Boér Péter Pál : Jogos felháborodás

Boér Péter Pál , 2010. augusztus 9., hétfő, 18:28

 – Uram, magánál mennyi az idő? Szerintem már rég el kellett volna kezdeni az előadást.

-Ha nem is rég, de két perccel elmúlt az előrejelzett időpont. Eléggé felháborító, hogy ilyen felelőtnenül bánnak a törvénytisztelő állampolgár pénzével!

– Nekem mondja, sok előadáson voltam már, de ennyibe sehol sem került egy jegy. Tényleg, mit húzzák az időt!

Úgy tudtam, hogy itt nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk csúsztatni. Maga volt már ilyen típusú előadáson?

– Még nem. Azt mondják, rendkivül izgalmas, olyan adrenalin bomba, nagyon serkentőleg hat, hetekig feloldja az embert.

– Nekem is ehhez hasonlót meséltek. Ideges vagyok meg izgulok is, nem értem, miért nem húzzák már szét

a függönyt, itt lenne a kezdés ideje. Mit piszmog az a két ember ott elöl, olyan varjúnak öltözötten?

– Azt hiszem érintettek, de nem tudom.

A mintegy negyven néző az egész teremben halk morajlásba fogott, jelezve,”na, de kérem, ne játszanak az

idegeinkkel, kezdjék már azt a nyavajás előadást, végül is az idő pénz”.

A függöny túlsó oldalán a főnök, még tíz perccel korábban odaszólt beosztottjának.

– Barátom, állítsd öt perccel vissza az órát!

Ennek ugyan semmi jelentősége sincs normál körülmények között, de ebben az esetben az az öt perc annyi, mint öt, esetleg tizenöt év. Ja, és tudasd a főszereplővel, hogy kapott öt plusz percet!

– Főnök, nagyon fognak dühöngeni a függöny túlsó oldalán a csúszásért.

– Na hallod! Képtelenkedjenek ott maguknak pöffeszkedve, karba tett kézzel bőrfoteljeikben. Te csak tedd, amit mondtam!

És tette. A nézőtér olyan volt, mint a méhkas. Mindenki a kezdési időpont csúszásán háborgott. Aztán a megjelölt időponttól öt perccel később a függönyt elhúzták, ott volt a főszereplő előttük. Kiábrándultak! Arra számítottak, hogy egy összeroppant, roskatag, leépült, remegő, életéért acsarkodva rimánkozó szerencsétlent fognak látni, ehelyett egy tulajdonképpen kiegyensúlyozott ember nézett velük szembe. Az elmúlt hetekben, az utolsó pillanatokig reménytvesztetten vergődött. Lélekben mindenféle beadványokat, kegyelmi kérvényeket küldözgetett jobbra,balra annak pontos ismeretében, hogy a megfelelő pozicióban ülő személyek még véletlenül sem tesznek tanubizonyságot, úgynevezett gyengeségről. Nem ringatta magát abban az illúzióban, hogy kegyelmet kap. Tulajdonképpen húzta az időt. Csak most, itt az asztalon előkészítve nyugodott meg, egy olyan belső hangtól, ami azt sugallta neki, végre túl lesz rajta.

– Még néhány perc és nem kell már idegeskednem. Érdekes, most sem vagyok ideges – gondolta – közel

sem úgy, mint tíz, tizenöt perce. Még néhány perc és túl leszek ezen az egészen.

Felolvasták az ítéletet és szokás szerint megkérdezték, van-e valami mondanivalója, az utolsó szó jogán, a leges- legutolsó szó jogán… Bűnös-e vagy ártatlan, ki tudja, annyi biztos, hogy ennek akkor már semmilyen szemszögből sem volt jelentősége. Intelligens ember volt, emlékezett, hogy milyen gúny tárgyává tették a kivégzettek utolsó szavait. Ha könyörögtek azért, ha a rémülettől empatikus kijelentéseket dobtak be, azért, ha nem szóltak, azért. Úgy döntött, hogy ő mégsem szól semmit. Intett a fejével, hogy nincs.

A rangidős szólt, hogy kezdhetik. Az első injekció egyetlen másodperc alatt futott végig az átlátszó csövön egyenesen az elítélt vénájába, aki egy pillanat alatt halott ember benyomását keltette, az első fázisig elkábítva, nem hosszú időre, csak, amíg jelzésre képtelen állapotba kerül. Erre ő felkészült, jól tudta, mire számíthat. A következő injekció egy pillanat alatt csurgott le a vérkeringésébe, kiiktatva az idegrendszerének azon részét, amely az izmokat befolyásolja. Megkapta a következőt, majd az azt következőt is. Tudta mit miért kap. Tudta, hogy a harmadik, valamint a negyedik, a légzést, majd a szívét állítja meg, még csak nyögni sem tud. A nézőtéren morogtak. Az előző két úr mellett már majdnem mindenki, hogy milyen dolog ez, nem ezt kérték. Ezért ennyi pénzt kiszedni az ember zsebéből, hiszen itt feleslegesen vonták be az összes fázist, hiszen gyakorlatilag egy másodperc alatt meghalt. Dühösen többen is reklamálni szerettek volna az igazgatónak, hogy azért legyenek tekintettel a közönségre is, amikor ilyen rendezvényeket tartanak. Ebben nem volt semmi katartikus élményt nyújtó.

A függöny túloldaláról a szakasz parancsnoka, aki már azért jó néhány ilyenen átesett, egyszerűen odaszólt.

– Uraim és hölgyeim, aki netán élményhiányban szenved, annak intézetünk külön engedélyezi, hogy itt és most kipróbálja az egész ügymenetet.

Többen felháborodva ordítoztak, hogy bírói döntés nélkül nem lehet embereket kivégezni. Erre, ugyancsak blöffölve annyit válaszolt, hogy bírói és igazgatói határozat szerint, a jelenlévő közjegyző asszony

elégséges ahhoz, hogy ezt lebonyolítsa, persze be kell nyúlnia a fiókba, ahol az erre a célra önként jelentkezőknek sok tucatnyi formanyomtatvány van eléregyártva. Pillanatok alatt megoldható az egész. A neve és valamilyen biztos azonosító szükséges mindössze, tanu van bőven. A közjegyző asszony aláírja, így lehet kipróbálni.

A közönség tombolt a dühtől. Valaki odakiáltott.

– Ez az egész szemfényvesztés, ilyen nem is létezik, az az ember nem is halt meg. Kiviszik innen, felkel, minket

meg jól becsaptak.

– Uram, ha meg nem sértem, vegyem a formanyomtatványt?

Mindenki elsompolygott azzal a felsőbbrendű érzéssel, hogy itt őt ma becsapták. Elvették tőle azt az élményt,

amiért jött és ami jó esetben hosszú időre életkedvet adhatott volna neki.

Azon senki nem morfondírozott, hogy egy embert éppen kivégeztek az orruk előtt. Ki tudja, soha nem lehet tudni, előfordulhat, hogy ártatlanul.

Legutóbbi módosítás: 2010.08.16. @ 16:37 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/