Vandra Attila : Légzuhatagban 11. Isten irgalmazzon neked, paparazzi!

Xántus Áront felmentik a gyilkosság vádja alól, de az ügyész nemcsak fellebbez, hanem hamis tanúzásra való felbujtással vádolja az ügyvédet. Egy különös megjelenés? hölgy az ügyész lányának adja ki magát, és ígéri, alibit biztosít Áronnak. Ám a történet nagyon ellentmondásos, az ügyvéd feje fölött a hullámok összecsapnak…

 

11. Isten irgalmazzon neked, paparazzi!

 

Csak úgy, pizsamásan ment kaput nyitni. Még neki is felt?nt az ügyész karikás szeme.

– Ön a legkegyetlenebb gazember, akivel valaha összehozott a sors! – fakadt ki. – Tudja meg, nekem van a világon a legaranyosabb lányom!

– Ismerem a jogaimat – nyújtotta el?re a két karját az ügyvéd.

TeleagÃ?Æ? el?ször meghökkent, majd harsányan elnevette magát.

– Menjünk be, mert meg fog fázni! Nem tudjuk a kapuban vacogva megbeszélni – felelte, majd intett a rend?rautónak, távozhat.

Amint helyet foglaltak a nappaliban, az ügyész mesélni kezdett.

– Amikor hazaértem, berontottam a házba, és bementem a dolgozószobámba letenni a táskámat. A számítógépemet bekapcsolva találtam, a képerny?r?l a lányom ön által ismert arca nézett velem szembe. A kép mellett egy felirat:

 

„Ha egy ily rémes kamasz

néz veled szembe,

soha ne feledj

a maszkja mögé nézni,

mely mögött

egy vérz? szív? kislány sírja:

Apu, szeress, így is nagyon szeress!”

 

Ott álltam megdöbbenten, amikor a feleségem utánam jött. „Hol van?” – kérdeztem. „A fodrásznál. Újrafesteti a haját. Saját elhatározásból, nem én gy?ztem meg” – felelte. Le kellett ülnöm. Életemben nem kaptam ekkora pofont! Én vagyok a legrémesebb apa kerek e világon! Megbuktam! Szégyenletesen. Egy tizenéves adott nekem leckét, akit én eddig éretlen tacskóként kezeltem! Megaláztam a barátai el?tt, s ? ezzel fizetett vissza! Rettenetes élmény volt. Ebben az ön keze is benne van, maga hétpróbás gazember! Így állt bosszút, amiért börtönbe akartam csukatni… Sohasem képzeltem, hogy ennyire kegyetlen dolog lehet a bocsánatkérés… Amikor Rodica hazaért, még mindig itattam az egereket. Odajött és átölelt, majd még ? kért bocsánatot. Ez volt aztán mindennek a teteje! Kettesben akart maradni velem. Kihagytuk a vacsorát is… Hajnali háromig beszélgettünk, akkor elaludt, a fejét az ölembe hajtva. Virrasztottam egy ideig, aztán elszunnyadtam, úgy, abban a kényelmetlen helyzetben. Reggel ? ébredt meg ijedten. Lekéste az indulást. Telefonáltam egy rend?rautóért. A közlekedésiek megállították a buszukat a Bogáti erd?ben. Ott értük ?ket utol. Jaj, bocsánat – szakította meg az ügyész a mesét, az ügyvédre pillantva – Nem voltam elég világos. Az ügyészség természetesen visszavonja a fellebbezését Xántus Áron ügyében.

– Köszönöm – felelte Király, de arca nem derült fel. Továbbra is üresbe mered? tekintettel nézett maga elé.

– Mi van magával, még csak nem is örvend? – hökkent meg TeleagÃ?Æ?.

– A feleségem nem áll velem szóba. A levelemet olvasatlanul a szemétbe dobta. Azt hiszem, válni akar.

– De hát miért?

– A kórházban van. Veszélyeztetett terhesség. Tegnap még csak fel sem hívtam… – sóhajtott.

– Jesszusom! Az is az én b?nöm.

Egy ideig hallgattak, egymástól várva a tanácsot. Vak vezet világtalant… A férfiaknak külön tehetségük van ahhoz,hogy ilyen helyzetben ne tudják, mi a teend?. A telefon hangja billentette vissza ?ket a valóságba.

– Hol voltál? Egész éjjel kerestelek! – Az ügyész is hallotta az aggódó n?i hangot. – Rám hoztad a frászt, mert nem voltál otthon! Éjjel háromkor összeraktam a leveled darabjait, és elolvastam… Már a rend?rségen és a sürg?sségin is kerestelek!

– Egy üveg konyak és két altató társaságában „mulattam”…

– Tönkre akarod tenni magad! Alkoholt keversz altatóval!

– TeleagÃ?Æ? Cezar ügyész vagyok – tépte ki a kagylót Király kezéb?l. – Majd elmagyarázok mindent, én vagyok a f?b?nös. Hétf? este megbeszéljük egy baráti vacsorán, nálunk. Közösen megünnepeljük újjászületett családjainkat. Minden ilyen próbatétel egy újjászületés. Minden rendben van, megnyugodhat!

Hétf?n délel?tt Király hazavitte feleségét a kórházból, majd visszasietett irodájába. Már épp haza akart indulni, amikor egy ötven körüli n? állított be hozzá.

– Imecs Ilona vagyok. Imecs Géza édesanyja. Szeretném arra kérni, vegye át a fiam ügyét. Hajlandó mindent beismerni. Ügyvédet akarunk váltani.  Tudom, nem lehet felmenteni a hamis tanúzás vádja alól, de úgy gondolom, Albu úr sem védheti egyszerre ?t és Rada Victort is ebben a helyzetben. A két érdek ellentétes.

Elkészítették a szerz?dést, majd megegyeztek, másnap reggel beszél új védencével. Miel?tt az asszony elment, rákérdezett:

– Áruljon el nekem valamit, ha tudja a választ. Képtelen vagyok felfogni, miként sütötték ki, hogy Áron a tettes. Szinte be is jött.

– A fiam elmondta ma délben. Bent jártam nála, akkor egyeztünk meg, önt fogadjuk fel. Mindent elmesélt a legapróbb részletig. A szomszéd tömbházban lakunk. Amikor a találkára indult meglátta Áront, amint átszaladt a Bukaresti úton, és felült a központba tartó hármasra. El?z? nap már összeszólalkoztak. Rada Victor megzsarolta Áront, hogy nem adja vissza az óráját, amit szüleit?l kapott emlékbe, ha nem tart velük. A fiúnál betelhetett a keser? pohár. Megtagadta, és faképnél hagyta ?ket. A gyilkosság után azonnal felfedezték, hogy Victor csuklójáról leesett az Áron karórája. Sejtették, hogy a furcsa monogram miatt Áron nyomára bukkan a rend?rség, s akkor eljut hozzájuk is. Azt tervezték, külföldre szöknek, de letartóztatták ?ket. Azt hitték, a gyilkosság miatt, így Rada Victor azonnal Áront kezdte vádolni. Mivel egy cellába kerültek, volt idejük megbeszélni a részleteket. A gyilkosság rekonstruálása és Áron hallgatása is segítette ?ket.

 

Amikor hétf? este becsengettek, TeleagÃ?Æ?né nyitott ajtót.

– Jó estét kívánunk – nyújtott át Király egy rózsacsokrot.

– Azt hiszem, barátok nem magázzák egymást… – jött az ajtóhoz mosolyogva a férje is. – Szervusztok. Szólítsatok Cezarnak.

– Én pedig Diana vagyok – követte férje példáját TeleagÃ?Æ?né.

– Isti vagyok, ? pedig Erika.

– Jó estét kívánok! Megismer megváltozott fizimiskámban? – jelent meg Rodica is.

– Háát… Ez már kicsit barátságosabb piros! – nevette el magát Isti. – Szia! – nyújtott kezet a lánynak.

– Öööö… – nézett apjára segélykér?en.

– Azt mondtam, szia! Üdv a feln?ttek világában! De azért árulj el egy titkot! Miért mentél be a kórházba felpofozni Xántus Áront? – érdekl?dött az ügyvéd, mialatt kabátját a fogasra akasztotta.

– Öööö… Tudom, hiba volt – nyelt egyet a lány a b?ntudatosan.

– Mit tettél? – kapták fel szülei a fejüket. – Ezzel nem dicsekedtél el…

– Gondoltam viszek neki egy jó hírt. Nem reagált rá. „Nem érted, te hülye, van alibid, sokan láttunk!” – ment fel a cukrom. Aztán, egyre jobban begerjedtem, miért nem jutott hamarabb az eszébe, szinte a börtönben kötött ki emiatt. Mivel egyébként is ideges voltam, elcsattant… Épp akkor lépett be az egyik ápoló. Kidobtak. Rájöttem, mennyire ostoba tudok lenni, és milyen szörny? dolgot akartam m?velni. Megfordultam, és hazamentem…

– Ne problémázz. Áron azóta sokkal jobban van. Használt neki… Dr. Szotyoritól tudom.

– Tényleg? – hüledezett Rodica.

Isti bólintott, miközben Dianát kivéve helyet foglaltak a nappaliban.

– De azért árulj el te is egy titkot. Fiatal vagy, gyermeked sincs, pszichológus nem vagy, honnan tudtad, mi lakozik bennünk? – vette át a szót az apja.

– Nemrég én is tizenéves voltam. Nem ismerek be semmit… – próbálta Isti tréfával elütni a választ. Ám Cezar nem kegyelmezett.

– Szóval te is kijárattad édesapáddal a szül?k iskoláját…

– Rodicat látva rádöbbentem, rám is ez vár. Az jutott az eszembe, én majd miként állom meg a helyem…

– Meg vagyok gy?z?dve, kiváló apa leszel! – bátorította a lány.

– Erre az ígéretre mennyi garanciát adsz? – nézett rá Isti.

– Hát úgy tizennégy évet… – kajánkodott Rodica, majd hirtelen felállt a kanapéról és átsietett a saját szobájába. – Gondoltam, hozzájárulok én is a babakelengyéhez – hozott ki egy babaruhácskát, melynek a mellére az ? „rémes” képe volt nyomtatva. A kép alatt ez állt: „Apu, Anyu készülj fel, ilyen kamasz leszek!”

– Köszönjük! – vette át Erika. Adott a lánynak egy puszit, majd kiment az el?szobába, eltenni az ajándékot. Onnan a konyhába ment, megkérdezni Dianát, nem segíthet-e valamit.

– Megyek, tegyek fel valami zenét! – indult Rodica a szobájába.

A magukra maradt férfiak hamar a szakmára terelték a szót.

Diana hangja szakította félbe a beszélgetést.

– Kapcsoljátok a tévét a helyi adóra!

– Nem televíziózni jöttünk! – háborogtak a férfiak.

– Egy riportert megharapott egy kutya!

– Ebben mi a pláne?

– A neve Covaciu…

A név hallatára azonnal megn?tt az érdekl?dés a híradó iránt. Cezar bekapcsolta a televíziót. Amikor vége lett a riportnak, megszólalt:

– Azt a kutyát b?n lenne elaltatni. Elkelne egy jó ügyvéd a gazdának.

– Igazán precedenst kellene teremteni, hogy a magánterületre való behatolásért súlyosabb büntetés jár… – kontrázott rá Isti.

– Szerintem a kutyát provokálták, s?t lehet, hogy bántalmazták is, miel?tt harapott…

– Egyébként is, a riporter szavahihet?sége megkérd?jelezhet?. Volt már rá példa…

– Isten irgalmazzon neked, paparazzi! – nevette el magát Erika.

– Hallottam, az irodád falán van egy Bogdan Petriceicu HaÃ?Ÿdeu idézet: „A legkegyetlenebb bosszú az, amikor ellenséged kénytelen beismerni, hogy ? a rossz, és te vagy a jó.” Miért nem azt alkalmazzátok? – kajánkodott Diana is, aki id?közben szintén bejött a nappaliba.

– El?bb puhuljon meg! – jelentették ki a férfiak kórusban.

– De arra gondoltatok, Xántus Áronnak honnan lenne alibije, ha nem foglalkozik vele a bulvársajtó? – kérdezett rá Rodica.

– Inkább igyunk egyet a happy endre – vett el? Diana egy tálcát.

– Tényleg mindenkinek az? – komorodott el Isti.

– Áronra gondolsz? – érzett rá Erika. – Csak felfüggesztettet kapott. Ha meggyógyul, újra kezdheti az életét.

– Sok itt még a „ha”. Szüleim mesélték, mekkora harcot vívott meg édesapám, miután ártatlanul elítélték. Pedig sok olyan barátja volt, akik hittek neki és támogatták. Ráadásul ? nem járta meg kétszer a pszichiátriát. Áron naplója jut eszembe, milyen nehezen talált magának munkát még priusz nélkül is, és mennyit gúnyolódtak vele…

 

(Folytatás következik: Egy huligán)

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 700 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.