H.Pulai Éva : Százhuszonegy éve született Ferenczy Béni és Noémi

1890. június 18-án született a magyar képz?m?vészet különleges ikerpárja, Ferenczy Béni Kossuth-díjas szobrász, grafikus és ugyancsak Kossuth-díjas ikertestvére, Noémi, aki fest?m?vész és a modern magyar gobelinm?vészet megteremt?je volt.


 

Szentendrén születtek a Ferenczy testvérek, apjuk Ferenczy Károly, a nagybányai m?vésztelep vezet? egyénisége, anyjuk, Fialka Olga is jelent?s fest?m?vész volt, akárcsak Valér bátyjuk.

 

Ferenczy Károly

 

Önarckép, 1893

 

 

Ferenczy Károly (Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18.), a nagybányai m?vésztelep els? nemzedékének kiemelked? képvisel?je.

 

Bánáti német családból (Freund) származott, édesapja magyarosította nevét, 1849-t?l a bécsi magyar minisztériumban dolgozott, tisztes vagyont gy?jtött, melyre kés?bb maga a fest? is alapozhatott. Osztrák származású édesanyját egyéves korában veszítette el. Unokatestvérével, a szintén fest?m?vész Fialka Olgával kötött házasságából született gyermekei egyt?l egyig m?vészek lettek: Ferenczy Noémi (fest? és gobelinm?vész), Ferenczy Béni (szobrász, grafikus), Ferenczy Valér (fest?, grafikus). Valér, az életrajzát is megírta.

Rendszeresen sehol sem tanult, feleségével el?bb Münchenben telepedett le (1893–1896), ahol nem az akadémiát látogatta, hanem rögtön a festéshez fogott – Hollósyval, Iványi-Grünwalddal, Csók Istvánnal együtt szemlélve a korabeli festészet törekvéseit. A francia naturalista Bastien-Lepage és más mesterek hatására az impresszionista, plein air technika felé fordult, ebben er?sítette meg római, nápolyi utazása. 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre hazatérve (s Budapesten csupán egy-két napot töltve) a müncheni társaság Nagybánya meghívására a távoli városka felé vette útját. Az itt kialakuló nagybányai fest?iskola meghatározó egyénisége lett (társai: Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Grünwald Béla, Belányi Viktor, Joó Béla, Kubinyi Sándor, Rudnay Gyula, Szlányi Lajos). Józan életstílusával és egyre kibontakozó festészetével Ferenczy Károly a nagybányai iskola vezérévé vált (1896–1901; 1902–1906). Lelkében sohasem szakított Nagybányával, még akkor sem, ha 1906-tól a budapesti Mintarajziskola (kés?bbi Képz?m?vészeti F?iskola) tanárává lett, s a természetben való festést felváltotta a m?termi munka. Rövid élete (vészes vérszegénységben halt meg) végén az egyébként is kiegyensúlyozott m?vészete további letisztuláson, klasszicizálódáson ment át.

 

Ferenczy Valér: F. K., Bp., é. n. [1943], Petrovics Elek: F., 1943, Bernáth Aurél: Írások a m?vészetr?l, Bp., 1947, Genthon István: F. K., Corvina Kiadó, 1963, 1979.

 

Jogi tanulmányokat folytatott, majd 1884-ben a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián szerzett mez?gazdász oklevelet. Ferenczy tanulmányainak befejeztével a Krassó-Szörény vármegye Temesi járásához tartozó bánsági Gavosdián fekv? családi birtokra tért haza, ahol nekilátott a gazdálkodásnak. Érdekl?dése itt fordult komolyabban a festészet irányába. Sorsát félunokatestvére, a nála 14 évvel id?sebb – és édesanyjánál csak 7 évvel fiatalabb – Fialka Olga 1884. évi családlátogatása döntötte el.

 

Fialka Olga a Prága melletti Theresienstadtban született 1848. április 19-én, mivel édesapja akkor ott volt az osztrák hadtest parancsnoka. Ebb?l adódóan anyanyelvének a cseh számított, de szülei – származásuknak megfelel?en – osztrákként nevelték fel. Már tizenéves korában megmutatkozott képz?m?vészi tehetsége. Bécsben neves tanítómesterei voltak, majd híressé a Grimm-mesék illusztrálásával vált.

Az 1884-ben történt találkozása Ferenczy Károllyal azonban az ? sorsát is eldöntötte, nem beszélve Ferenczy Károlyéról, akinek életében el?bb tanítóként, majd feleségként és múzsaként meghatározó szerepet játszott.

 

Madárdal, 1893

 

 

Ferenczy Károly 1884-ben Rómában és Nápolyban folytatta tanulmányait. A nápolyi festészeti akadémia hallgatója lett. 1885-ben Münchenbe ment, ahol megismerkedett Hollósy Simonnal és Csók Istvánnal. 1887-1889 között a párizsi Julian Akadémián tanult tovább. Tanárai Robert-Fleury és William-Adolphe Bouguereau voltak. Hazatérte után 1889 -1892 között Szentendrén dolgozott, majd ismét visszatért a következ? évben Münchenbe, ahol 1896-ig élt. 1896-ban társaival (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla) közösen megalapították a nagybányai m?vésztelepet.

 

”„A nagybányaiak a közvetlen naturalizmusból indultak ki: képelgondolásukat, fest?i el?adásukat egyenest ahhoz kötötték, amit nekik a nagybányai hegyes-völgyes dús természet, az oda való élet sugallt és adott. Ezzel kett?t értek el. Egyrészt azt, hogy mindegyikük m?vészete egyénivé lett, azaz érzésük és világszemléletük hamisítatlan visszhangjává, másrészt, hogy ennek az egyéni stílusnak elemeit a nagybányai vidék színakkordjaiból, plasztikájából, vonalrendszeréb?l merítették s nem valamely el?re kigondolt rendszerb?l. Naturalista szemléletük teljesen a magyar röghöz kötötte forma- és színlátásukat.

(Lyka Károly: A m?vészetek története, Képz?m?vészeti Alap Kiadó, Budapest 1965. 222. Old.)

 

Stílusa ett?l kezdve egyenletes ütemben fejl?dött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatér? favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdekl?dését, és egyidej?leg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi ezt, Nyár, 1902; Fest?n?, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délel?tt, 1905; Gyermekek ponnykon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva er?s körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztr?l stb.). 1902-t?l a Nagybányai Szabad Fest?iskola, 1906-tól a Magyar Képz?m?vészeti Egyetem budapesti Mintarajziskola ahol az alakrajz és festés tanára lett, s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát m?termi piktúrával cserélte fel.

Rendszeresen részt vett hazai és külföldi kiállításokon. A MIÉNK alapító tagja volt.

 

Ferenczy Károly a magyarországi impresszionizmus legjobb mestere. Festészete több szakaszra bontható. Az els? korszaka inkább “finom naturalistának” mondható, m?veire a leíró ábrázolásmód volt jellemz?. Eleinte zsánertémákat dolgoz fel, dekoratív stíluselemekkel kombinálva. Müncheni korszakában megjelentek a szimbolizmussal és szecesszióval érintkez? panteista elemek. Nagybányai éveinek kezdetén monumentális bibliai kompozíciókat festett, képein ekkor már egyre inkább megjelent az impresszionistákra jellemz? színgazdagság. A napfény festése kötötte le érdekl?dését, ugyanakkor lényeges maradt számára az emberalak és arc kifejezése is. Kés?i korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái foglalkoztatták. Ferenczy Károly a 20. századi magyar festészet egyik legjelent?sebb képvisel?je. M?vészete rendkívül nagy hatással volt, a kortárs és az utána következ? fest?nemzedékre. Ferenczy Károly f? m?vei a Magyar Nemzeti Galériában kerültek de megcsodálhatjuk képeit a szentendrei Ferenczy Múzeumban is.

 

Orfeusz, 1894

98.2 x 117.5 cm

olaj, vászon

 

 

Napjai csendben, felt?n? epizódok, érdekességek nélkül múltak, egyénisége m?veinek szép, változatos sora mögött rejt?zött. A munka adta lényegét és értelmét ennek az életsornak, melyben nincsenek romantikus epizódok, se sokszor idézhet? anekdotikus érdekességek. M?vészetének termékeny fejl?dése négy nagyobb fejezetre osztható. Négy város jelöli meg egyes korszakait: Szentendre, München, Nagybánya és Budapest. Az utolsó kett? helyesebben így választható el: az els? tíz nagybányai év után további munka, haláláig Nagybányán és Budapesten.

 

Eseménytelen az életsor, de vaskövetkezetesség? a fejl?dés, mely kibontakozik. Ferenczy pályája a legszebbek egyike, amelyen magyar m?vész végigvándorolt, hiányzanak bel?le a vakító, sustorgó kirobbanások, a zseniális rögtönzések szikrái, viszont élete m?vét oly szilárdan, egyes részeiben annyira egymásra feszül?en építette ki, mint ahogyan a boltozatokat szerkesztik. Nehéz nagyobb ellentétet elképzelni, egyéniséget és fest?i pályát illet?en egyaránt, mint amilyen Hollósy és Ferenczy között volt.

 

“M?vészetével – írja Petrovics Elek, aki legtöbbet tett megismertetése és népszer?sítése érdekében – sokaknak mutatott utat, erkölcsi magatartásával példát mindenkinek. Sohasem kapkodott az új és legújabb után, sohasem félt az elmaradás veszélyét?l; m?vészi pályája ritka szervességgel fejl?dött ifjúkori fehér költészetét?l kezdve utolsó éveinek szüreti bíboráig. M?vészi sorsában szinte az évszakok törvényszer?sége jelentkezik. Az ifjúkornak érzéssel telt tavaszára a férfikor nyara következett, éltet? hevével és gazdag aratásával. Aztán az ?sz köszöntött be, halványuló lombjaival és h?lni kezd? leveg?jével, de érett és nemes gyümölcseivel. Örök kár, hogy a végzet már az ?sz elején elszólította, távol még a rideg, gyümölcstelen télt?l.”

 

A fenti részlet: A magyarországi m?vészet története (f?szerk.: Fülep Lajos, szerk.: Dercsényi Dezs?, Zádor Anna), Corvina Kiadó, 1970, 455-462. oldal (fejezet: Genthon István: A magyar m?vészet a millenniumtól a Tanácsköztársaságig – Nagybánya – Ferenczy)

B?vebben:
http://mek.niif.hu/03100/03125/html/eletrajz.htm

 

Est (Fürd?z? férfiak), 1912

118×85 cm
Olaj, vászon
J.n.

 

Változatok egy témára

 

Az alkotás az életm? 1912-es, kiemelked?en gazdag és magas színvonalú m?vészi termésének legjelent?sebb sorozatából való. Ebben az id?ben Ferenczy már meghaladta korábbi alkotói módszerét, mikor egy-egy kompozíciójának hosszadalmas, körültekint? fejlesztését egyazon vásznon végezte el, újra és újra átfestve a korábbi kísérletek eredményeit. A m?vész fia, Valér így emlékezik e fontos változás körülményeire: “A helyett, hogy újból s újból átfestette volna a képet, hogy így a neki annyira fontos fejlesztést magán a vásznon végezze el: most rajzokat csinált, amelyeken a sötét hátteret tintával festette be, hogy a kép folthatása máris el?tte álljon, azonkívül magát a képet is többször megfestette, vázlatosan, s?t nem is mindig vázlatosan, el?tanulmányként a végleges m?höz…”. Az új alkotói módszer következménye, hogy az Est cím? kompozíció öt változatban készült el. Kett? közülük kisebb méret? vázlat, három pedig méretben megközelít?leg azonos. Utóbbiakból nehéz volna kiválasztani a képépítés folyamatának végs? állomását, annyi azonban bizonyos, hogy míg 1913-ban, a fest? gy?jteményes kiállításán valamennyi változat közönség elé került, addig egy évvel kés?bb, a Szépm?vészeti Múzeumban rendezett tárlaton Ferenczy már csupán a most aukcióra kerül? festményt mutatta be. A m?vész minden bizonnyal úgy vélte, hogy ez a kép – kvalitásai révén – az egész sorozat reprezentálására alkalmas.

 

A gy?jt? választása

 

Egy-egy fest? m?vészetének vizsgálatakor nem csupán m?veinek egykorú fogadtatására érdemes figyelmet fordítanunk, de képeinek utóélete, a m?veket megszerz? és birtokló gy?jt?k személye is tanulságokkal szolgálhat. Különösen igaz ez Ferenczy esetében, akinek alkotásait nem az aktuális divatok egyszer? követ?i, hanem az igazán elkötelezett m?ért?k válogatták gy?jteményeikbe. Az Est három kiérlelt változata közül – Genthon István monográfiájának tanúsága szerint – egy példány a világhír? karmester, Ferencsik János tulajdonában volt, egy pedig a nem kevésbé elismert operaénekes, Melis György kollekcióját gazdagította. E két kiemelked? zenem?vész felt?nése nem véletlen: személyük ráirányítja figyelmünket az Est kompozíciós rendjének és megfestésének zenei asszociációkat kelt? kvalitásaira.

 

Zene szemeinknek

 

Genthon István, Ferenczy kit?n? ízlés? monográfusa, a következ? szavakkal emlékezik meg könyvében az Est-sorozat darabjairól. “A kép három bányászlegényt ábrázol a Plisza patak partján. Ruhátlanul, a néz?nek hátat fordítva állanak az esti napsütésben. A patakra néznek, melynek vize a fa sötét lombkoronája alól kicsillog. …A képeket párhuzamosan fejlesztette egymás mellett, s valamennyiben dekoratív, szinte zenei ritmus éled meg”. Valóban, kevés olyan alkotást találunk a magyar képz?m?vészet történetében, mely jobban illusztrálhatná a festészet és a zene m?fajainak szoros kapcsolatát. A lágy földszínek moll-ra hangolt összhangzata, az ábrázolt alakok beállításai, az izmok simogatóan érzéki megfestése, a sziluettszer?en ábrázolt, végtelen finomsággal modellált foltok egymásra felel? ritmusa, és a lágyan hajló körvonalak összeolvadó harmóniája csak a zene kifejez?eszközeivel állíthatók párhuzamba. Szinte a szecesszióval rokon a formák határain éled? vonalak dallamossága, ám mindez úgy jelenik meg, hogy egyetlen pillanatra, a kép egyetlen apró részletében sem érezhet? a korábbi stílus affektált, szándékolt szépelgése.

 

“…a fest?k fest?je…”

 

Egy pillanatra kilépve a modernkori történeti tudományok pozitivista szemléletmódjának hideg és távolságtartó követelményrendszeréb?l, s persze a katalógustanulmány tradicionális m?fajából, hadd végz?djön ez az írás a szerz? egy személyes élményének felidézésével. Nem csupán az elmesélt beszélgetés tartalma, de a f?szerepl?jével kapcsolatos közeli, szomorú aktualitás, a reá való emlékezés apropója is mentséget nyújthat e rövid, de talán nem felesleges kitér?re. Alig két esztend?vel ezel?tt, néhány m?vészettörténész társaságában egy estébe nyúló délutánt tölthettem Csernus Tibor párizsi m?termében. Felejthetetlen élmény volt. A beszélgetés egy pontján a következ? kérdés feltételével próbáltam jótékony zavarba hozni a testben már felt?n?en rozoga, szellemi téren azonban leny?göz?en, szikrázóan friss m?vészt: “Kit tart a legjelent?sebb magyar fest?nek?” Tapasztalatom szerint, az esetek dönt? többségében e kérdést hosszú mellébeszélés, legjobb esetben is sokszorosan összetett és kicsavart mondatok követik. Csernus azonban gondolkodás nélkül, magától értet?d? egyértelm?séggel válaszolt: Ferenczy Károly.

Ítélete Petrovics Elek szavait juttatta az eszembe. A Szépm?vészeti Múzeum legendás vezet?je, a minisztériumi jogászból lett európai hír? múzeumi vezet?, aki maga is kiváló ízlés? gy?jt? volt, több mint hatvan évvel ezel?tt a következ? szavakat írta barátjának, az író Kárpáti Aurélnak: “Mint jól érzed és érezteted, Ferenczyhez csakugyan különösen vonzódom, s talán annál inkább, mert nem tudott népszer?vé válni és máig inkább a fest?k fest?je maradt…” Petrovics, 1943-ban publikált Ferenczy-monográfiájában meg is világította kedvenc m?vészéhez, egykori igaz barátjához való kitüntetett vonzódásának egyik legfontosabb okát: “Amit adott, nagyon is el?kel?, igazi tömény m?vészet volt, az általános élvezhet?séget megkönnyít? segédanyagok teljesen hiányoztak bel?le. … természetes érzésünket követjük, ha els?sorban azok felé fordulunk rokonszenvünkkel , akik a természet sz?zi tisztaságát testesítik meg, hajszálnyi engedményt sem tesznek profán tekinteteknek, s ezzel tehetségükön felül m?vészi erkölcsük feddhetetlenségének is próbáját állják. Ha rákerül a sor, minden embernek választania kell: Istennek akar e szolgálni inkább vagy az embernek? Ferenczy az el?bbit választotta.”

Molnos Péter

http://www.kieselbach.hu/m-19090

 

F?bb m?vei

Önarckép (1893)

Madárdal (1893)

Orfeusz Három királyok (1898)

Esti hangulat lovakkal (1889)

Hazatér? favágók (1899)

Józsefet eladják testvérei (1900)

Gesztenyefák (1900)

Nyári reggel, Márciusi est, Nyár (1902)

Önarckép (1903)

Fest?n? (1903)

Templom, Október (1903)

Napos délel?tt (1905)

Gyermekek ponnykon (1905)

Nyári nap (1906)

Önarckép (1910)

Akt zöld háttérrel (1911)

Akt vörös háttérrel (1913)

Pieta (1913)

Alvó cigányleány (1915)

 

Irodalom

Ferenczy Valér: Ferenczy Károly. Budapest, 1934

Petrovics Elek: Ferenczy Károly. Budapest, 1943

Bernáth Aurél: Ferenczy Károly (A múzsa körül). Budapest, 1962

Genthon István: Ferenczy Károly. Budapest, 1963

Murádin J.: A Ferenczy m?vészcsalád Erdélyben, Bukarest, 1981.

 

 

Ferenczy Valér

 

Ferenczy Valér (Körmöcbánya, 1885. november 22. – Budapest, 1954. december 23.): fest?, grafikus.

 

M?vészeti pályafutását apja, Ferenczy Károly m?termében kezdte, majd külföldön folytatta tanulmányait. Apja hozzá f?zött reményeit nem váltotta ugyan be, de kevés darabból álló m?vészi hagyatékával számot kell vetni. Bár energiája nagy része az apja hatása elleni k?zdelemben örl?dött fel, kimagaslóan értékes m?alkotások megalkotására is képes volt.

 

Édesanyám, 1912

 

 

1896-1901 közt a nagybányai Hollósy-iskola tanulója. Utána a szintén nagybányai szabadiskola növendéke lett 1902-t?l 1906-ig. Közben tanulmányokat folytatott 1903-ban Münchenben, 1904-1905-es években Berlinben Lovis Corinth magániskolájában, 1906-ban Párizsban a Colarossi iskolában és a Julian Akadémián. 1911-1912-ig terjed? id?szakban a Magyar Képz?m?vészeti F?iskola hallgatója volt. 1914-ben visszatért Párizsba, ahol rézkarcolást tanult O. H. Peets mestert?l. Miután kitanulta a rézkarcolás m?vészetét, inkább grafikákat és rézkarcokat készített. Nagybánya, Budapest, Velence tájait festette el?szeretettel.

1907-t?l kezdve kiállító m?vész, táj- és arcképekkel képviseltette magát a f?városi tárlatokon. Tagja volt a MIÉNK csoportnak, a Szinyei Merse Pál Társaságnak, a Nagybányai Fest?k Társaságának és a Magyar Rézkarcolók Egyesületének. Korai képei romantikus pátosszal áthatottak, tájképein inkább visszafogott színeket használt, f?leg tört pasztell színeket alkalmazott.

 

Akttanulmány, 1914

 

 

Festészetében a nagybányai szellemiség és a széles látókör? európai iskolázottság, els?sorban az impresszionizmus hatása tükröz?dik. Eleinte apja szellemében fogant kit?n? arcképeket és életképeket festett, kés?bb inkább naturalista tájképeket. Sétány cím? képe valószín?leg ebb?l a kés?i korszakból való. 1905-t?l szerepelt budapesti és nagybányai kiállításokon. Néhány szimbolikus lap mellett, mint amilyen Romain Rolland Ara pacis c. költeményére készült grafikája (1918), els?sorban leíró jelleg? táj- és városképeket készített, köztük Nagybánya környékér?l, Velencér?l, Budapestr?l. Gyakorlati tevékenysége mellett a grafikai eljárások terén szerzett elméleti ismereteit a rézkarc technikájának népszer?sítésére is felhasználta.

Apjáról írt monográfiája 1934-ben jelent meg.

 

Ferenczy Noémi, 1905-06
Ceruza, papír, 165 x 130 mm
Ferenczy Múzeum, Szentendre

 

M?veinek nagy része a Magyar Nemzeti Galériában, valamint magángy?jteményekben található, Szentendrén néhány képe mellett csak neve kerül megemlítésre.

 

Díjak, elismerések

1908, 1909, Andrássy Dénes tanulmányi ösztöndíj

1929, Barcelonai Nemzetközi Kiállítás ezüstérem

1935, Baumgarten-díj

 

Irodalom
List of etchings by Valer Ferenczy, Budapest, 1931
Ferenczy Valér: Egy grafikusi tanulmányút jegyzetei, Nyugat, 1929. december
Ferenczy Valér: A régi Nagybányáról, Nyugat, 1931. március
Ferenczy Valér: Beszélgetés a rézkarcról, Szépm?vészeti, 1941/1.
Felvinczi Takács Z.: Ferenczy Valér, Nyugat, 1914. augusztus 1.
Varga Nándor L.: Adattár a magyar m?vészi grafikához. Rézkarcolók 1900-1936, Budapest, 1937
Réti I.: A nagybányai m?vésztelep, Budapest, 1954
Murádin J.: Ferenczy Valér , in.: A Ferenczy család Erdélyben, Bukarest, 1981.

 

 

Ferenczy Valér: Egy grafikusi tanulmányút jegyzetei

 

1929 november.

Ez írásomnak már a címénél megakadok, akár csak Goethe Faustja. «Hier stock ich gleich, wer hilft mir weiter fort?»… Szeretnék találkozni azzal az emberrel, aki nekem, ex offo és hivatalosan grafikusnak, megmondaná: mi az a grafika? Tény, hogy, bár folyton használják ezt a szót (nálunk!), mégis, ha körkérdést intéznénk egy csomó céhbeli emberhez, kétségtelen, hogy igen eltér? definíciókat kapnánk. Se az angolban, se a franciában nincs szó, amely a mi «grafikánk»-nak fordítását jelentené. Ez ugyan még egymagában nem volna elég ahhoz, hogy e szót nyelvünkb?l üldözzük, de egyenesen odiózus azért, mert ellenmondásokat takar, fogalmi zavarok palástja. Hogy valamely munka «grafikus-jelleg?», ezt általában kevéssé fest?i hatású, laza, vázlatos, s?t esetleg kevéssé megkomponált, kevéssé kiérett, vagy fest?ileg ösztönszegény dolgokra szokás mondani és ily értelemben a szó esetleg több-kevesebb gáncsot involválhat. Viszont a grafika körébe számtalan mesterm? tartozik, amelyekre semmi se illik e jelz?kb?l, s?t éppen a grafikának legnagyobb területén, a rézkarcban foglal helyet az aquatinta, melynek eszköze az ecset, szépsége pedig, a dús valeurfoltok hatása, par excellence fest?i szépség. A színes aquatinta meg éppen nem más lényegében, mint festmény, és ugyanez mondható a színes litografiára, k?rajzra, feltéve, hogy az valóban színes és nemcsak színezett, nemcsak «rehaussé». A színezett, kolorírozott rajzra, karcra vagy k?rajzra aztán igazán becsmérl?leg mondhatjuk, hogy «grafikus», vagy színtelen kontúr – a színt?l való absztrahálás – és aztán félénk visszatáncolás a színhez: fél-színesség. Az elgondolás inherens inkonzekvenciája okozza azt, hogy az ilyen munka mindig oly csúnya. «Színes rajz»: voltaképpen contradictio in adiecto.

 

Goethe oly mulatságosan írja le az els? korrektúra élményét, amikor rajzolni tanult. A tanár odajött szorgalmasan rajzoló Goethéhez, ránézett a munkára és spártai rövidséggel ennyit mondott: «Mehr Papier!» – s ezzel magára hagyta. Így avatták be Goethét a grafikába… Evidens, hogy színes ceruzákkal is lehet – a fekete ceruza szigorú szám?zése mellett – fest?i, valóban kolorisztikus dolgot csinálni, akár csak pasztellel, amely, a pasztellanyagot az olajtól megkülönböztet? bársonyos hamvassága mellett is, ily esetben nem egyéb, mint festmény. Ilyenkor «gar kein Papier» a jelszó. Természetes, hogy lehetnek mindebben latit?dök, – viszont a fogalmak tisztázása érdekében élesebb határokat kell vonnunk – in theoria…

*

 

Utam els? stációja München; egy nap, útban Párizs felé. Igyekszem látni, amit hamarjában lehet. Kedves, barátságos München, sok régebbi hosszú séjourom helye! Különös ide visszatérni annyi év után s egy világösszeomlás után, mely bels?leg megrendítette a világot, míg képe ugyanaz maradt. Ugyanazok a der?s terek, szép öreg fák, ugyanaz az architektúra, melyet a Lajosok neo-klasszikus, epigónikus dilettantizmusa – egy érdekes helyi renaissance – emelt a bajor talajból. Itt járkáltam én már mint iskolásgyerek, aztán kés?bb is sokat mint fest?ember. Akkoriban se nagyon n?ttem hozzá Münchenhez és most valami bolygózsidószer? érzés fog el, amint újból itt járok…

 

Csak rézkarcot nézek; ez érdekel els?sorban. Két m?keresked? és a Kupferstichkabinett a Neue Pinakothekban. Inkább az utóbbi volt kellemes élmény; a m?keresked?k nem kiválók és nem is jellemz?k Münchenre. Az egyik egy berlini cég fiókféléje, ahol «Von Ingres bis Picasso» cím? kiállítás látható és azonkívül két északnémetnek, Max Beckmann-nak és Emil Noldénak rézkarcaival traktálnak. Nehezen emészthet? koszt. Beckmann brutális, igazi «boche», a német otrombaság és mondhatni vigécies disztingválatlanság megtestesít?je. Nagyméret? hidegt?karcok, ismertetni kár. Akit érdekel, láthatta a Kunst und Künstler-ben; semmi sincs benne, amit eredetiben kellene látni. Rézkarcot csinál, de nem rézkarcoló. Nolde se éppen, ? se azt csinálja, amit a rézlemezzel lehet, de az a packázás az anyaggal, amit ? visz véghez, abban éppen elég a raffináltság. Kevés, egyenletesen maratott vonal, és rá egy savval fölkent tónus (nem aquatinta). Hallom, Polynéziában járt ? is, mint Gauguin, akivel van is kapcsolata: exotikum, és kéves f?vonalra leegyszer?sített alakkontúr. De amiben eltér francia el?djét?l, az a fejek rendkívül hangsúlyozott arckifejezése. Ez a kifejezés, kivétel nélkül, téboly, elmezavar! E perverzió mellett artisztikum is van benne és tehetség is. Egy schleswig-holsteini nagy tája – ugyancsak ezzel a sajátságos, szürketónusú savfest?-eljárással – er?s és szép. Beckmann a maga naiv – alighanem nagyon is akarva naiv – artisztikumtagadásában egy er?sen kikarikírozott Corinth.

 

A másik m?keresked?nél is f?leg franciák: Picasso, Matisse, Derain stb. Ezeket megkapom még Párizsban is. A Kupferstichkabinett: mer? kontrasztja mindennek. Sok eklekticizmus, szelíd epigónok. Rakás nevet feljegyeztem, olyanét is, akire már nem is emlékszem, annyira jelentéktelen. Különös, szomorú jelenség, melyet nehéz megmagyarázni, hogy a rézkarcban annyi az epigón, s?t imitátor. Epigón, s?t imitátor meggy?z?désem szerint a híres, nagynak mondott Legros is – ? reá igazán illik az a mondás, hogy «szublimált kópista». Egyik karca tiszta Ruysdael, a másik, a nagyja, f?ként Rembrandt, akinek azonban szintén inkább küls?ségeit utánozza, ellentétben Whistlerrel, a modern rézkarc e nagy arisztokratájával, aki tanult Rembrandtól. Különben, ” propos, régebbiek: szép Méryon-okat is láttam Ingres és Piccaso közt, illetve viszontláttam, azokat, amelyeket a mi Szépm?vészeti Múzeumunk mappáiból jól ismerek. Szegény Méryon, aki nyomorban élt, bolondokházában halt meg és bagóért se tudta elsütni azokat a lapokat, amelyekért ma vagyonokat fizetnek! «Be an etcher and remain poor» – mondta nemrég is egy amerikai m?vész. Ezzel szemben Beckmann és Nolde karcai elég jó árakon, 60-70 márkáért mennek (ha mennek?). Matissenak egy «karca», azaz lemezre vetett pár prepotens vonása pedig Párizsban 1000 frank.

 

De térjünk vissza a Kupferstichkabinetthez. A der?s, kellemes arányú olvasóterem magas ablakain barátságos ?szi napfény áramlik be; kint a Pinakothéka-kert fái látszanak az ?szi délel?tt enyhe párájában. Ez a vonzó helyiség, amelynek bajor-lajosi el?kel?ségét csak a falakon lógó Samberger-portraitrajzok zavarják egy kissé, igen látogatott, ellentétben a mi Szépm?vészeti Múzeumunk olvasótermével, ahol alig látni mást, mint egy-egy komorkép?, adatgyüjt? m?történészfélét. Ez bezzeg itt máskép van; ide láthatólag gyönyörködni jönnek m?vészek és m?barátok; hétköznap délel?tt van és minden asztal foglalt. A szolga jön és, mint egy els?rangú vendégl? pincére, gyöngéden asztalra tálalja a men?t, melyet rendeltünk. A grafikai étlap egyébként, úgy látom, nálunk sokban gazdagabb, mint Münchenben, legalább is a modern francia mappa nem is hasonlítható a miénkhez, ha találok is benne olyat, ami érdekel. De nekem most németeket kell néznem, újabb beszerzés? német karc-anyagot. Gyenge anyag (ha nem is oly gyenge, mint tavaly a Pinakothékában megtartott skandináv rézkarckiállítás botrányos szerzeményei). Franz Doll (sz. 1899-ben) jó akadémikus tudású, «félmodern» figuralista, er?s Rembrandt-reminiszcenciákkal. Josef Nicklas névre hallgat egy másik, aki szánalmas lelkiszegénységgel utánozza Millet harcait. Az 1878-ban született Schustl még legérdekesebb; tájai, ha nem is mentesek a Hans Thoma-szer? német stimmungsmeierei-t?l, mégis szépek, komolyak, olykor csaknem komorak s ilyenkor némikép a mi Nagy Balog-unkra is emlékeztetnek: szántóföldek, vidéki hangulat, igazi földszag és egy-egy alakban is a földdel-összen?ttség, rögösség, Barlach faszobraira emlékeztet? kemény parasztosság. Nagy kár, hogy ett?l az embert?l figurális karcok is szerepelnek, ezekkel már baj van, figurálist egyszer?en nem tud, ebben imitátorrá válik, gyenge ó-német Holbein- és Bartel Beham-hatásokkal. Csak egy figurális karca ragad meg egy pillanatra, egy újévi lap: öreg Chronos-féle tartja az új év-gyereket; vastag, sekélyre maratott, szürke vonásokkal; ezáltal olyanféle, mint Félicien Ropsnak egy igazán gyönyör?, ismert pornográf- és egyéb dolgaitól teljesen elüt?, egy fejköt?s flamand öregasszonyt ábrázoló elefántcsont-t?-karca, melyet egy budapesti magángyüjteményben láttam (Eau-forte ” la pointe d’ivoire.)

 

A bajor grafikusok közül, akiknek karcait átfutom, kiderül, hogy az egyik épp maga is jelen van; itt ül a teremben egy másik asztalnál és meg is ismerkedünk. Talán nem is volna éppen érdektelen dolog itt elmenni egy pár m?terembe, látni, hogyan élnek, dolgoznak a bajor kollégák. De hiába – nincs rá id?m. Az ismert közmondás, hogy «az id? pénz», ugyan nem mindig alkalmazható m?vészemberre, annyira nem, hogy olykor csaknem grotesz iróniának t?nhetik; de az viszont szent igaz, hogy: a pénz id?, s én rohanok el Münchenb?l, hogy pénzemet külömb helyen váltsam id?re…

 

Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 22-23. szám · / · KÉPZ?MÃ?°VÉSZETI FIGYEL?

http://epa.niif.hu/00000/00022/nyugat.htm

 

 

Ferenczy Noémi

 

Ferenczy Noémi (Szentendre, 1890. június 18. – Budapest, 1957. december 20.) gobelinm?vész, fest?m?vész, a legkiemelked?bb magyar gobelinm?vészek egyike.

 

A m?vészettel – mint mindegyik testvére – apja m?termében kezdett ismerkedni. A nagybányai m?vésztelepen sokszor megfordult. 1911-ben Párizsba ment, ahol kitanulta a falikárpitszövést, a Manufacture des Gobelins-ben. 1926-tól a KUT tagja volt. 1932-ig élete nagy részét Nagyváradon és Brassón töltötte. 1932-t?l élt Budapesten. 1945-t?l a Magyar Iparm?vészeti F?iskola tanára volt, egészen haláláig.

 

N?vérek, 1920

 

 

A kárpitm?vészet megújítója volt. Az általános gyakorlattal ellentétben Ferenczy Noémi, nem csak tervezte alkotásait, hanem saját maga készítette. Kartonra tervezett festményeit maga sz?tte, növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból. Kárpitjai igen er?sen dekoratív hatásúak, síkszer?ek, újító volt ilyen téren is. A kárpitm?vészetben addig alkalmazott stílusok inkább idillikus tájkép festészetre hasonlítottak. Az ? képein egyformán fontos volt a figura és a természet. Gobelinjeinek lírai színvilága is egyedi. Színei a kezdeti er?s színekb?l, egyre inkább átmentek a pasztell felé. Képes volt a gobelinm?vészetet a monumentális m?vészet rangjára emelni.

 

Szent István (1941)

 

 

M?vészetének lírai színvilága a posztnagybányai festészethez hasonítja m?veit, melyben apjának életm?vére ismerhetünk. Több m?vének vízfestmény (olykor gouache) alapja együtt nyert helyet a végül elkészült gobelinnel. Egész élete alatt foglalkoztatta az ember munkához és természethez való viszonya. Kárpitjaiban megjelennek a természet organikus formái. Kezdetben ezt  szembeállítja az ember kicsi, esend? voltával, majd ez a gondolatmenet folyamatosan átalakul. Kés?bbi m?veiben egyre nagyobb szerepet kap az ember nehézségeket meghaladó  formája. Ennek a gondolatnak a megjelenése mind szimbólumrendszerében, mind ideológiájában (politikai ideológiájában is) folyamatos er?södést mutat. A munka és azt végz? ember megjelenítésén túl nagyon fontosak bibliai témájú m?vei is. (pl.: Menekülés Egyiptomba) Egyedülállóan ötvözi ezeken a munkáin a modern szecessziós (kés?bb már-már szocialista realista) formakultúrát a kép eredeti mondanivalójával, ezzel is újraértelmezve azt.

 

Menekülés Egyiptomba, 1915–16

szövött kárpit, 223×219 cm

Budapest, Iparm?vészeti Múzeum

 

 

A magyar származású világhír? Michelangelo-kutató Charles de Tolnay nyilatkozta egyszer, hogy pályája során Michelangelo mellett csak olyan nagyon nagy m?vészekkel foglalkozott, mint Leonardo, a Breughelek, Hieronymus Bosch, Pierro della Francesca és Ferenczy Noémi. 1934-ben jelent meg a nevezetes Ars Hungarica sorozatban Ferenczy Noémir?l szóló monográfiája, amelyben a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel és érdekl?déssel dolgozta fel a m?vész addigi munkásságát. Tolnay és Ferenczy Noémi kapcsolatának kezdete valószín?leg még a tizes évekre nyúlik vissza, amikor a fiatal m?vész Balázs Béla meghívására eljárogatott a Vasárnapi Kör találkozóira és hallgatta 1917-ben a Szellemtudományok Szabadiskolájának el?adásait. A Vasárnapi Körben és a Szellemtudományok Szabadiskoláján Tolnayn és Balázs Bélán kívül olyan európai rangú tudósokkal is találkozhatott, mint Hauser Arnold, Lukács György és Mannheim Károly.

 

Ferenczy Noémi intellektusát a legismertebb magyar m?vészcsalád milli?je formálta. Az apa, Ferenczy Károly és fivérei Béni és Valér is beírták magukat a magyar m?vészettörténet nagy könyvébe. Kevésbé köztudott, hogy édesanyja a bécsi származású Fialka Olga is alapos m?vészeti képzésben részesült, s gyermekei nevelése mellett fest?i praxist is folytatott. Noémi azonban nem követte édesanyja példáját, a családi tanács javaslatára ruhatervezéssel kezdett el foglalatoskodni. Firenze, München és Bécs divatszalonjaiban sajátította el a szabás-varrás fortélyait. A sors szeszélye azonban úgy hozta, hogy mégsem lett bel?le divattervez?. Egyik párizsi útján ellátogatott a Musée des Arts Decoratifs gy?jteményébe, ahol az arras-i m?hely gobelinjei elementáris hatást gyakoroltak rá. Azonnal beiratkozott a világhír? párizsi Manufacture des Gobelins-be, ahol egy év alatt kitanulta a szövés mesterségét. 1912-ben érkezett haza Nagybányára és egy év múlva már el is készült els? remekm?vével, a Teremtés-sel. Korai m?veit a 14-15. századi gobelinnek, a chartres-i üvegablakok és a trecento festészete inspirálta. A kilenc mez?re osztott Teremtés e hatások egyfajta szintézisének tekinthet?, mint Tolnay Károly írta róla: “kezében a modern gobelin archaizáló, dekadens formanyelve természetessé és monumentálissá vált: felemelte azt a ‘nagy m?vészetek’ rangjára.”

 

1916-ban alkotta meg következ? f? m?vét, amely a Menekülés Egyiptomba címet kapta. Miel?tt azonban gobelinbe sz?tte volna a témát, készített egy méretarányos olajtempera festményt is, amely inkább önálló m?nek tekinthet?, mintsem egyszer? tervnek. A tervek többnyire egyszer? kartonra készültek, a Menekülés Egyiptomba hordozója azonban vászon. A jelenet kivitelezése a quattrocentót idézi, miközben a buja vegetáció az a mille fleurs verdurök, a régi francia virágsz?nyegek képi világát varázsolja elénk. A festmény középpontjában a kis Jézust köpenyébe bugyoláló Mária látható szamárháton, a bibliai témától általában szokatlan gazdagságú ?serdei növényzetet pedig gazdagon áradó mesél?kedvvel megjelenített vadállatok népesítik be. A festményt barokkosan dús gyümölcsfüzéres bord?r keretezi. Az ?serd? rejtekében megbúvó párduc, a zsiráfok és különösen a majmok Henri Rousseau festészetéhez teszik hasonlatossá a kompozíciót. Az édesanyjával sokat utazgató Ferenczy Noémi valószín?leg ismerte a nagy francia fest? munkásságát, akir?l 1911-ben már monográfia is megjelent, az analógia azonban inkább véletlen találkozást sejtet, semmint tudatos követést. Bár Ferenczy Noémi ebben az id?szakában kedvelte a biblikus jeleneteket, témaválasztása minden bizonnyal történelmi konnotációkkal is terhes. A festmény készülésének idején javában dúlt a világháború, s a gyakran Budapestre látogató fest? csak ekkor értékelte igazán a nagybányai Egyiptom csendes békéjét.

 

Hornyik, Sándor

http://www.kieselbach.hu/m-4554

 

Díjai

Kossuth-díj (1948)

Érdemes m?vész (1952)

 

Fontosabb m?vei

Teremtés (1913)

Menekülés Egyiptomba (1917)

Harangvirágok (1921)

N?vérek (1921)

Kertészn?k (1923)

Fahordó n? (1925)

Parasztfej kaszával (1926)

Piros korsós sz?l?munkásn? (1930)

Szöv?n? (1933)

K?m?ves, Házépít?, Pék (1933)

 

Díjat neveztek el róla. A Ferenczy Noémi-díj kiemelked? iparm?vészeti, ipari tervez?m?vészeti tevékenység elismerésére adományozható állami kitüntetés 1992. óta.

 

A díjat évente, március 15-én, tizenkett? személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmér?je 80, vastagsága 8 milliméter. Az érem Kiss György szobrászm?vész alkotása, egyoldalas, Ferenczy Noémi domború arcképét ábrázolja, és FERENCZY NOÉMI-DÍJ felirattal van ellátva.

 

Irodalom

Berény Róbert: Ferenczy Noémi (Szabad M?vészet 1947. 6–7. sz.)

Cseh Miklós: Ferenczy Noémi (Budapest, 1963.)

 

Alvó pásztor

1937
80×173 cm
gobelin

 

 

A m?vészetet szeret?k számára mindig nagy öröm, ha egy elveszettnek hitt, vagy sokáig lappangó m?alkotás újra felbukkan, ismét láthatóvá, tanulmányozhatóvá válik. Az Alvó pásztor sorsa alkalmat ad erre a ritka örömre. 1963-ban, Cseh Miklós Ferenczy könyve még közölte a kárpit fotóját, a kés?bbi monográfiák már csupán az el?készít? vázlatokat és a kartontervet mutathatták be, s az 1987-es oeuvre-katalógus is a m? “lappangó” státuszát jelölte meg. Több évtizedes bizonytalanság után 1996-ban, a rendkívüli értékeket felvonultató László Károly gy?jtemény részeként bukkant fel újra, s került bemutatásra a M?csarnok falai között. Az Alvó pásztor cím? gobelin a Ferenczy oeuvre egyik kiemelked? darabja. Jelent?ségét mutatja, hogy már 1937-es kiállítása kapcsán több alkalommal reprodukálták, s a kés?bbiekben is, az életm?vet tárgyaló m?vészettörténeti munkák rendszeresen megemlítették, elemezték jelent?ségét.

[…]

Molnos Péter

http://www.kieselbach.hu/m-1172

 

 

Farkas Zoltán: Ferenczy Noémi gobelinjei az Ernst múzeumban

 

Ime egy másik álomlátó! Szintén a javából, s?t a legislegjavából való. De mennyire más! Nem eleven, nem izgatott, inkább fáradt, magábahullott, szintén jóságos, de sohasem mosolygós. Nagyon nyugodt, már nem is csodálkozó, akár a papn?, aki mindennap láthatja istenségeit. Ünnepélyes ? is, de ünnepeit nem rendezi, bennük él, mert nincs is egyéb világa, mint látományaié. Álmélkodását már alig érezzük, mozdulatai lassúk, kissé vének, fáradtak, lemondók: Ferenczy Noémi képzelete nem történésekben, hanem helyzetekben él. Kényszer? világából nincsen menekülés. De nincs elkivánkozás sem, ájtatossága csak imád, de nem esdekel: csak önmagáért való. Elképzelései nagyon egyszer?ek, egysíkúak, még csak meg sem kísérlik, hogy a távlat játékaival közeledjenek a szemlátta dolgokhoz. A lélek sötét hátter? fátylára vetítik a vizió nyugodt és alázatosan esetlen körvonalait, miközben nyugodt sokasodással szövik át a fátyol felületét.

 

De ez a sokasodás nem sokféleség, hanem egyszer? és nyugodt díszítményezés, melynek hangsúlya nem a külömböz?ség túlburjánzó gazdagságán van, – ezt mindig kerüli – hanem egy legf?bb képelem ismétlésén. Egyáltalában nem gótikus, amit magasztalásképen szoktak ráfogni. Hiszen nem vágyik önmagától szabadulni, s?t ellenkez?en, végzetszer? lenyügözöttséggel él és teljesen egy ezzel a néma világgal, mely minden ízében mai. Mai lemondó fáradtságában, mai makacs elzárkózásában és éppen úgy mai az egyszer?sége mögül fel-feltünedez? raffináltságában is. Mert hiába: a bizánci mozaikok és az unicornis történetének lelki világától jó néhány század lelki megosztódása választja el Ferenczy Noémi pompás gobelinjeit, melyek nem archaizálnak, nem kacsingatnak utánozgatva hátra, hanem tisztán és ?szintén egy mai lelkiállapotot alakítanak ki, mai sóvárgás és mai lecsillapodás tisztult, gyönyör? termékeivé.

 

Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 21. szám · / · Figyel? · / · Képz?m?vészet

http://epa.niif.hu/00000/00022/nyugat.htm

 

 

Ferenczy Béni

 

Ferenczy Béni (Szentendre, 1890. június 18. – Budapest, 1967. június 2.) Kossuth-díjas magyar szobrász, éremm?vész, grafikus.

 

Ferenczy Béni szobrász, érmész, rajzm?vész, akvarellista, illusztrátor, m?vészeti író, a huszadik századi magyar m?vészet, kiemelked? egyénisége.

Ferenczy Béninek a teljes életm?vét szinte lehetetlen lenne bemutatni, hiszen úgy stílusában, mint technikai ismereteiben az egyik legszerteágazóbb gondolkodású alkotója hazai m?vészetünknek.

 

Tanulmányait a nagybányai fest?iskolában kezdte, mestere Réti István volt. 1908-1909 közt Firenzében Joseph Beer tanítványa volt. Majd 1910–1911-ben a müncheni Akadémián Balthasar Schmidt, Émile-Antoine Bourdelle, Alexander Archipenko növendéke lett. 1912–1913-ban Párizsban folytatta tanulmányait. 1919 után közel húsz évig kénytelen volt külföldön élni.

 

A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a kulturális életben, emiatt emigrálnia kellett. El?bb Nagybányán, majd Pozsonyban, és Rózsahegyen élt, 1921-ben érkezett Bécsbe, ahol megn?sült. 1922–1924-ben Berlinben és Potsdamban éltek. 1932-1935-ig Moszkvában tartózkodott. Majd újra Bécsbe költözött 1936-ban. 1938-ban hazatért Budapestre, de magyar állampolgáráságát csak 1944-ben kapta vissza.

 

Karitas, 1950

 

 

1945–1950 között a Magyar Képz?m?vészeti F?iskola tanára volt. 1945-ben tagja lett a Kodály Zoltán vezette M?vészeti Tanácsnak. 1947-1948-ban svájci és olaszországi utazásokat tett. Az 1950-es években könyvillusztrálásból élt. 1956-ban agyvérzést kapott és fél oldalára megbénult. Életének utolsó évtizedében bal kézzel mintázott.

 

Ferenczy Béni pályája kezdetén kísérletez? m?vész volt, közel állt hozzá a kubizmus és szecesszió. Szobrászatában kés?bb a klasszicista stílus dominált. Szobrai, kisplasztikái kiegyensúlyozottak, er?teljesek, közel állnak az archaikus görög szobrok világához. Alkotásai jellemz?en az emberi testszerkezet hangsúlyozására és a mértani idomok kidomborítására épültek. Portréi lírai hangulatot árasztanak, érzelmeket sugároznak. Szobraiból árad a dinamizmus, kompozíciói szerkezetileg szigorúan felépítettek.

 

Ady Endre (halotti maszk), 1919

 

 

M?vészeti koncepciójának letisztulása egybe esett németországi és Szovjetunióbeli emigrációjából váló hazatérésével. Korai kubista kísérletei és kubista korszaka után talált rá saját stílusára, melyre jellemz? az er?teljes idomú formaalkotás, a kiegyensúlyozott térszerkesztés és a maximális anyagismeret harmonikus és kifejez? együttese. Kisplasztikái, szobrai és domborm?vei mellett, jelent?set alkotott a grafika terén. Ezek részben felfoghatók el?tanulmányként szobraihoz, másrészt viszont könyvillusztráció, színes és fekete-fehér grafikái a hazai rajzm?vészet élvonalába emelik. Több érmet készített Ady Endrér?l. A sorozatnak az els? darabja, egy Ady halotti maszk a Magyar Nemzeti Galériában látható. Ady halálos ágyánál Ferenczy Béni is jelen volt, három közrem?köd?vel készített maszkot a halott költ?r?l. A végleges szobrot azonban nem öntötte, hanem maga formázta.

 

Maga nagyra értékelte és m?vészetére komoly hatásúnak tartotta Ady költészetét. Talán hasonló indíttatásból készítette a Bartók érmet. Ezen az érmen megfigyelhet? antik hagyományokból táplálkozó stílusa. Az els? oldal, az érem nagy formátuma ellenére (104 mm) sem tartalmaz feliratot. A portré vonásai rendkívüli intellektusú embert ábrázolnak. Az érem két oldala között is a klasszikus tradícióknak megfelel? összefüggés fedezhet? fel. A mondanivalót itt újrafogalmazva tovább mélyíti azt. A lapos partok között kanyargó folyó és a háttér hegyei, egy artisztikus bet?típussal rajzolt Ady idézet által nyerik el értelmüket:„VALAKI ÉRT?L INDUL EL S BEFUT A SZENT NAGY ÓCEÁNBA” Ebben az egy gondatban összes?rítve jelenik meg Bartók élete és teljes zenei pályája a kis erdélyi falvaktól Amerikában bekövetkezett haláláig. Maga az érem gondosan cizellált, melynek fényei fest?i hatást keltenek. Ferenczy Béni éremm?vészete teljesen új felfogást jelentett a hazai éremm?vészet terén. Stílusa els? látásra megkülönböztethet? bármely más alkotótársa m?veit?l. Kisplasztikái fest?iségének magyarázata talán az általa példaképként választott reneszánsz éremm?vészetben keresend?. Ennek egyik legszebb példája a Leonardo da Vinci érem.

 

Bartók Béla, 1936

 

 

Grafikusként is a magyar rajzm?vészet legnagyobb képvisel?i közé tartozik, illusztrátorként is jelent?s volt tevékenysége. Számos akvarellt is készített, f?leg csendéleteket festett. Kisplasztikái monumentális kisugárzásúak. Éremm?vészete kiemelked?. (Számos szobra és érme Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban látható, de vannak m?vei a székesfehérvári Deák Gy?jteményben is). Írásai, a Tér és Formában, valamint a Magyar M?vészet cím? folyóiratokban jelentek meg.

 

EGY MÚZSA EMLÉKEI – FERENCZY BÉNI

http://videotar.mtv.hu/Cimkek/m/u/muzsa.aspx

 

Díjak

1948, 1965, Kossuth-díj

1956, Érdemes m?vész

1958, Kiváló m?vész

 

Irodalom

Ferenczy Béni: Írás és kép, Budapest, 1961

Ferenczy Béni: Virágoskönyv (szerkeszt?: Katona Tamás), Budapest, 1974

Kontha Sándor: Ferenczy Béni, Budapest, 1981

Ferenczy Béni rajzai (Illyés Gyula bevezet?jével), Budapest, 1982

Kovács Pál: A tegnap szobrai, Szombathely, 1992

 

 

A Ferenczy Béni-díj az Országos Érembiennále nagydíja. Gy?r – Moson – Sopron Megye Önkormányzata alapította. 1977-ben adták át el?ször, azóta kétévenként ítélik oda, jelent?s éremm?vészeti teljesítményért.

Ferenczy Béni: Pro Arte (12 cm átmér?j? öntött bronz) érem, amelynek másolati példánya a díjazott jutalma.

 

Cigányfiú, 1914

 

 

 

Felvinczi Takács Zoltán: Ferenczy Béni rajzához

 

Nagybánya.

 

Mennyi megírhatatlan történetet fejez ki e szó. Mennyi termékeny hangulat, rejtett élmény, reményteljes alkotó szenvedés emlékét kelti. Aki nem járt Nagybányán akkor, mid?n az iskola els? nemzedéke alkotóereje teljességében m?ködött, nem érti meg a modern fest?m?vészetünk históriájának legérzelmesebb jelenségeit.

 

Réti István írja, hogy a nagybányai iskola a szeretet jegyében született. F?városunk m?vésztársadalma nem tudhatta átérezni az ilyen érzelmi alap jelent?ségét annak idején, nem tudhatja ma sem. Pedig szembeszök? példák bizonyítják, milyen megbízható e morális t?ke, mennyire nélkülözhetetlen az egészséges továbbfejl?dés biztosításához. Gondoljunk csak a szegény, korán kid?lt Maticska Jen? túlbuzgó fest?szenvedélyére vagy a súlyos áldozatokat semmibevev? artisztikus világnézetre, mely a Ferenczy-családból már a második generációt viszi gy?zelemre.

 

Ez új nemzedék egyik ifjabb tagjának névjegyére akarok most hivatkozni. – Ferenczy Béni azzal visz változatosságot családja m?vészi termelésébe, hogy nem ecsettel, hanem mintázó, faragó késsel dolgozik. Amit eddig csinált, mind azt bizonyítja, hogy stílusérzéke szokatlanul biztos. A hivatottság legjobb jele, különösen a plasztikus m?vésznél, ha tapogatódzás nélkül nyúl a természetének megfelel? anyaghoz és eszközhöz. Ha képzeletében határozott szilárd formák merülnek fel, nem bizonytalan jelleg? matéria, szétfoszló tömegek.

 

Ferenczy Bénit plasztikus tehetsége a fafaragáshoz vezette. Rajzain is látszik, hogy formái fában születnek. Éles acél faragja ?ket már a képzeletben. Bennük él azonban a szerencsésen megválasztott iskola szelleme is. A fiatal Ferenczy ugyanolyan europäer, mint atyja vagy bátyja. Kijárta a nyugati m?vészet szolid iskoláit. A nagy francia katedrálisok – els?sorban Chartres – szobordísze pedig felébresztette benne a gótikus érzést. Ennek szellemében építi fel és tagolja alakjait. A gótikával visz beléjük dekoratív zenét.

 

És emellett, amint a sikerült gyermekekr?l örömmel szoktuk mondani: egészen az apja. – A Ferenczyek együtt fognak megjelenni a jöv? szezonban a fórumon. Béninek ez lesz a második fellépése. (Az els?r?l kevesen tudnak, mert csak a feledhetetlen 1912-es nagybányai kiállítás látogatói voltak a tanúi.) Meggy?z?dhet tehát már az idei bemutatkozáson mindenki arról, hogy a fiú ugyanazt a csendes folyású dallamos mozgást viszi alakjaiba, amit az atyja. Egy-egy el?kel?en temperált lendületet, hallgatagon meggy?z? gesztust. Az öntudatos fellépés biztonságát, mely azért szép, mert szelíd, azért meggy?z?, mert szerény.

 

Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 9. szám · / · Figyel?

http://epa.niif.hu/00000/00022/nyugat.htm

 

Forrás:

hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_K%C3%A1roly

www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/f/ferenc_k/index.html

biblia.hu/nevmutato_a_biblia_a_magyar_kepzomuveszetben/ferenczy_karoly

mek.niif.hu/03100/03125/html/eletrajz.htm

www.artportal.hu

www.sze.hu

www.kieselbach.hu

epa.oszk.hu

hg.hu

www.terminartors.com

www.bibl.u-szeged.hu

www.papirusz.hu

www.axioart.com

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1137 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva