Marthi Anna : aranyos ágai

Azonnal reagáló szerelmet szerettem volna mindig ? Huszönötös ég? helyett százasat?

Inkább nem normálisan viselked?t, ki szeleburdibb és vakmer?bb.


Átéri kiskezem kemény hasát, remekbe szabott tölgy húsát.

Lepereg ágairól az arany, bús levelek fohásza zavartalan.

 

Hogyan forgatom szerelmemet szavakká nyelvemen?

Nem palástolt érzelmeim kordában tartja kezem, szájam, testem ezer porcikája.

 

Lehetnék szomorú, h?t?szekrény, de kandallóként izzadok idebent.

Roppant hálás magányt irtunk mindannyian.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak