Tiszai P Imre : … é s…

*

… és eljött a pont,

amikor már a lélek zsibbad és nem a test,

a valaha sebesen áramló vér

csak pang az ernyedt erekben,

a szív még harsogva pumpál ma is,

sohasem volt rest,

csak éppen erő nincs már,

s a barázdák szabdalják arcod egyre mélyebben,

az álom kerül el,

a boldogság madarának kéksége fakult szürkére,

az éjszaka nem ringat,

csak zsákként borul rád

miközben vársz az utolsó kenetre…

Legutóbbi módosítás: 2010.05.23. @ 08:44 :: Tiszai P Imre

Szerző Tiszai P Imre 340 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén