A képen Óradna és környéke látható.
Bezsterce-Naszód megyében, a Borgói Hegyek lábánál, a Nagy-Szamos folyó két partján terül el egy ősrégi bányászfalu, melynek neve Óradna.
Valamikor nagyon régen, egy kora tavaszi napon, amikor a völgyekben még alig serkent a fű, s a hó még bőven fehérlett a hegyek oldalán, ebbe a faluba érkezett egy halász. Csak a szegénység volt batyujában, amikor feleségével és fiával együtt szerényen meghúzódott egy Szamos-parti halászkunyhóban. Azt gondolta, van hal elég a folyóban, és halászatból eléldegélnek majd. Azonban horgára hal nem mindig akadt és így többet koplaltak, mint amennyit ettek.
Egyik nap halászás közben kapásra várva, épp azon járt az esze, mihez kezdhetne, hogy egy kis pénzhez jusson, amikor a víz tükrében megpillantott egy különös alakot. Megfordult, s hogy szemtől szemben látta a furcsa idegent, ijedtében sűrűn kezdte vetni a keresztet, mert aki előtte állt, se ember se állat nem volt. Piros köpönyege alól hosszú farok kandikált ki, s a lábán, amely inkább pata volt, mint emberi láb, sarkantyú fénylett. Fején két szavacska éktelenkedett és hosszú szárú pipájából füstkarikákat eregetett az ég felé.
Emberemre akadtam – gondolta magában a félig emberforma –, híveim közé csábítom a szerencsétlent. Nyájas hangon szólt hát Beneshez:
– Én az ördög vagyok, nincs okod a félelemre, inkább örülj, hogy láthatsz, mert nagy az én jóakaratom irányodba.
A halász, ha eddig nem hitt a szemének, most a fülében is kételkedni kezdett. Na még ilyent, hogy az ördög jóindulattal lenne valaki iránt! – futott végig a hideg a hátán –, de azért jobban kezdett figyelni a szavaira.
– Látom, fáradozásaidnak nincs semmi látszata –, folytatta színlelt együttérzéssel az ördög –, ezért úgy gondoltam, felajánlom neked szolgálataimat, és ha elfogadod, azonnal teljesülni fognak vágyaid. Véget ér gürcöléssel teli életed, a fájdalmas koplalások ideje lejár, és családoddal együtt csupa jólétben lesz részed. Még a papnál is nagyobb hatalmad lesz! Egyszóval földi életed végéig boldog leszel, hogy mindenki irigyelni fog.
Benes szeme a hallottakra egyre nagyobbra kerekedett, képzeletében már meg is jelent a fényes jövő, de azért résen állt és megkérdezte az ördögtől, hogy mindezért cserébe őfelsége tőle és családjától mit vár?
Ó, ez nektek semmibe se kerül, csak szeressetek és kövessétek tanácsaimat, s akkor majd minden jön magától!
– Én a vásárt akár most is megköthetném – lelkesedett Benes a kísértő szavainak hallatára –, azonban meg kell beszéljem a dolgot az asszonnyal is. Ám, ha uraságod úgy gondolja, holnap ebben az időben itt találkozhatunk, hogy döntésünket tudomására hozzam.
Az ördög beleegyezett, és a másnapi találkozás reményében épp olyan váratlanul vált láthatatlanná, mint ahogy megjelent.
Benest otthon a felesége türelmetlenül faggatta:
– Ma hozott-e kend haza valamit a tarisznyában?
Benes fontoskodva felelte, hogy halat ugyan nem hozott, de mindjárt mond valamit, ami nagyon fog tetszeni az asszonynak.
– A szerencse reánk tekintett, asszony – kezdte elmesélni, ami vele történt –, nyomorúságunk nemsokára véget ér. Akár hiszed, akár nem, de én ma reggel magával az ördöggel találkoztam…
Be se fejezhette a mondatot, mert az asszony úgy meredt rá, hogy azt nem lehetett meg nem látni, és amikor magához tért ámulatából, azt kérdezte az urától, hogy mit ígért neki az ördög, hogy így lelkendezik tőle?
– Semmi különöset, csak azt, hogy szeressük őt, kövessük tanácsait és akkor életünk végéig teljesülnek kívánságaink, és mindezt csak halálunk után kell majd neki megszolgálunk. Holnap várja a válaszunkat, hogy elfogadjuk-e az ajánlatát?
– Isten ments, hogy én a lelkemet eladjam az ördögnek! Soha! Inkább úgy elmegyek, hogy többet nem fogtok látni engem! – kiáltotta a fiú, aki addig a kemencepadkán ülve csendben hallgatta szülei beszélgetését, és tarisznyáját vállára akasztva elhagyta a szülői házat.
Az asszony pedig az új élet csábításától teljesen megbabonázva, megfogalmazta a feleletet: Csak úgy fogadja el az ördög ajánlatát, ha az háromszáz évig tartó életet, és ez idő alatt évente öt zsák aranyat biztosít számukra. Benesnek tetszett az asszony döntése és másnap reggel sietett a Szamos partjára a felelettel.
– Mi ketten a feleségemmel egy kikötéssel elfogadjuk ajánlatodat – szólította meg a folyó partján várakozó ördögöt, és elmondta, hogy mi az asszony követelése.
Az ördög, mint aki csak ezt várta, azonnal lecsapott a válasszal:
– Rendben. Ma éjjel házatokba viszem, ami az első esztendőre jár. És úgy is tett, ahogy megígérte. Még aznap éjfélkor megjelent a halászkunyhóban öt zsák arannyal.
Attól a perctől kezdve soha nem álmodott élet kezdődött a Benes házaspár számára. Megfeledkeztek a maguk és a mások szegénységéről is. Dúskáltak a finomabbnál finomabb ételekben, ruhákban. Folytonos dinom-dánommá váltak napjaik. Az ördög teljesítette minden kívánságukat. Óradnától északkeletre erdős hegyeket vásárolt nekik és az egyikre olyan kastélyt építtetett hűséges követőinek, hogy amilyen talán a mesékben is ritkán létezik. Benesék pedig ebben a kastélyban éltek több emberöltőn át, a legnagyobb pompában, barátok nélkül magányosan. Amikor pedig a szerződésbe foglalt időnek a vége elérkezett, a palota eltűnt a föld felszínéről és vele együtt Beneséknek is nyoma veszett.
Egyszer azonban egy juhász azt mesélte, hogy egy nap, amint juhait egy magas hegy oldalában legeltette, a vihar elől egy barlangba húzódott, s ott Uram, Teremtőm, kit láttak szemei? Benes ült egy kövön olyan elnyűtten, mint egy háromszáz éves kabát, és egy cserépfazékból aranypénzeket számolt át egy másikba. Amikor a juhászt meglátta, arca elé kapta kezét, de már késő volt, mert az rögtön ráismert arra a Benesre, akiről azt mesélték az öregek, hogy valamikor régesrégen felségével együtt még éltükben eladták a lelküket az ördögnek, és hogy az ördög haláluk után azóta is minden nap az eke elé fogja a két kárhozott lelket és kíméletlenül szánt velük annak a hegynek az oldalában, amelyet azóta Benes-hegységnek neveznek.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: M.Simon Katalin
