Rózsa Ibolya : Folytonosság

“…gyakorolja immár évezredeken át s még mindig nem leli válaszát.” *

 

 

Üresen, szájtátva, mélán állt, levegőt sem vett talán, bambán nézett, de nem látott s már nem érzett semmit kerek e világon. Szobormereven, megkövülten lába gyökeret eresztett, csak állt a kocsma-talapzaton, föl se lökték, arrébb se taszigálták, csak kikerülte a jónép. Émelygett, szédült, holtsápadtra vált színe és kérgessé lett szíve a magánytól, mert elhagyták, rá sem nézett senki, a kutyája is elszökött tőle, még jóval előbb a nője.

Nem sikerült a gyógyulás, meg sem próbálta igazán. Spirálhuzalként rántotta a mélység, lassan, kínlódva ásta le magát. Szétcincálta a halál, csócsálta, rágcsálta, lenyelte, böffentette… Csúnya vége lett. Még át se nevezték, mert neve szépen alliterált, erre az egyre volt büszke tán, ezt szerette igazán: Ateista Alkoholista.

Ezzel érezte magát egésznek. Nem maradt utána semmilyen lista, mert elvesztette végül az egészet: a teljes egészséget. Kezdhetett mindent elölről: leérkezni sebzett lelkével egy anyaméhbe, megkapaszkodni a magzati testbe, kifakadni a világra, levegőt venni újra, bömbölni, felüvölteni…

Melyik fáj vajon jobban? Megszületni, vagy meghalni? Ezt gyakorolja immár, évezredeken át s még mindig nem leli válaszát.

Legutóbb szerkesztette - Rózsa Ibolya
Szerző Rózsa Ibolya 113 Írás
Előbb a part fogyott el, aztán az éj, aztán az üresség s ami eztán volt, ott kezdődött. /Weöres Sándor/