Gaál Áron költ?, az EOS 2007 Nemzetközi Kulturális Alapítvány elnöke elmondta: az idei programnak orosz, bolgár, szerb, ír, román és izraeli vendége is van. A meghívottak nemcsak poéták, hanem hazájuk kulturális életének aktív szerepl?i is, akik most arra vállalkoztak, hogy kulturális közvetít?k legyenek a magyar és a nemzetközi irodalom között.
Az els? napon tartják az Él? antológia cím? estet. Budapesten, a Kazinczy utca 9-es számú ház udvarában tizenkét ország, illetve város kortárs költ?jének verse olvasható majd eredetiben és magyarul a kertet határoló házfalakon, de Gergely Róbert színm?vész tolmácsolásában több közülük el is hangzik – ismertette a részleteket a szervez?. A csütörtöki programhoz kapcsolódóan két könyvbemutatóra is sor kerül.
A költ?találkozó résztvev?i pénteken – immár hagyományosan – Szentendrére látogatnak, ahol a városháza dísztermében Kun Csaba alpolgármester fogadja a delegációt. Az oklevelek átadása mellett felavatják a II. Nemzetközi Költ?találkozó emlékét megörökít? k?lapot is a Kerényi parkban.
.
.
.
Gaál Áron kiemelte: a verskedvel?k a Café Rodinben találkozathatnak este a költ?kkel, ahol a résztvev?k egy-egy versüket adják el? saját anyanyelvükön, az alkotások hallhatóak lesznek magyarul is. Az els? nemzetközi költ?találkozót két évvel ezel?tt rendezték meg Gaál Áron kezdeményezésére.
.
.
Forrás:
(MTI)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva