A diákok közt a legszimpatikusabb tanár, a szül?k, kiknek gyermekeit nem tanítja, kérik, hogy tanítsa az ? gyereküket is… Az igazgatón? elismeri, bár van egy óvatos figyelmeztet? megjegyzése is: Túl személyes a kaocsolata a diákjaival.
A vád
– Nálunk is idióták a rend?rök, de egy ekkora hülyét, mint ma reggel, életemben nem láttam! – nyitott be Noémi a tanáriba magából kikelve. – Képzeljétek, egy dán n? letette a gyermekkocsit az árnyékban, amíg két percre bement az üzletbe kenyeret vásárolni. Amikor kijött, a gyermekkocsi mellett állt a rend?r, letartóztatta, s elvitte megbilincselve[1].
– Jól is tette! Az ilyeneket sterilizálni kellene, nehogy még egyet csináljanak! – felelte Eve.
– Még egy tizenkét éves gyermeket se szabad magára hagyni[2], nemhogy egy újszülöttet! Végre egy rend?r, aki ellátja a feladatát!
– De hát mi baja lehetett volna két percig az alvó babának az árnyékban? – kapkodott leveg? után Noémi. Még ha fel is ébredt volna, felülni, kifordulni még ne tudott volna! Csak két percre hagyta magára!
– Tudod, hány gyermeket rabolnak el évente Amerikában?
– Azokat a gyermekeket céllal rabolják el. Váltságdíjért. Vagy perverz alakok. De azoknak nagyobb kell – védekezett Noémi.
– Vagy gyermektelenek, hogy megspórolják az örökbefogadási procedúrát – vetette közbe valaki ironikus hangon.
– Az a n? dán állampolgár. Láttam, útlevelet vett el?, hogy igazolja magát – vette Noémi a védelmébe a n?t.
– Akkor is be kell tartania az amerikai törvényeket!
– Egy külföldinek meg se fordulna a fejében, hogy itt ilyen abszurdak a törvények!
– Ó menj már el, úgy csinálsz, mintha téged magadra hagytak volna a szüleid!
– Els?s koromtól egyedül jártam iskolába. S nem falun laktam, hanem Brassóban. Akkoriban 150.000 lakosa volt. Busszal mentem, haza pedig gyalog. A kulcs a nyakamban volt. Akit kísértek a szüleik, kinevettük, lenéztük, csúfoltuk!
– S amikor hazaértél?
– Megmelegítettem az ételt magamnak! S ha nem volt otthon kenyér, lementem az üzletbe, és vettem.
– Magadra önthetted volna! Megégethetted volna magad! Vagy úgy hagyod a csapot, és árvizet csinálhattál volna! S?t! Magadra gyújthattad volna a házat!
– Meg is égettem! Másodszor vigyáztam! Azt pedig tudtam, hogy a t?z nem játék!
– Egy tizenkét évesnél kisebb gyermek még felel?tlen, nem lehet magára hagyni. Hány, de hány baleset történik!
– Tizenkét éves korában csettintésre felel?ssé válik? – akadékoskodott Noémi. – Egy másik csettintésre pedig teljesen feln?tté húsz éves, és 364 napos korában[3]? A felel?sséget meg kell tanulnia egy gyermeknek, és hozzá kell szoknia!
– Ha már megérett annyira, hogy rá lehessen bízni a felel?sséget!
– Tizenkét éves koráig a budira se mehet anyuka felügyelete és megkérdezése nélkül, tizenhat éves korában pedig autót adunk a kezébe! Felel?sség nemcsak kor, hanem nevelés kérdése is!
– Nem látod be Noémi, hogy egyedül vagy ezekkel az abszurd véleményeiddel?
– Nincs egyedül. Nekem is kulcs volt a nyakamban. Én is egyedül és gyalog jártam iskolába. Pedig én is Grodnoban n?ttem fel, amely nem egy kisváros, ha nem is New York. Délutánonként kimentem focizni, és estig a szüleim nem láttak. Nem hordtam térdvéd?t biciklizéskor, s én javítottam, ha elromlott. De megtanultam magamra vigyázni – vette védelmébe Bronek Noémit. – Ha a gyermeket úgy kezeljük, mint potenciális felel?tlent, vagy potenciális rossz gyermeket, akkor azzá is válik. Gondolom, ti is tanultátok az egyetemen az önmagát beteljesít? jóslat törvényét. Amerikai pszichológusok jutottak erre a következtetésre[4].
– Ti kelet-európaiak… – ironizált John. – Azt hiszitek, mindent jobban tudtok…
A cseng? vetett véget a vitának.
Noémi még odaszólt Broneknek.
– Dzsekuje!
– Szivesen – felelte Bronek magyarul, majd angolra fordította a szót. – Azt azért elhallgattam, hogy egyszer édesanyám már a sürg?sségre telefonált, amikor hazaérkeztem…
– Mit kaptál érte?
– Egy karórát – tartott Bronek hatásszünetet. – Többet nem késtem el. Megtanultam, hogy a szüleim izgulnak miattam – felelte Bronek.
– Akkor érdemes volt! – nevetett Noémi.
– Miért, te mit kaptál volna?
– Azt hiszem én is karórát – felelte Noémi. – A legnagyobb büntetés, amit valaha kaptam szüleimt?l, az volt, hogy: „Tudod, hogy hibáztál?” vagy: „Annyira sajnálom, ezt a vázát!”
„Édesapád is 28-as?” – tette hozzá Noémi gondolatban, de nem mondta ki. Magyarázhatta volna Szilágyi György versét. Nincs honnan ismernie.
Jack meg is jelent h?ségesen az els? pótórán. Lehetett látni rajta a görcsös igyekezetet, hogy megértse. Végül csak kezdett látszani rajta a haladás. Jack az óra végén kétszer is megköszönte. „Hálás gyermek” – gondolta Noémi.
– Akkor jöv? héten ugyanebben az órában mértanozunk – bocsátotta el a fiút.
A következ? héten is jött Jack, de a harmadik héten már nem. Amikor Noémi másnap megkérdezte, hogy miért nem maradt ott pótórán, csak ötölt-hatolt, s kerülte a tekintetét. Volt valami furcsa a fiú egész magatartásában. Noémi próbált beszélgetést kezdeményezni vele, de nem bírta szóra bírni. Még jobban bezárkózott. Noémi úgy döntött, nem er?lteti, csak Eve-nek, az osztályf?nökének hívta fel a figyelmét a fiú furcsa magatartására. Eve megígérte, hogy figyeli fog rá, bár neki nem t?nt fel a Jack magatartása.
Péteken órák után már a hétvégi programjára gondolva csomagolta össze a holmiját, amikor hívatta az igazgatón?. Egy férfi volt nála. Amint az igazgatón?re nézett, rögtön látta, hogy valami nagy baj van.
– Az úr Mr. Abraham Nicholson a Reynolds család ügyvédje. A hölgy Miss Noémi Dzsigmond Jack matematika tanárn?je – mutatta be egymásnak.
Noémi ösztönösen kezet nyújtott az ismerkedési rituálé keretében, de az ilyenkor szokásos „Glad to meet you[5]” már torkán akadt.
– A Reynolds család nevében jöttem panaszt tenni szexuális zaklatásért.
– Micsodáééért? – döbbent meg Noémi. A gondolatai valósággal leblokkoltak ennek az abszurd vádnak a hatására. Még azt se volt képes kinyögni, hogy „De hát könyörgöm, mivel zaklattam? Mit tettem, amit annak min?sítenek?”
– Nagyon jól tudod, hogy Jack egy érzékeny kamasz, mint az összes korabeli gyermek. Visszaéltél ezzel, és tanári státusoddal, s nyomást gyakoroltál rá, hogy kettesbe maradjatok, ahol ölelgetted, tapogattad.
– Ez alávaló hazugság. Ez kitaláció!
– Ne izgulj, mert tudjuk bizonyítani. Fényképünk is van.
– Miss Dzsigmond, jobb, ha ezt a beszélgetést csak ügyvéded jelenlétében folytatod tovább – figyelmeztette az igazgatón?.
– Az igazgatón?t már felvilágosítottam a helyzetr?l, hogy az iskola tegye meg a megfelel? adminisztratív intézkedéseket a gyermek védelmében. Ez itt pedig az idézés a kerületi ügyészségre, kedden délután 1 órára – nyújtott át egy borítékot. Ez pedig a névjegykártyám, ha netán velem akarja felvenni a kapcsolatot – mondta Abraham Nicholson, majd távozott.
– Szemenszedett hazudság! – próbált Noémi magyarázkodni.
– Remélem igazolni is tudod! Figyelmeztettelek, hogy túl közel kerültél a diákjaidhoz. Nem hallgattál rám. Ha bebizonyosodik, nemcsak tanári pályájától búcsúzhatsz, de be is zárhatnak.
Noémi érezte, hogy kimegy a lábából minden er?. A kétségbeesés, ami úrrá lett rajta, képtelenné tette bármilyen érvelésre. Szédült, lába remegett. Miközben kitámolygott, a fejét is beleverte az ajtófélfába. Jó fél órába telt, amíg a Chevybe[6] mert ülni. 20-30-al vánszorgott haza, nem mert gyorsabban hajtani, érezte, nem ura a reflexeinek.
Bob nyitott ajtót.
– Mi történt? A hamunak szebb színe van nálad! Elütöttél valakit?
– Ügyvédre van szükségem! – bökte ki kétségbeesetten. A táskájába nyúlt, átadta az idézést, majd lehuppant a hallban lev? fotelba. Bob azonnal átment a nappaliba, s hallatszott, hogy telefonál. Amikor kijött, felöltözött, s csak annyit mondott:
– Egyetek, ne várjatok rám! – majd elhajtott.
A dinnernél mindenki hallgatásba burkolózott. Noémi csak turkált az ételben, majd felállt, elnézést kért, majd a szobájába ment. A lekényszerített néhány falattól hányingere lett, de hányni nem tudott.
Egy id? után az öreg McGregor kopogtatott az ajtón.
– Köszönöm, a jó szándékodat, Mr. McGregor, de szeretnék magamra maradni… – utasította el a közeledést. Az öregen látszott, hogy nehéz szívvel tesz eleget a felkérésnek.
Este már kés?n jelent meg Bob, elégedett arccal.
– Nyugodj meg, elintéztem. Kedden se kell menned az ügyészségre kihallgatásra. Visszavonta a vádat.
– Hogyan? – szusszant fel Noémi, de még mindig hitetlenked? volt a hangja.
– Lefizettem.
– Mit csináltál? – meresztette tágra Noémi a szemét.
– Így volt a legegyszer?bb. Az senkinek se lett volna jó, ha a sajtó is felhajtást csinál az ügy körül.
Bobot nagyon meglepte, amikor Noémi hálás köszönet helyett csak annyit mondott, hogy:
– Hagyj magamra. Egyedül akarok maradni – felelte Noémi fagyosan.
Bob szemmel láthatóan sért?dötten távozott.
[1] A 90-es évek elején megtörtént, újságban olvastam róla. A cikk nem fejtette ki, hogy mi lett végül a n? sorsa.
[2] Amerikában err?l törvény rendelkezik.
[3] Amerikában nem 18, hanem 21 éves kor a feln?tté válás kora. 21éves kor alatt letartóztatnak például, ha alkoholt fogyasztasz. G. W. Bush 19 éves lányát, Jennát is letartóztatták emiatt. (http://madeinamerica.blog.hu/page/2 )
[4] Lásd: A. R. Pratkanis-E. Aronson: Rábeszél?gép és E. Aronson: A társas lény.
[5] Örvendek az ismeretségnek.
[6] A Chevrolet beceneve.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
