Marthi Anna : Szeppent

 

Romolhatatlanságig álmodom magam beléd.

Nem szeretnék tőled új családot,

szeretők rejtekhelyei helyett, oltalomban

állok, kivetül lelkemből egy éber képzelet,

sorolom a szavakat, ismétlem – feledve az átkot

– másik időből cseng a szerelem, palástot

helyez rám fekete selyme éjszakáknak,

tetszhalálban időz a csendre kulcsolt imám,

repedező szikla hasadékán át látom:

belemarta jeleit a múlt, és égető szél-elemmé

varasodik varázslata a megújhodásnak.

Engedj szállni a keleti széllel, szűk albán utakon,

kanyargós makadámon bűvölöm a tágabb láthatárt.

Sorsot merítek egy tenger vízéből, kései jóstehetség

leszek, ha csendes merengéseimben megelégedem veled.

Nem hordozom a hálatelt álarcom, simán érted vagyok

hűtlen magamhoz. Ha repít a bátor félhomály,

bármilyen apró teljesedésben születhetnek csodák.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak