B.G.Boróka : Három a magyar igazság

Még tizennyolc sem volt a gimnazista lány, akire az uszodában felfigyeltek.
Minden reggel, hajnali hatkor ott toporgott a jegypénztár előtt. *

 

Egy kora őszi hétköznap reggel, mikor barátaival ismét birtokba vette a középső úszósávot, fellépett az ugrókőre, és egy jókora fejes ugrással csobbant a vízbe. A tekintetek nemcsak azért szegeződtek rá, mert csinos volt, hanem mert a „Tilos a vízbe ugrálni!” tábla ellenére mégis a vízbe ugrott, és ezt a tettét egymás után többször megismételte. Majd elhatalmasodott feltűnési vágya fokozni szerette volna a figyelemfelkeltést, negyedik alkalommal, már háttal állt fel az ugrókőre és egy jókora szaltót produkált. Élvezte, ahogy a sok tekintet követi és sütkérezett a népszerűségben, nem tudott többé parancsolni magának. Egyik szaltó a másikat követte, mígnem a baj bekövetkezett.

Az egymás utáni ugrálás sok erőt kivett belőle és az egyiknél már nem volt ereje teljesen elrugaszkodni, és amikor átfordult a levegőben a feje beleütközött a kapaszkodóba. Egy ideig néma csend lett körülötte. A víz tompa morajlással zsongott a fülében. Lassan emelkedett felfelé a mélyből, hagyta, hogy a felhajtó erő magától emelje a felszínre. Úgy gondolta, ha felér és levegőhöz jut, akkor minden bizonnyal túl fogja élni. A másodpercek ólomlábakon jártak, s a lelassult időben felerősödtek a víz alatti morajlások, az uszoda visszhangzó zörejei.

A barátok riadt várakozással toporogtak a medence szélén, aggódva nézték a lányt, a körülötte egyre sötétedő vizet. Mikor felért végre sajnálkozva nézett a többiekre. Kisegítették a medencéből. Vállát, karját és végig a testét élénkpirosra festette a fejéből szivárgó vér. Társai azonnal az elsősegélynyújtó helyre kisérték, ahol ambulánsan ellátták, de a sérülést a sebészeten kellett összevarratni.

 

 

* * *

 

— Már megint maga az? — szólalt meg az ügyeletes sebész, mikor kitárta az ajtót a következő beteg előtt az SZTK-ban. — Mit csinált már megint?

A lány fejbúbjára mutatva csak ennyit mondott: — Néhány hátra szaltót ugrottam az uszodában — és elbagatellizálva az esetet, elmosolyodott.

Míg a sérülés körül borotválták a haját, letisztították és összevarrták a tátongó sebet, számára elhalkult a vizsgáló szoba zaja és a pár hónappal ezelőtti eset villant át emlékeiben. Hányszor hallotta szüleitől: — Öltözz fel! Ne mászkálj így a lakásban! Vedd fel a papucsod! — de ezeket az intelmeket mindig elengedte a füle mellett.

Azon a nyár eleji napon, ugyancsak lenge öltözetben, apukája munkásingében, mezítláb téblábolt a lakásban. Majd nekilátott reggelit készíteni: bundáskenyeret sütött. Az utolsó elkészült kenyeret emelte ki a serpenyőből, mikor az lecsúszott a tűzhelyről és a közel fél órája lobogó olaj a mellkasára, kezére, csupasz lábszárára ömlött. Hirtelen fájdalmában nem jutott más az eszébe, mint hogy elemelte testétől a bőrére ragadt inget és futkosni kezdett a szobában, hogy lehűtse az égő felületet. S miután édesapja kilépett a fürdőszobából, azonnal a helyére ugrott, ahol a kádban, hidegzuhannyal próbált enyhet találni sebeire, de csak pillanatokra tudta csillapítani fájdalmát. Egy óra múlva a sebészeti ügyeleten voltak, mert a mellkasi égés komolynak látszott.

Az apja bekopogott a vizsgálóba, kérte, hogy soron kívül lássák el. A régóta váró betegek nem nézték jó szemmel, hogy a frissen érkezettek előttük betolakodnak az orvoshoz. Ráadásul semmilyen sérülés nem látszott egyikükön sem.

— Hol égett meg? — kérdezte a fiatal sebészorvos.

— Itt! — szólalt meg a lány, és már emelte is le magáról a pólót, utat engedve az égett bőrhöz. Az orvosnak kikerekedtek a szemei. A két szép női mell vonzó látványát a szörnyű seb nem tudta elcsúfítani. Nyomban a semmiből ott termett még két asszisztens, akik csipesszel próbálták az égett, elhalt bőrtől megtisztítani a tinédzser mellkasát, kezét, és lábszárát. A közel fél órás sebtisztítás után, fertőtlenítő folyadékkal és védő gézréteggel látták el a sebet. Egészen más lány lépett ki a vizsgálóból, mint aki korábban érkezett. Keze, lába, felsőteste fehér, hálós kötésbe volt burkolva. A folyosón várakozó betegek, akik eddig egymást hergelve készülődtek, hogy majd nekirontanak a soron kívül, előttük bepofátlankodónak, a gézbecsomagolt lány láttán, lecsillapodtak és mérgük hamar elszállt.

A mély égési sebek lassan, nehezen gyógyultak. A sebből áradó kellemetlen szag, és az állandó fájdalom, a viszketés hónapokon át keserítették meg életét.

 

 

*  *  *

 

Most, ott ült a vizsgálószékben megint. Mélyen maga elé bámulva gondolt vissza erre a rég feledett eseményre, miközben ujjával óvatosan megérintette a mellére égett bélyeget. Könnyei észrevétlen siklottak az arcán, lassan, majd hirtelen meg-megszaladva futottak végig, míg a kék farmernadrág szövetei között nyugalomra nem leltek.

A mindig zsúfolt folyosón, aggódó barátok, iskolatársak várták, akik csodálkoztak a lány hirtelen szótlanságán. Ez a némaság tele volt önváddal, szemrehányással önmaga felé, és fülében hosszú heteken át hallotta, lelkiismerete figyelmeztető szavait: három a magyar igazság!

 

 

Legutóbb szerkesztette - B.G.Boróka
Szerző B.G.Boróka 80 Írás
Régebben az írást belső kényszerként éltem meg, jelenleg számomra az öröm és az önkifejezés eszköze.