Vandra Attila : Törpefenyők II/8. – Zsidó!

A kisebbségi problémák Noémit itt sem hagyják nyugodni.

Zsidó!

 

Az ebédnél a színészeket bírálgatták. Elég éles vita alakult ki, csak Noémi hallgatott. Erdey képvisel?nek fel is t?nt a hallgatása.

– Magácska csak hallgat, nem szól hozzá.

– Én nem ismerem eléggé ?ket – vallotta be Noémi.

– Jó, megértem, nem Budapesten n?ttél fel, de hát csak nézel televíziót! – hökkent meg Erdey.

– Nincs televíziókészülékem. S Brassóban nem lehetett fogni a magyar TV-t.

– Hát igen, maguk ott magyar kultúrához nemigen jutottak hozzá – felelte Erdey sajnálkozó-lenéz? hangon, amit?l Noéminek az agyára ment a vér. „Az erdélyi színház és irodalom is magyar kultúra! Te tán ismered Dukász Annát, Molnár Gizellát, Botka Lászlót?” – akart visszavágni, de végül a hallgatást választotta. Azt viszont már nem állta meg szó nélkül, amikor Erdey már a negyedik színészr?l állapította meg, hogy „Ez is zsidó”.

– Ez miért olyan fontos információ? S honnan tudja?

– Látszik egy kilométerr?l. Nézze meg a vonásait: a nagy orrát, a száját…

– S könyörgöm, egy tehetséges színésznél ez miért fontos? – akadékoskodott Noémi. – Attól kevésbé tehetséges?

– Á, nem, csak úgy megállapítottam.

– Ön mindenkir?l meg tudja állapítani, hogy zsidó? Sohase téved?

– Á, nem vagyok épp tévedhetetlen. De van, akir?l lerí… Például tudja, hogy kedves f?nökn?je, Szalayné is zsidó? – kérdezett rá Erdey.

– Református… – ellenkezett dacosan Noémi. – És nem keresztelkedett át, ha erre gondol. Történetesen tudom, hol és mikor keresztelték. T?le személyesen.

– Akkor vagy az anyja, vagy az apja volt az. Mert a vonásai… – csóválta meg a fejét Erdey.

– Engem ez nem foglalkoztat! – felelte epésen Noémi.

– Akkor miért reagál ilyen érzelmi töltettel? – támadott vissza gúnyosan Erdey.

Noémi épp válaszolt volna, de Erdeyt elhívták.

Luca meglepett hangon érdekl?dött:

– Mi bajod vele? Nem ismered, hiszen most mutattunk be neki. Olyan hangnemben beszéltél vele, mint egy b?nöz?vel. Nem antiszemita. Nem beszélt elítél?en, becsmérl?en a zsidókról. Csak megállapította, néhány színészr?l, hogy zsidó. Elismerte tehetségüket. Mi a baj ezzel? Miért kaptad fel ennyire a vizet?

– Mert tudom, hogy milyen az, ha második mondatod után megállapítja valaki, hangsúlyodról, vagy egy téves nyelvtani szerkezetr?l, hogy magyar vagy. Vagyis nem lehetsz jó román, mert te más vagy. Aztán leereszked? hangmodorban, amir?l ? azt hiszi, hogy jóakaratú, de neked kinyílik t?le a bicska a zsebedben, kioktat a helyes kifejezésre. Volt részem benne, hidd el nekem, hogy tudom milyen átélni, hogy csak megállapítják, hogy magyar vagy. Csak nem tartozol közéjük – magyarázta Noémi.

– Szerintem túlreagálod a dolgokat. Ha valaki felismeri másról, hogy zsidó, az már antiszemita? Szerinted a magyarok antiszemiták? Véleményed szerint, ha valaki meg tud különböztetni egy négert egy fehért?l, az már rasszista? Régóta ismerem Erdeyt. Még nem halottam t?le gy?lölett?l csöpög? szövegeket.

– Ugye, te is megismered a zsidókat? Én nem. Sohase érdekelt ki az és ki nem az. De én téged még nem hallottalak, hogy valakinek a tudomására hoztad volna, hogy X vagy Y zsidó. Erdey nem hangoztat zsidógy?löl? szövegeket, csak mindenkir?l megállapítja, hogy zsidó-nem zsidó. Van, aki nem is tartja titokban, hogy gy?löli ?ket. S van, aki legszívesebben a gázkamrába küldené mindet. Az antiszemitizmus nem vagy igen, vagy nem kérdése. Fokozatok vannak. S még valami: A legelvakultabb antiszemiták tagadják, hogy azok lennének. Idézzek: „Én nem vagyok antiszemita, de az már t?rhetetlen, hogy…”

– Nem felelt a kérdésre. Ön szerint a magyarok antiszemiták? – szólt közbe Molnos képvisel?, aki eddig csak hallgatta a vitát.

– Ha már egy egyén esetében elég nehéz meghúznia a vonalat, hogy ki antiszemita és ki nem, az általam kifejtett okok miatt, még nehezebb megállapítani egy népr?l, egy csoportról. Nem vagy-vagy kérdése, vagy azok, vagy nem. Mit ért ön az alatt, hogy „a magyarok antiszemiták?” Mert az, hogy nincs antiszemitizmus Magyarországon, és hogy mindenki antiszemita Magyarországon, az egyaránt hamis kijelentés. Ebben gondolom, egyetértünk. Szóval akkor mit jelent, hogy a magyarok antiszemiták? Hogy vannak közöttük antiszemiták? Hogy gyakori az antiszemita Magyarországon? Hogy több az antiszemita, mint aki nem tekinthet? annak? Hogy a legtöbb magyar antiszemita? – kérdezett vissza Noémi.

– Pontosan fogalmaz, mint egy matematikus! – felelte Molnos elismer?en, de ugyanakkor kitérve a válasz el?l.

– Az vagyok. Miért?

– Látszik a gondolkodásán. De a politika nem matematika. A nemzet érdekeit védeni kell. Ugye nem itt n?tt fel?

– Nem! Erdélyi vagyok! – kapta fel a vizet Noémi. – S ezért nem vagyok igazi magyar?

– Á, nem mondtam ilyent – fújt visszavonulót Molnos. – Csak nem itt n?tt fel, s nem tudhatja, mennyi kárt okoztak ennek az országnak a zsidók.

– Idézzem? „Minden pénz és hatalom a kezükben volt.” „?k játszották át az országot a ruszkik és a kommunisták kezére 1945-ben és 1956-ban”. Akkora volt a hatalmuk hogy a Holocaust áldozatai lettek. A nyilasok játszották Magyarországot a hitleristák kezére. Nekik köszönhet?en nem tudott Magyarország kiugrani a második világháborúból Románia el?tt. Ha sikerül, akkor talán Magyarország semleges maradhat. Az pedig sok mindent megváltoztatott volna az utolsó ötven év történelmében. Nem minden kommunista volt zsidó. Volt köztük „árja” magyar is. Az AVO-sok se voltak mind zsidók. De sok zsidó vesztette életét ’56-ban fegyverrel a kezében. A 13 aradi vértanú se volt mind „árja” magyar. Bem József pláne. ? lengyel volt. Ett?l még ott van a magyar nemzet nagy h?sei között. S a magyar Nobel-díjasok közt is többen vannak zsidók. Büszkén tekintünk rájuk, mint akik dics?séget szereztek nekünk, magyaroknak. Nem Izraelnek, Magyarországnak szereztek dics?séget. Ne keressünk bennük b?nbakot.

– Miért reagál ennyire hevesen az antiszemitizmusra? Tudtommal nem zsidó.

– Nem. De tudom milyen, amikor ujjal mutogatnak rád. „Csak” mert zsidó vagy, magyar vagy, cigány vagy. S nem téged néznek, hanem csak azt, hova tartozol. Bárki lehetsz, a megítélésed ugyanaz, s nincs esélyed bizonyítani az ellenkez?jét.

– Nem vagyok antiszemita. Utálom én is a vad idegengy?löletet, el is ítélem. Vannak zsidó barátaim is. Csak azokat gy?lölöm, akik tönkretették Magyarországot. Akik hatalommal a kezükben…

– Ja, a zsidó jó zsidó addig, amíg nem kerül vezet? pozícióba? – vált élessé Noémi hangja. – A nagy színész jó zsidó, a tudós jó zsidó, de ha vezet? állásba kerül, már rossz zsidó lesz? Érdekes egy logika. Vannak zsidó barátai, akik annak ellenére jó barátai, hogy zsidók! Ismerem ezt a szöveget saját tapasztalatból, csak kicsit más alakban! Hallottam, amint a hátam mögött így „dicsértek”: „Bár magyar, rendes csaj”. Még a bozgorozástól se öntötte el jobban az agyamat a vér! Marosvásárhely után ezekb?l, mézesmázos magyarbarátokból lettek a legvéresebb szájú magyargy?löl?k!

– Ez már paranoia!

Molnos, ki épp befejezte az ebédet felállt, s köszönés nélkül távozott. Noémi még hallotta, amint odaszólt valakinek:

– Ki ez a paranoiás hápé?

– Debreceni Gábor macája. Erdélyi – felelte valaki.

– Idejönnek, befogadjuk ?ket, s azt hiszik övék a világ, és kioktatnak.

A többit Noémi nem halotta. Még ara se volt kíváncsi, hogy ki világosította fel Molnost eképpen. Maga elé meredve próbálta ebédje utolsó falatait elfogyasztani, ám érezte, nem megy már le jóíz?en egy falat se a torkán. Csak turkált az ételben. Már épp fel akart állni az asztaltól, amikor egy n?i hang szólította meg. Felpillantva, a szomszéd asztalnál Kovácsné Beregi Erzsébet képvisel?n?t pillantotta meg.

– Na, önt jól el?léptették! – csóválta meg a fejét Kovácsné. – Gondolom, nem legh?bb vágya, legyen a megkülönböztet? jele, hogy kinek a „macája”. Szakmai szemszögb?l nem a legszerencsésebb egy n?nek, ha err?l ismerik fel.

Noémi nem válaszolt.

– Ne szívja mellre. Ne azt nézze, mit mondanak, hanem hogy ki mondja. S van, akit?l nem telik többre. Aki számára a n? nem más, mint dísz a pinán.

Noémiben ekkor tudatosult, hogy a hang, aki tájékoztatta Molnost, a Dimény hangja volt.

– Még nem kezdett ki önnel?

– De. Már igen. Debreczeni Gábor vett védelmébe.

– Vagy úgy… A sértett férfiúi hiúság… Végre valaki pontra tette. Bár amint látom Dimény nem felejt. Spongyát rá! Tudja mit? Meghívom egy kávéra.

Noémi zavarba jött.

– Öööö, nagyon köszönöm a meghívását, nagyon szívesen fogadnám el, de nem szoktam kávézni…

– Akkor egy indiai tea?

– Azt már örömmel elfogadom! – szusszant fel Noémi.

– Tegez?dhetünk? Zsike vagyok – ajánlotta fel Kovácsné, amikor már egy asztalnál ültek a tea birtokában.

– Megtisztel… nél vele – pirult el Noémi. – Noémi vagyok. A külügyi bizottság titkárságán dolgozom.

– Hova valósi vagy?

– Brassóban születtem.

– Elgondolkodtatott az Erdeyvel és Molnossal folytatott beszélgetésed. Érdekes volt, ahogy bemutattad az antiszemitizmus fokozatait. ?szintén engem is idegesít, ha valaki állandóan megállapítja másokról, hogy zsidó. De éreztem a hangodon, hogy ezt te veszélyes magatartásnak min?síted. Ha én els? pillantásra megállapítom valakir?l, hogy néger és nem fehér, akkor bennem már van fajgy?lölet?

– És te feltétlenül mások tudomására fogod hozni, hogy „Nézd meg ez néger?” Itt nem is a megállapításról van szó inkább, hanem arról, hogy állandóan szóba is hozza. Ez azt mutatja, hogy számára egy fontos kritérium, hogy az-e, vagy nem. Akinek ez ennyire fontos, annak majd a tetteiben is megnyilvánul-e különbségtétel. Lesz helyzet, amikor másképp viszonyul ahhoz, aki zsidó és ahhoz, aki nem.

– Például?

– Vajon, akit állandóan foglalkoztat, hogy ki zsidó és ki nem, ki magyar és ki nem, két hasonló szakmai tudással rendelkez? jelentkez? közül melyiket fogja felvenni? Vagy melyiket fogja elbocsátani, ha arra a kerül a sor? Vagy melyiket választja vezet?nek?

– Értem. Akit nem vettek fel, az pedig megérzi, hogy a hovatartozásán billent át a mérleg nyelve, s diszkriminálva érzi magát. Tapasztaltad a saját b?rödön is ugye?

– Igen.

– Ám hogy e jelenség létezik, ugyanakkor remek ürügy, hogy ezzel magyarázza valaki a saját kudarcait. A kisebbségiek hajlamosak mindent a diszkriminációval magyarázni. Minden, ami magyarázható a diszkriminációval is, a diszkrimináció kétségbevehetetlen tényének könyvelnek el.

– Túlzott általánosítás – akadékoskodott Noémi.

– Kijavítom: egyes kisebbségiek. De a legtöbb kisebbségi többé-kevésbé túlérzékennyé válik a diszkrimináció lehet?ségére. Akkor is „harap”, ha nem feltétlenül kellene. Például akkor is, ha nem érinti közvetlenül, mint például téged az antiszemitizmus.

– Engem bármely diszkrimináció felháborít, mert tudom milyen kegyetlen átélni, s kiszolgáltatottnak lenni. Milyen, ha betábláznak, s esélyed sincs bizonyítani az ellenkez?jét. S akinek baja van a zsidókkal, annak legközelebb baja lesz azokkal, akik más nemzetiség?ek, s utána azok következnek, akik nem anyaországiak… „Mert nem tartozik közénk”.

– Ezt is tapasztaltad a b?rödön ugye? Akkor, amikor munkát kerestél? Nem vettek fel, amikor megtudták, hogy erdélyi vagy? Vajon minden esetben igazad volt? Vajon nem csak a többletbürokráciától ijedtek meg, ami ezzel jár? Biztos vagy benne, hogy csak azért nem vettek fel, mert erdélyi vagy?

– Nem állítottam ezt így, ebben a formában. De volt rá eset.

– S azt nagyon fájdalmas volt átélni. S egy ilyen után már hajlamos vagy ott is diszkriminációt látni, ahol nincs. Vagy nem jelent?s. Mert a diszkrimináció nem vagy-vagy jelenség. Vagy van, vagy nincs. Te magad elemezted az el?bb az antiszemitizmussal kapcsolatban. A nyílt gy?lölett?l a nem tudatos diszkriminációig nagyon széles a skála. Ha Brassóban megállított egy idegen, s útbaigazítást kért, mikor válaszoltál kedvesebben? Ha az illet?nek volt, vagy ha nem volt magyar hangsúlya? – tartott Zsike egy kis hatásszünetet. – Nem volt diszkrimináció másokkal szemben, hogy a magyarokat több kedvességben részesítetted? Csak mert hozzád közelebb állónak érezted ?ket. „?k is magyarok, mint én”. Hol van az a pont, ahonnan ez már diszkriminációvá válik? – tette fel Zsike a retorikai kérdést.

Noémi elgondolkodott. Csak késve válaszolt.

– Feltehet?en egy kisebbség tagja máshol húzza meg a választóvonalat, mint a többség – törte meg Noémi végül a csendet.

– Igen, érzékenyebb rá – értett egyet Zsike. – A kisebbségi úgy érzi, a többségben nincs empátia iránta. De vajon a kisebbségben van a többség iránt? Vádaskodik, általánosít, vagy megérti ezt a természetes szimpátiát? Ami egyébként a kisebbségibe is benne van, s?t, még jobban. Az erdélyi, jugoszláviai, csehszlovákiai magyarok magyarabbak az anyaországiaknál, a „többségi” magyaroknál. ?k is „diszkriminálnának” ha vezet?- vagy döntés-helyzetbe kerülnének. Csak ez nem érintené látványosan a többséget, hacsak nem csöpögne valamelyikb?l a többség gy?lölete. S még valami, amit meg kellene érteni. Létezik egy olyan törvény a pszichológiában, amelyet az önmagát beteljesít? jóslatnak neveznek. Ha valakire ráaggatnak egy címkét, ez el?bb-utóbb kiváltja a címkézett személyb?l a megfelel? viselkedést, mintha megpróbálna megfelelni a címkének. Például, ha a gyermek, sokat hallja, hogy rossz, akkor rosszá is válik. Akit megvádolnak, hogy diszkriminál, el?bb-utóbb diszkriminálni fog. Az irredentizmussal vádolt erdélyi magyarok egyre többet foglalkoztak Trianonnal… Az antiszemitizmussal vádolt személyben kialakul a zsidóellenesség.

– Nagyon érted a kisebbségi-többségi gondolkodást. Hova valósi vagy? – érdekl?dött Noémi. Zsike elmosolyodott.

– Miskolci vagyok. S nincsenek kisebbségiek a családban. „Árja” magyar vagyok – tette hozzá ironikusan. – Gondolom, ezért tetted fel a kérdést. De n? vagyok, egy hímsovinizmustól nem mentes szakmában, amelyben sokan lenézik a n?ket. Nemi kisebbség a politikában – tette még hozzá tréfásan Zsike, majd felállt, látván, hogy Noémi az órájára pillantott. – Menjünk. Ki is a f?nököd? Szalayné? Akkor ne késs el!

Néhány lépést még egy irányban mentek.

– S miként viseled a „kisebbségi” sorsod?

– Aki felmegy a magas hegyre, az ne panaszkodjon, hanem számítson arra, hogy er?sek a viharok. Az ember néha földre fekszik

Mint tanult birkózó? – vágott meglepetten a Zsike szavába Noémi, felismervén a szavakat. 

„Vélnéd: vég-kimerült, –

S ím: talpra-pattanó…” – helyeselt Zsike. Látom ismered a verset. De hát nem meglep?. Erdélyi vagy. Reményik egyik kedvenc költ?m – tette hozzá magyarázkodva.

– Gyere az irodámig, mutatok valamit! – mondta Noémi, s megmutatta az asztalán a bekeretezett törpefeny?ágat.

– Sohase láttam él? törpefeny?t. Magyarországon nincs – ismerte be Zsike, majd elolvasta az alatta lev? idézetet.

 

„A törpefeny? fája

Alázat fája itt.

Nem hívja ki öntelten,

Mindig viharközelben –

A menny villámait.”

 

– Hogy is van a folytatás? – kérdezett rá Zsike.

 

„Hanem azért próbáld

Tövestül tépni ki:

Beleszakadsz, de ?

Magát nem engedi.”

 

 segített Noémi, de elharapta az utolsó szó végét, mert Yvett lépett be.

– Értem – kacsintott Zsike észlelve Noémi reakcióját, jelezve, érti, hogy az idézet lényege a következ? szakasz. – Még találkozunk – búcsúzott, köszönt, majd távozott.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.