Nap tüze perzsel, d?zsöl a tájon,
t?z-zivatar van az ég peremén,
vérpirosan süt, pusztít e nyáron,
– gazdátlan fészek a fák hegyén.
Félszárnyú gólya hervad a földön,
– eleség után indult talán -,
ez lett a veszte, szikkadt göröngyön.
Síri csend feszül a ház falán.
Füstszín? fellegek kúsznak az égen,
eltévedt szell? tolja magán,
kalászban teng?d? kenyérmag éled,
reccsen a száraz gally a fán.
Haragos daccal dördül az égbolt,
villámok cikáznak szerteszét,
zúdul az áldás, sunnyog a félhold
jég veri zordan a hegy levét.
Kicsorbult kapa fénylik az éjben.
Sósíz? könnycsepp az arcokon.
Isten haragja szunnyad a fényben,
megkönyörül a holnapon.
