Szakál Magdolna : a domb felé

a kedvetlenség szürke egérpalástját
öltötte magára
lassan sétált a domb felé az ?sz

látatlan akart maradni
ködszínné foszló
h?vös alkonyat

alkut kötött ? az elmúlással
ne nézze hát senki, ha elhalad

talpa alá száradó nyarak zizzennek
s bár kacagásteli reményt vet elé
egy-egy koppanó dió

– Élni jó! Hahó! Halihó!

de hogy
a csonthéj alatt élet van …?
nem
már tudja ott sincs más
csak aszott gyermekfélelem

mert mit megszülni vágyott egy tavasz
belérohaszthatja
egy posványos, iszapterhes nyárutó
s ha megöli az érkez? tél
kívül az se látható

majd varjú j?
– a nagy Id? –
cs?rébe kapja
száll vele … vagy földhöz csapja izibe

távolra indul
várja folyó, erd?, talán egy csepp sziget
– egy kiskert, magas feny? … ligetek
hol a szél szél, s nem ágtép? vad ricsaj

s hol ? sem kell
hogy múlandóságteli önmagán kívül
más legyen

mert aranyló levelet, madárdalt várnának t?le
– nem értik: miért nem ennyi csak?

honnan, miként, s f?leg miért
él benne még a korhadó tudat

Legutóbb szerkesztette - Szakál Magdolna
Szerző Szakál Magdolna 38 Írás
Jótanács azoknak, akik .... : Írásaim magamnak, magamról, magamból valók, így hát : "Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz." / Ernest Hemingway /