Sonkoly Éva : Burkolt szavak

Szívemben jár már… *

 

 

Még két gyertyagyújtásnyi idő, s elérkezik az év legszebb, legbensőségesebb ünnepe.

Addig van időm elgondolkodni eddigi életemen. Úgy kellett volna élnem, mintha mindig karácsony következne. Lehetne életünk a csodavárás ideje?

Valami különös, elrendeltetett dolog, hogy velünk születik halálunk. Mint egy gyertya, gyújtják, amikor születünk, ég a szövétnek, s a végén kicsi hamut fúj a szél. Amíg világít, addig kellene élni rohanás nélkül. Mert

mivégre az, hiszen a léghuzat csak segít a múló időnek. Közben elfelejtünk szeretetet adni és kapni, elfogadni, indulatok nélkül élni.

Hiszen emberek vagyunk… Valljuk a teremtés misztériumát. Élünk, bűnbánattal, anélkül… Sokfélék vagyunk mi emberek… fogyó gyertyaszálak.

Forró viaszt fröcskölve egymásra, vagy szerényen, lassan égve. Rádöbbenve arra, hogy már csak apró csonk, melyen állunk, míg mások észre sem veszik ezt.

 

Csendes, hétköznapi este nálam. Halk zene szól, behúzom a sötétítő függönyt, előtte kinézek. Számtalan emeletes ház, szinte alig fénylenek az ablakok, lakói mintha elköltöztek volna. Tele van velük a bevásárló központ. Elkel minden.

Kicsi gyerekek mesélnek, mit kérnek a Jézuskától. Többnyire méregdrága kiegészítőket a számítógépükhöz, mobil telefonokhoz.

 

Képzeletem messze száll. Ott lát egy csendes világot, ahol csak szeretet van, este fények az ablakokban.

Honnan ennyi világosság? Talán a szívükből…az egyszerű emberi szívek szeretete adja a fényt… Az én képzeletem gyűjtötte ide őket.

Nekem is két szál érintetlen gyertyám áll az asztalon és a magam kis élete libeg, ég. Közelebb húzódik valakihez. Két láng együtt, nagyobb fénnyel él, s talán tovább tart… Szeretetet, békét varázsol a hétköznapokba.

Szeretnék hozzád is elmenni Karácsonyeste. Egy kis dobozt hagyok ott álmodban. Kérlek, nyisd ki! A mosolyom van benne és egy apró üzenet. Ha megtalálod, az csak annyit jelent, hogy valaki gondolt Rád. Látod?

Olyan finom kis selyemre írt gondolatokkal…

 

Szívemben jár már,

karácsonyi ének száz,

rám angyal vigyáz…

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.12.11. @ 11:24 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 578 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"