Pásztor Attila - Atyla : Temetőszél

képzelt emlék a jövőből

 

Holdsarló hajlik fölém

temetőkert küszöbén,

avar zörren, őszi szél

fonja arcom – csókja dér.

Platánfa hív, kőszobor

mozdulna – mély csend honol.

Visz a jártányi erő,

bot koppan s a lakkcipő.

Csillog a rög – friss halom,

rózsakereszt – oltalom.

Rajta korpusz – test, mi élhet,

míg hajtja Szellem s a Lélek.

 

Dicsőség, hon, kopjafák!

Hol vagytok, regős atyák ?

Hétvezérek!… Táltosok!

Súgjatok, mi változott ?

Ki lehet ma méltó arra,

hogy mint Krisztus térjen Napba,

s mennyekbe, hol Atyánk jobbján

szentelt vére lesz – bor ostyán ?!

 

Fenyő alatt sár, toboz,

ágain mókus motoz…

Fertályt üt egy templom óra,

rábólint pár vén diófa.

Rezzenek – el Hold bújik,

denevér surran s kuvik

szólít néma lelkeket.

Éj szitál jégpermetet.

Szórja útra, kalapra,

léptem is megakasztja,

szívem kattog, zakatol,

– s múlt jövővel egybefoly.

 

Majd’ negyven év, mióta

száz szegfű közt a rózsa

s hó fehérlett – szemfedőd

körött álltunk, szenvedők.

Vigasztalan gyertyaláng

voltam – kínom jégszilánk,

parázsló emlékezet…

Hamvas orcád s két kezed…

hogy’ tűzte arany hajad

közé a napsugarat!

Friss ibolyát, kankalint,

méz illatát… Ó, ha mind

csókként hullna vissza rám,

szirmoktól égne a szám!

 

Nincs a csóknak íze sem, 

ints magadhoz, hitvesem!

Ölelj át mint kövirózsa 

kősziklát, szoríts karodba!

Szülessünk Szent Anna-tóhoz,

békesség hol sorsot oldoz – 

szólhatnánk a fűkhöz, fákhoz

hajnalban – s ha nap leáldoz !

 

Váltó sikít, ébredek.

Nyitják a közérteket.

Álmot láttam – villamost.

Új kort indít… Hamarost.

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985