– Élet, élet, rongyélet! – gondolta kacsamama, miközben frissen kikelt csemetéire tekintett. – Ilyen rusnyát mint ez
a görbelábú, hosszúnyakú, lapos fejű, alaktalan még soha nem neveltem. Legjobb lesz, ha akkorát csapok a fejére,
hogy odébbáll, aztán lesz vele az ami.
Csapdosta is a fejét rendesen. A rusnya kacsafióka, -nevezhetjük rút kiskacsának is-, egyre hangosabban ismételte:
– Mama, mama szeretlek!
– Hát, ha ez ilyen hülye – gondolta kacsamama -, majd kicsinálják a többiek. Nem is hasonlít egy normális kacsához. Csak azt mondja meg valaki, hogy miért mindig én szenvedek és húzom a rövidebbet.
Kacsamama előrejelzése igen precíz volt, a többi kiskacsa az etetőtál közelébe sem engedte a rút kiskacsát. A háziasszony amikor meglátta, rögvest ki akarta dobni, de valahogy nem volt a vérében, hogy feleslegesen ártalmatlan jószágokat öljön meg. Sorsára hagyta. Ha nem eszik, majd csak elpusztul… Végeredményben semmivel sem választott tisztességesebb megoldást és láss csodát a rút kiskacsa azon a pár falaton, amit valahogy elcsípett, pillanatok alatt kétszer akkorára nőtt, mint a többi.
– Na, gyere rusnyám, – szólt a gazdaasszony – teszek én róla, hogy egyél ezután.
Külön kosztoltatta a rút kiskacsát, akit az anyja és testvérei sosem fogadtak el, a háziasszony pedig rusnya
kacsának hívott. Később, miután látta, hogy negyed koszton ötször jobban fejlődik, mint testvérei, ” na gyere rondám”, kedves hangon szólítva odadobott neki is néhány szem kukoricát.
– Gyere már apjuk, nézd meg ezt a fura szerzetet!
– Be csúf! Ilyen madarat még nem láttam. Se nem kacsa, se nem lúd és mekkora!
– Hát ez az galambom, ez az egyuram, hogy ötször úgy fejlődik, mint a többi kacsa.
– Én nem állom még a látását sem, csodálom a türelmedet.
És a rút kiskacsa fejlődött. Sosem fogadta el, hogy anyja és testvérei kiutálták. Mindig szerette őket, ezt
lépten-nyomon ki is mutatta, ezért mást nem kapott, mint fejre koppintást. Kacsamama roppantúl meglepődött, mikor ráeszmélt, hogy már nem tud a fejére koppintani, ugyanis csemetéje túlnőtte őt. A gazdaasszony is a jól fejlődő madarat szerette, nem a rút kiskacsát, hosszú, görbülő nyakkal, sokkal hosszabb lábakkal mint az átlagos, ismert kacsáké. Két hónapos korában a rút kiskacsa kövér liba testsúlyúra fejlődött. Hatalmas volt, ugyanolyan rusnya hosszúnyakú, ahogy általában a hattyúk -egy esztétikai érték nélküli meglátás szerint-, de jó nagy, kövér madár.
– No ember, olyan kacsasültet ebédelsz vasárnap, mint eddig soha!
És a rút kiskacsát a gazdaasszony kacsasültté változtatta. Jóízűen lakmározták.
– Asszony, mit mondjak, ez remek. Olyan íze van, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. Kicsit vadas, finom és
jó húsos.
– Neked készítettem drága uram.
Ekkor a gazdaasszony homlokon csapta magát, majdnem lefordult a székről.
– Mi a gond asszony?
– Te, ez a rusnyaság, amit most eszünk, negyed annyi táppal, ötször kevesebb idő alatt, négyszer akkorára nőtt,
mint egy normális kacsa.
– Igen látom, itt van a tálban.
– Tojó volt…
A férfi feje is kezdett ciklámenvörösre változni, kezdte érteni az asszony gondolatmenetét és megjegyezte.
– Tudod anyjuk, van egy hülye vicc, azt hittem, hogy ilyen csak vicclapban lehet. Tudniillik, hogy levágják az aranytojást tojó tyúkot. Ha ezt a nyamvadékot meghagyjuk és az összes többit levágjuk, akkor negyed annyi tápon, ötször kevesebb idő alatt, négyszer akkorára növő, ronda kinézetű kacsafarmunk lehetne. Ilyen vékony pénztárca mellett nagy segítség lett volna. Ezentúl jobban figyelj oda a kacsáknál és minden más állatnál, ha nem olyan, mint a többi, fura kinézetű de sokkal gyorsabban, sokkal kevesebb ráfordítással fejlődik. Kevés pénzből jóllakni jobb, mint sok pénzből. Éljen a rút kiskacsa!
A pecsenyét már kesernyés szájízzel fogyasztották, de azért nem ment semmi veszendőbe.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.01. @ 12:51 :: Boér Péter Pál
