Dombi Anett : Kvakvarty a béka

“Id?vel lassan elcsendesedett a nádas, s komótosan leszállt az este, s Kvakvarty szemével, a sötét éjszakában a csillagokat kereste. Az égen fényesen világító pontok, melyek egyformák, és mindegyiknek van párja, bárcsak ? is ilyen lehetne, ez volt legbelül Kvakvarty egyetlen nagy vágya.”

 

Lápvidéken innen, és mocsarakon túl, ott, ahol még a kunkori farkú kismalac sem túr, s?r? nádas tó partján áll két boldog béka pár. Izgatottan s feszülten kémlelik a vizet, s várják eléjük érkez? kicsinyeiket. Új frigyesei ?k a tavasznak, és lelkes köszönt?i minden egyes felkel? napnak.

Sorban és hangosan érkeznek a porontyok, mindegyik vidáman szülei elé siet, útközben nagy robajjal egymásra fröcskölik a hideg vizet.

– Nézd! – kiáltja béka apa. – Ott jönnek a gyerekek, s ugrálva, hangosan kurjog.

Csak egy valaki az, aki szomorúan és letörten a sor végén kullog.

– Itt vagytok hát végre! – lelkendezik békaapa s anya, de hirtelen eláll mindegyik?jük hangos szava.

– Mi a ménköves pokol ez, s az égiek összes nyila? De hiszen ez a poronty tet?t?l talpig lila!

 Körbeállják a porontyok, a nádas összes lakója ?t nézi, békaanya gondosan átöleli, még a szélt?l is óvja, s félti.

– Akkor is a mi csemeténk, ha színe lila s sohasem volt zöld! – kiált fel haragosan, hogy szinte beleremeg a föld.

– Kvakvarty lesz mától a béka neved, s míg élsz, e színt és nevet felemelt f?vel, büszkén viseled!

Id?vel lassan elcsendesedett a nádas, komótosan leszállt az este, s Kvakvarty a sötét éjszakában a csillagokat kereste. Az égen fényesen világító pontok, melyek egyformák, és mindegyiknek van párja, bárcsak ? is ilyen lehetne, ez volt legbelül Kvakvarty egyetlen nagy vágya.

 

Teltek és múltak az évek, voltak rossz és nehéz id?szakok, de gyönyör?en csodálatosak és szépek is, a nádas lakói azóta már más dolgokról beszéltek. Kvakvarty lassan feln?tt és csodabogara volt a nádas tónak, mígnem egyik tavaszi napon, a tó partján kikötött egy barna csónak. Mindenki kíváncsian méregette, de senki sem tudta meg soha, hogy ez a fatákolmány valójában miként és hogyan került oda.

Kvakvarty is megnézte az új szerzeményt, és hirtelen érezte, legbelül magában táplál egy nagy reményt.

– Ezzel a csónakkal átszelem a hatalmas tavat! – s ötletét?l vidám és hangos dalra fakadt.

A nádas lakói nem tudták e hirtelen jött és hatalmas jókedvet mire vélni, s mikor megtudták, megpróbálták Kvakvartyot a nagy tervér?l lebeszélni.

– Ne indulj el, hisz a nádason túl még nem jártál soha! Ismeretlenbe indulsz – zúgta minden állat, madár, növény, f? s moha.

De Kvakvartyot nem lehetett eltántorítani attól, amit kitervelt, s másnap nekivágott a hosszú útnak, ahogyan a nap a horizonton felkelt.

 

Öt napja és négy éjszakája már annak, hogy Kvakvarty elindult, s ez id? alatt egyszer sem félt, míg csaknem a hatodik napon csónakja szilárd partot ért. Kíváncsian körbenézett, s szeme egy sz?k kis ösvényre tévedt. Hosszú erd? sötét mélyén vezetett keresztül útja, séta közben felderengett el?tte eddigi múltja. Eszébe jutott családja, a nádas lakói, képzeletében a múltba révedt, mígnem séta közben, a gondolataiba elmerengve kis vártatva egy tisztásra nem tévedt.

Hatalmas mez? közepén vadvirágok nyíltak sorban, s hangos tücskök ciripeltek az út menti bokorban. Kvakvarty megállt egy pillanatra, és lelkével ráismert egy távoli ismer?s hangra. Csobbanás hallatszott messzir?l, nádas suhogása és kuruttyolás, a hang után sietett, és örömében felkiáltott.

– Ez a hely oly csodás!

Nádas között lila virágok s a tó közepén lila tavirózsák úsztak, Kvakvarty magában hálálkodott.

– De jó, hogy kikötött az a csónak!

S ahogyan meredten állt tátott szájjal és mosollyal az arcán, lila békák t?ntek fel a nádas túlsó partján. Ekkor lila nádas tó partjának lila s?r?jében, fejest ugrott Kvakvarty kománk lila örömébe!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Dombi Anett
Szerző Dombi Anett 12 Írás
"Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten."