Felh?s, ködös napok járnak,
sajnos vége lett a nyárnak.
Árokparton fagyok ülnek,
tücskök már nem heged?lnek,
langy napokról álmodozva
lombját hullatja a bodza.
Avarsz?nyeg fed már mindent,
angyal lesi föntr?l: itt lent
szürkébe bújt szív és lélek,
az emberek attól félnek
sosem lesz a télnek vége
– úgy vágynak a melegségre!
De a meleg messze kószál,
s?t, lehet, hogy sosem volt tán
– álmodták csak a kék eget,
és hogy fentr?l fény integet –
hegyen túl már tél kopogtat,
szív nyárról csak álmodozhat!
