Boér Péter Pál : Jurtalak

 

 

Az álomrendelő ügyfélfogadó helyiségének légköre gyakorta mutatott sűrű hasonlóságot a baseball, illetve az amerikai futballmérkőzéseken megszokott, irányítók által jelekkel hadonászó, csapattársaknak információt átirányító hektikus küllemre. Nagyon hasonlóan, a két tengerentúl több, mint közkedvelt nemzeti sportra, itt is irányító szerepet vállalt az ügyfélfogadó eligazítója. Álomrendelőkről beszélünk, az emberek pszichoterapeutákhoz jöttek, hogy álmaik valósággá válását legalább átmenetileg átélhessék. Egyesek korcsolyázni, mások csak úgy empirikusan, nem a valóságban, futni szerettek volna. Megint mások át akarták élni álomszerűen az ökölvívó világbajnoki címet. Ám, két speciális eset is volt, jelesül, akik a meglévőnél nagyobb, szebb, jobb gépkocsira vágytak, illetve akik lakáskörülményeiken szerettek volna valamilyen irányban változtatni. Egy ilyen esetet mesélek most el. Amikor az anamnézist már felvette az irányító és bájos mosollyal, kitárt karokkal küldte a pácienset az „Ingatlan álmok” rendelőbe, kinyitotta neki az ajtót, betessékelte, bemutatta a terapeutának, majd mielőtt kiment, miközben a terapeutával kezet ráztak ismerkedés gyanánt, hátulról számokat és jeleket hadonászott a levegőben, ami olyan „morze” jelrendszer szerint teljesen képbe rakta terapeutánkat a megoldandó esetet illetően.

            – Parancsoljon, feküdjön végig ezen a kereveten, mesélje el nekem az álmait! Miről is álmodik tulajdonképpen?

            – Ó uram, én úgy szeretnék egy erdő kellős közepén, egy tisztáson, madárcsiripelés közepette, emberektől távol, nyugodtan élni, rendezett lakhatási körülmények között és nem a jelenlegi zsúfolt, városnegyedi panelemben!

            – Most akkor csukja le a szemét és képzelje el a tisztást!

            – Megtörtént.

            – Látja a madarakat?

            – Látom. A zsenge füvet, a kék eget.

            – Látja amint dörög az ég és cikáznak a villámok?

            – Nagyon szeretem a vihart.

            – Látja a fagyott fákat, a derékig érő havat?

            – Csodaszép a téli erdő!

            – Mondja nekem azt, hogy szeretné, ha mindez megvalósulna!

            – Uram, semmit sem szeretnék jobban, mint egy erdőben élni kényelmes lakhatási körülmények között!

            – Ismételje ezt még néhányszor és ha úgy gondolja, kérjen meg, hogy segítsem ebben!

            – Segítsen uram, kérem szépen, szeretnék ott élni!

            Most képzeljenek el egy vallatót. Mindenki látott már az amerikai filmekben vallatást, ahol egy egész csoportnyi felügyelő és rendőr árgus szemekkel követi a mit sem sejtő gyanúsítottat, aki abban a kényszerképzetben él, hogy vallatójával egyedül van a vallatószobában. Esetünkben Emília, kettős funkcióban, nővér és ügyvédként, a fal túlsó oldalán ült. Mindent jól hallott és látott. Jegyzetelt és írt, alkotott szorgalmasan.

            – Most üljön fel a pamlag szélére, be fog jönni a nővérke és hoz néhány papírt, azokat egyenként írja alá!

            Delikvensünk, a terápia részének gondolva, az egészet mechanikusan, gondolkodás nélkül eleget tett a kérésnek, olyan igazi, beteg-gyógyító bizalmi helyzetben.

            – Rendben. Most üljön ebbe a székbe és csukja le a szemét! Ne nagyon mozogjon, mert veszélyes! Megnyomok egy gombot.

            A gomb nyomására a páciens dereka körül bilincsszerűen két kar becsatolta a székbe, amelyhez képest egy kikötőben horgonyzó hajó csak alig van rögzítve.

            – Üljön itt becsukott szemmel és gondolkozzon! Az álma meg fog valósulni. Pillanat, várjon kicsit, kimegyek és hozok magának olvasnivalót.

            – Jaj, nagyon kedves, úgy beleéltem magam, hogy mikor hazamegyek innen abba az otromba, szörnyű, depressziót keltő lakásomba, egy hétig ezen fogok álmodozni.

            – Tegye uram, tegye! Egy pillanat és jövök.

            Kiment, az addigra pontosan elkészített másolatokkal visszatérve, azokat a nem éppen szerencsés helyzetben üldögélő emberünk kezébe nyomta és azt mondta:

            – Kérem, most csukja le a szemét, számoljon tízig, nyissa ki és utána olvasson mindent pontosan és figyelmesen el!

            Eközben ő kislisszolt. A következő beszélgetés már a fal túlsó oldalán zajlik.

            – Jaj Emília, én úgy nem szeretem nézni, mikor ezek itt őrjöngenek. Nézze már tépi a papírokat, azt hiszi hogy bármit visszacsinálhat.

            – Öregem, maga egyszer súlyemelő világbajnok volt, ne hagyja így el magát! Nem gombokért dolgozunk, hanem pénzért, kemény munkával, ma is igen szorgalmasan, ez a nyolcadik esete, ugye? Megtette a magáét! Annyit dolgozott, hogy bármit tehet, csak önmagának szemrehányást nem. Hogy ezek milyen elszántak! Azt képzelik, már-már 60 évesen örökre elbirtokolhatnak másoktól egy lakást, hát ez a naivitás teteje!

            – Ne bántson Emília én is mindjárt 50 vagyok.

            – Jól van maga kivétel. Különben is itt dolgozik, úgy hogy magával kapcsolatban ez a veszély nem áll fenn.

            – Na, visszamegyek.

            A delikvens tobzódott, habos szájjal ordítva kérte, hogy eresszék ki a székből, haza akar menni.

            – Uram maga hazamehet, ki is engedem a székből, csak egy pillanatot várjon, idehozom a térképet.

            – Nézze, nem tudom mennyi pénze van, mert gyalog nagyon messze lesz. Ha van taxira valója, akkor itt van az új otthona.

            – Ne hülyéskedjen, ez egy mindentől elzárt erdő. Hát oda nem vágyok.

            – Egy örök jurtát raktunk ide erre a kis tisztásra magának, csodálatosan berendezve a maga kérésére. Itt mindent rögzítettünk. A kollégám tesz róla, hogy amit beszéltem, annak nyoma sem legyen a felvételen, csak a maga rimánkodó könyörgésének. Az adásvételi szerződést 50 000 forintos értékben megkötöttük. Itt van, kifizetjük magának. A jurta ára is benne foglaltatik a vételárban.

            – Most hülyéskedik? Csak nem képzeli, hogy egy jurtában fogok élni? Beperelem magukat!

            – Ha nem csinál cirkuszt, kiengedem a székből.

            – Nagyon nagy cirkuszt fogok csinálni!

            – Nem ajánlom! Nézzen rám! Akkora vagyok magához képest, mint a rodoszi kolosszus egy kisebb fajta törpéhez. Na, jöjjön uram menjünk kifelé és indulhat hazafelé az erdőbe.

            Az előtérben, az ilyenkor megszokott helyzetekre felkészülten az irányító már egy rendőrrel várta őket, aki a cég embereként beavatva, minden egyes eset után kapott néhány 10 000 forintot, gálánsan felajánlotta, hogyha nincs taxipénze, egy eset nem számít kihágásnak az állományon belül, rendőrkocsival szállítja a helyszínre.

Szorgos, gondoskodó csapat már fel is állította neki a nagyon óhajtott örök jurtát. Emberünk levegőért kapkodott, miközben a rendőr kocsiba tuszkolta és elvitte.

            – Na, mehetünk befelé nemsokára jön a következő. Addig nagyon megnyugtatna egy kellemes zene. Nagyon kiakasztanak az ilyen akadékoskodók.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/