Láttam, ahogyan háztetők kéményein
vesz lélegzetet az ár
így félúton a semmi Mindenség közepén.
És láttam temetetlen madarakat,
ahogyan a víz fölött
duzzadtak szárnyaik,
aláhullva a polüneikészi létnek…
Akár mázsányi követ cipelték élettelen begyüket.
Libákat tömnek így. Hang nélkül tátogón
valahol egy sikoly még bennük gyalogol
torkuktól szívükig és vissza…
Koszorúereik önmaguk katéterezik.
Vénás folyadék anyag kontrasztra dalol,
holott repülni vágytak és napfényre
az Ég tenyerén valahol.
És láttam egy asszonyt, ki ismerte még
az istenek színeit, törvényeit
és potyogtak könnyei Teiresziasz világtalan szemére.
És láttam, ahogyan a Lélek hatalmas tükörré lett,
tűzhelyénél az örvénylő habnak, a Földnek,
s benne isteni világrendek,
mégis holt dallamként masíroztak
egyenesen a hazátlan Fénybe.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.24. @ 20:22 :: M. Fehérvári Judit
