M.Simon Katalin : Világfa

 

Régtől fogva járja már a

Táltosok meséje:

Világhegyen Világfa nőtt

Bele a nagy égbe.

 

Mélyre lenyúlik gyökere,

Törzsén fehér kéreg,

Ág-bogas lombsátorában

Lakója temérdek.

 

Ott nyugszik le este a nap

Ringó nyoszolyára,

Holdanyó is ott szunyókál,

Ha múlt éjszakája,

 

Körötte sok fényes csillag

Álmodik, és éjjel

A Tejúton sziporkázik

Göncöl szekerében.

 

A szél is, ha fárasztja már

Zűrzavaros léte,

Besurran ágai közé

Csendes pihenőre.

 

Tavasz, nyár, ősz a világfa

Örökös lakója,

Csak a tél úszik nyitáskor

 

Feneketlen tóba.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - M.Simon Katalin
Szerző M.Simon Katalin 248 Írás
Alázattal adózom a z írás hatalmának. Számomra az írás nem csak önkifejezés, hanem maga az élet. Szeretem a ritmust, a dallamot, szeretem az életet. M. Simon Katalin