb Erdélyben élő magyar – azt is megtanulta: nem a nemzetiség vagy a származás, hanem az emberség a fontos. A műszaki egyetem elvégzése után Péter gépészmérnökként dolgozott, majd egy szokatlan, de annál többet mondó kitérő következett: a Katolikus Teológia hitoktató szaka. És mindeközben írt, írt, eleinte az asztalfióknak, mert nem hitte, hogy novellái a szélesebb közönséget is érdekelhetik. Közel ötven évnek kellett eltelnie, mire az első kötet napvilágot láthatott.

Mi lehet az, ami egy, pályafutását viszonylag későn kezdő irodalmárt íróvá avat? Boér Péter Pálnál ez nem más, a parttalan, korlátokat nem tűrő, szabadon szárnyaló gondolat. Nála, mint minden igazán jó abszurd írónál, nem jelentenek akadályt a valóság tényei. A novellákban minden megtörténhet, és mi cseppet sem csodálkozunk ezen. Jellegzetesen hömpölygő mondatai magukkal sodornak, és akár akarjuk, akár nem, egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy csodálkozunk, elképedünk, egy-egy bonyolult mondathoz többször is visszatérünk, aztán sajnálkozunk, együttérzünk, és a végére legtöbbször felderülünk.

A novellák nem egyszer kesernyések, mégis mindegyiken átsüt a szerző rendíthetelen optimizmusa. Ezt sugallják: A dolgok nem mennek mindig jól, sőt a legtöbbször nagyon rosszul mennek, de ha megfelelő szögből nézzük, mindig lehet nevetni rajtuk. Vagy legalább mosolyogni. A tanulság meg így is, úgy is kiderül a végén.

theodor

az Artpresszó online művészeti portál főszerkesztője

 

 

Id. Bóér Péter Pál hősei – ha nem eget vakaró kutyák, kérges fák vagy bolhák, netán a Magány – egészen hétköznapi emberek. Katonák, északi expedició tagjai, eutanáziológusok, taxisok, szomszédok, panellakók, akik hétköznapi helyzetekben ismerik fel, hogy a dolgok időnként megváltoznak. Időnként olyannyira, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg, a mi barátságtalan világunkon túl vannak olyan csodálatos vidékek, ahol az 1+1+1=1 matematikai formula érvényes.

 

 Drámai történéseknek, a lélek szörnyű rianásainak ábrázolója a szerző, aki így vált ki olvasójából katarzist, és teljesíti a művészet legfőbb feladatát: felkavar és megnyugtat. Fanyar humora még ízesebbé teszi az egy szuszra elmesélt nonkomformista történeteit, amelyeken minden tragikum ellenére átsüt az oly nagyon szükséges derű.

 

 

Merítsen hát, kedves Olvasó, belőle!

 

 

 

Ambrus Attila (Brassói Lapok)

boer-ertuk-helyettukA szemérem mágikus szürrealizmusa

Gondolatok Boér Péter Pál új kötetéről

 

Boér Péter Pál novellái, karcolatai, glosszái újra meg újra meghökkentik az őt, valamint eddig már több kötetben közreadott műveit jól ismerő olvasót is.

Egyéni, fanyar, szatirikus hangvétele és népi szürrealizmussal átitatott, kifejező nyelvezete ugyanis a hagymára emlékeztető módon felépített alkotásainak csupán külső rétegei, amelyek alatt újabb, kevésbé szembetűnő, ám annál jellegzetesebb rétegeket fedezhetünk fel.

Emberi gyarlóságaink és a reális, Hamvas Béla megfogalmazásával élve korrupt világ hibáinak a kegyetlenségig éles kifigurázása mögött, a paródia, az irónia, az abszurdig, sőt, esetenként a burleszkig sarkított groteszk köntöse alatt meglepetéssel csodálkozunk rá a pusztán érzékileg tapasztalhatónál magasabb rendű szellemi valóságba, a láthatónál magasabb világba és annak Teremtőjébe vetett mély hitre és az azon alapuló humanista alapállásra, a szociális érzékenységre, a hatalmaskodóknak, az igazságtalanságoknak és önkényeskedéseknek kiszolgáltatott kisemberrel azonosuló együttérzésre.

A szerző pszichéjének mondhatni, szemérmes rejtőzködése a stíluselemekhez képest egy másik síkon, ám azokkal mégis szerves egységet alkotva idézik fel újra a már említett hagyma–szerkezetet: történeteinek mélyebb mondanivalója, “tanulsága” szinte sohasem az írások narrátoráról hangzanak el, azokat csaknem kivétel nélkül Boér Péter Pál figurái mondják ki, éspedig nem amolyan vörös farokként, az alkotások végén, hanem már az első soroktól kezdve.

Ettől érzi az olvasó ezt a prózát annyira különlegesnek, egyedinek, miközben figuráiban és történeteiben mindig ráismerhet magára, múltjára és jelenére, mindennapjaink színére és fonákjára.

Jó szívvel ajánlom Boér Péter Pál újabb kötetét, hogy ismét megtapasztalhassuk a szemérem mágikus szürrealizmusa által elérhető katarzist.

 

 Budapest, 2012. november 12.

 Bátai Tibor

 

 

 

boer-engedelykeresAmikor Boér Péter Pál nevét meglátom, gyakran megjelenik előttem három fogalom: kitartás, humor, szorgalom. Talán nem véletlen, hogy éppen ezek a dolgok jutnak az eszembe róla, és szinte mindig így, együttesen.

 

Számos írását olvastam az évek során, ezek közül néhány hirtelen és mélyen a lelkembe égett. Péter megírta a történetet, de aztán az enyém lett, és most már, amíg élek, velem marad.

 

Aztán vannak olyan, mesébe illő esetek, amikor az ember úgy érzi, hogy nem ő választja az olvasnivalót, hanem az olvasmány választja ki őt magának. Az “Engedélykérés”-ből számomra ilyen mágikus hatással bírt a “Kicsi buba”.

 

Nagyon nehéz az író személyes élményeit megtalálni az elbeszéléseiben. Most is csak tippelni merek, hogy a “Fagyos szerelem” című történetben a folyó ropogó jegén hazasiető fiatal fiú, talán ő maga volt. Vagy a “Yesterday”-ben véltem még felfedezni, de lehet, hogy itt is csak az országhatár közelsége volt az, ami hozzá vezetett.

 

Abban azonban biztos vagyok, hogy Boér Péter Pál írásaiban célszerű megkeresni a mélyebb réteget. Észre kell vennünk, hogy nemcsak a “Gyakorlati példa”-ban élnek szürke és drapp hajú emberek, hanem a valóságban is, és ha feltesszük azt a szemüveget, amit az író nekünk kínál, akkor megkérdezzük magunktól azt, hogy a “Kövérhon” soványait vajon hányszor teremtettük meg a történelem során.

 

A humort említettem már. Most is át- meg átszövi a kötet lapjait, azonban talán nem kell felfednem minden részletet, viszont engedélyt kérek – éppen úgy, mint “sajtosék”, az egerek – csak kicsit bátrabban. Engedélyt kérek arra, hogy Boér Péter Pál “Engedélykérés” című kötetét minden értő-érző lelkű olvasó ember figyelmébe ajánljam

 

– sok-sok szeretettel:

 

Pongrácz Ágnes

 

 

 

 

 

Id. Boér Péter Pál: Megtisztult ablakok (regény)

Boér Péter Pál regényét egy szuszra végigolvastam. Valamikor az első oldal közepe tájt kezdtem mosolyogni, és ez a mosoly ott maradt az arcomon az utolsó oldalig, sőt elkísért egész nap.

Pedig a regény olyan korba, olyan helyre visz (az ötvenes évek Romániájába), amit nem a mosollyal szoktunk azonosítani. Rettenetes szegénység, a mi múltunkban is kísértő csengőfrász, személyi kultusz – egy kor, egy hely, amikor és ahol talán még a gondolatot is megpróbálták ketrecbe zárni.

Megpróbálták, csakhogy nem sikerült.

Boér Péter Pál regénye korrajz a javából. Ízelítőt kapunk egy – hál’Istennek – azóta már letűnt, zárt világból, amelynek testi-lelki nyomorát talán elképzelni sem tudjuk.

 

A tanulság azonban mégsem ez. A tanulság nem az, hogy volt egyszer néhány évtized, amikor nem csak a test fagyoskodott a jeges télben kályha és tüzelő nélkül, és nem csak a gyomor éhezett kenyér híján: fázott a lélek is és éhezett a szellem. A tanulság az, hogy az Ember (így, nagy kezdőbetűvel) igenis, akkor is lehetett boldog. Egy rozzant, „többfunkciós” bádoglavór, amelyben ruhát és lábat mosni, mosogatni, sőt kenyeret gyúrni és sütni is lehet, éppen akkora kincs volt – dehogyis: sokkal nagyobb kincs! –, mint ma egy Iphone. A mállott falak, téglából rakott bútorok között éppúgy kivirágzott a szerelem, mint a mai sokfürdős, fűtött garázsos palotákban. És az emberség, sőt: az Emberség ebben az embertelen korban is jelen volt, mert jelen kellett lennie, hogy túlélhetővé tegye, megédesítse azokat a keserű éveket. Mi több – ez az önzetlen egymást segítés, bizalommal egymásra támaszkodás olyan volt akkor, mint egy falat kenyér, sokkal kézzel foghatóbb, sokkal inkább jelen lévő, mint napjainkban. Mára, mintha már nem lenne rá szükség, csendesen átadta helyét a társas magánynak, tévébámuló kérődzésnek, egymásban nem társat, hanem ellenséget kereső gyanakvásnak. Amint a hűség is, a másikat minden körülmények között vállalás, jó- és rossz tulajdonságainknak nem csak elviselése, hanem elfogadása is valami egészen mássá változott időközben: önzéssé, „Mert én megérdemlem” életérzéssé, a választott társat szebbre-jobbra-gazdagabbra-fiatalabbra cserélő, „Ha nem tetszik, legfeljebb elválunk”-féle vállvonogatós életérzéssé. A mai Hercegnéknek nem jutna eszükbe kétségbeesetten, a börtönt is vállalva rohanni morgós-undok férjuruk után– inkább szaladnának az első tányércsörrenésnél a megélhetési jogvédőkhöz.

Mindez a kis falusi iskola mindennapjaiba csomagolva Boér Péter Pál utánozhatatlan stílusában elevenedik meg a lapokon. A szereplők voltak olyan szerencsétlenek, hogy éppen akkor és éppen ott voltak fiatalok – és voltak olyan szerencsések, hogy fiatalságuk édes poharát a rettenetes körülmények ellenére is fenékig ürítették, megkockáztatom: nagyobb élvezettel, mint mai, fűtött lakásban, déligyümölcsön cseperedő, plázákban lézengő, depresszióra hajlamos utódaik.

S hogy ez hogy lehet? Úgy, hogy jól tudták (amint Boér Péter Pál is jól tudja), hogy létezik egy csodaszer, ami mindig és mindenhol segít: a humor. És az, hogy boldogok vagyunk-e, hogy találunk-e okot nevetésre, nem a körülményeinken múlik, hanem egyes egyedül rajtunk. Erre maga az író is példa – és jól tesszük, ha ezt a példát mindig szemünk előtt tartjuk. No nem afféle szigorú intelemként, ellenkezőleg: Boér Péter Pál szelíd, megbocsátó, mosolygós módján.

 

Kovács-Cohner Róbert, költő, író, drámaíró

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1136 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva