Hájas Csilla : Ételpercek Csillával

 

Annyi közöm van az egészséges életmódhoz, mint az öcsémnek a jó modorhoz. Majdnem semmi. Még csak köszön?viszonyban sem vagyunk. Néha elmerengek, hogy vajon a többi ember is ilyen életvitelt folytat, vagy csak az én koporsómra fogják azt írni, hogy élt nagyon keveset?
     Ha jobban belegondolok, ritkán eszem rendszeresen, és még ritkábban étkezem egészségesen. Mondjuk, mostanában több zöldséget fogyasztok, de ez betudható annak, hogy lassan, de annál biztosabban közeledik a nyár, ezzel együtt a strandszezon, és az én bikinim épp tegnap reccsent szét ââ?â?¬ két, majdnem teljesen egyforma darabra ââ?â?¬ a fenekemen, mikor egy kósza kísérletet tettem arra, hogy lehajoljak.
     Hasonló élményeket nem szeretnék átélni a strandon, teljesen elegend? hallgatni a barátn?m visítva nyerítését ezen alkalomból kifolyólag. Még most is visszhangzik a fülemben. Ez-ügyben tehát ââ?â?¬ mindenki számára nyilvánvaló lett ââ?â?¬, radikális lépések szükségeltetnek.
     De azt hiszem, hogy az ideális testsúlyom visszanyeréséhez nem a legjobb módszert választottam. A sajátkészítés?, kandírozott narancshéj töméntelen fogyasztása valószín?leg nem fogja el?segíteni ez irányú törekvéseimet. 
     Egyébként, ha már itt tartunk, a narancshéjat érdemes úgy kandírozni, hogy minél több embernek lehessen elmagyarázni, hogy nem a malacnak f?zök, hanem saját részre, és nem kérek, köszi, töltött káposztát, van nekem rendes ennivalóm is.
     A narancshéjat meg érdemes úgy beledobálni a forrásban lév? vízbe, hogy fröcsögjön mindenhová és az ember jajgathasson utána fél órát, hogy jaj a szemem. Utána már egyszer? a történet, nagy vonalakban csak annyi, hogy utána borítunk a narancshéjnak egy fél kiló cukrot, és kavarjuk órákon át.
     Onnan lehet tudni, hogy jó munkát végeztünk, hogy a konyhában minden ragad és cukros, csak a narancs héja nem. Tehát akkor kett?t kavarok jobbra a fakanállal, kett?t balra, és hármat csapok a fiúk fejére, akik nem tisztelik kell?képpen a modern konyha iránti elhivatottságomat, és hozzák a hagymahéjat, hogy ebb?l vajon mit lehetne.
     Visszakanyarodva az eredeti mondanivalómhoz, azt hiszem, leszögezhetjük, hogy fogyni nem így kell. Az a szomorú helyzet, hogy nem bírom elképzelni, hogy én salátákkal sanyargassam magam, inkább azt bírom elképzelni, hogy éjszaka is felkelek enni, mert reggelig éhen veszek. 

     Talán mégis elkezdek járni futni, de csak szigorúan azért, hogy az egészséges életmódomat megkezdjem. A fogyókúrázás ellenkezik az elveimmel, és az elveimet nem adom. Hogy néznék különben a tükörbe? Pedig én szeretek odanézni. Arról nem is beszélve, hogy enni még jobban szeretek. Nincs is annál jobb dolog, mint mikor az ember jóllakottan üldögél az asztalnál, és félretol néhány tányérhalmazt, hogy legalább a feje tetejét lássa annak, aki szemben ül vele.
     Azt hiszem, a fogyókúrázást meghagyom másnak, nem az én asztalom. Én ahhoz értek, hogy kell jóllakni, ahhoz nem, hogy kell kóróvá válni. Jól érzem magam a b?römben, és egyedül ez számít.

Legutóbb szerkesztette - Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!