VAK LEÁNY
Egy vak leány jött a kertembe reggel
s virágfüzért adott, zöld levelekkel.
Én a virágot a nyakamba tettem
s könny csillogott föl mind a két szememben.
A lányt megcsókoltam, majd szóltam: „Áldott,
vak vagy te is, akárcsak a virágok.
Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál”.
Kosztolányi Dezs? fordítása
Rabindranath Tagore (Kalkutta, 1861. május 7. – Kalkutta, 1941. augusztus 7.) indiai költ?, író.
1913-ban világszenzáció volt, hogy a legtekintélyesebb irodalmi elismerést és jutalmat jelent? Nobel-díjat egy indiai író-költ?-drámaszerz?, iskolateremt?, olykor államférfi kapta meg. Indiában az akkor már 52 éves, bengáli anyanyelvén és angolul egyforma biztonsággal fogalmazó írásm?vész már nagy hír?, nagy tekintély? férfi volt. Európában azonban csak egy évvel a nagy jutalom el?tt megjelen?, angol nyelv? költeményes kötete keltett irodalmi körökben felt?nést. A Nobel-díj el?bb széles kör? figyelmet, majd irodalmi világhírt hozott a számára.
A soknyelv? India egyik legnagyobb lélekszámú területe a bengáli nyelv otthona. F?városuk Calcutta, s azt a helységet, ahol a Tagore család ?sid?k óta élt, ahol nagybirtokuk volt, s id?vel a híres költ? egyetemi színvonalú iskoláját megteremtette, Sántinikétánnak hívják. A nagyvilágban igen gyakran utazgató költ? újra meg újra ide tért haza, bár Calcuttában született és 80 éves korában ugyanott halt meg. Természetesen a gazdag és nagy tekintély? családnak ott is volt palota fény? és nagyságú otthona.
Apja egy vallási és társadalmi reformtársaság vezet?je volt. Az indiai hagyományok, a szanszkrit irodalom tudósa, a politikai életben is nevezetes férfi. A családi otthonban a gyerekek a feln?ttekkel együtt olvasták rendszeresen a hindu vallás ókori szent iratait, az „Upanisad”-okat. A számos fiú kisgyermekkortól egyformán tudott bengáliul, szanszkritul és angolul. Rabindranath iskolás korában már biztonságosan verselt mind a három nyelven. – 21 évvel id?sebb bátyja Dvidzsendranat Tagore már öccse születésekor népszer? költ? és irodalomtudós volt, de kés?bb kit?nt a festészetben és a zenében is, id?sebb korában nevezetes matematikus és filozófiatudós volt. Példája és nevel?ereje fontos hatással volt a kisöccsére.
17 éves korában apja Angliába küldte, hogy jogot tanuljon, de a jogtudomány alig érdekelte, a joggyakorlathoz pedig semmi kedve sem volt. Megtanulta, amit otthon elvártak t?le, de lelkesen vetette rá magát az angol irodalomra és a zenére. Kés?bb nemcsak több hangszeren játszott, hanem el?bb ismert verseket zenésített meg, majd maga komponált olyan dalokat, amelyeknek ? írta a szövegét is. Ezek máig népszer?ek, országszerte éneklik ?ket. Amikor hazatért, egy hindu mitológiai tárgyú zenedrámával lépett az irodalomba és a m?vészeti életbe. – A kilencvenes években otthon élt a sántinikétáni birtokon. Gondosan gazdálkodott, írta verseit, olykor mesedrámákat szerzett, regényeket, meséket alkotott. Ezek hamarosan olyan népszer?ek lettek, hogy a kiadók szívesen fogadták az írásait. Hosszú élete folyamán több mint ötven verseskötete jelent meg. Költeményeinek egy részét maga fordította angolra. India ez id?ben angol gyarmat, az angol kultúra azóta is otthonos Indiában. Calcuttában angol kiadók is voltak. Így könyveik eljuthattak Angliába is. Az irodalomért?k Londonban is kezdték megismerni és nagyra tartani Tagorét. – A két nyelven megjelent versei formailag különböztek egymástól. A bengáli verses szövegek a hagyományos versformákban készültek, rímesek, ütemesek, olykor id?mértékesek voltak. Kedvelte a „szlóka” formát, ezt a 16 szótagos, párrímes sorokból álló költeményalakzatot. Ez az ?si szanszkrit eposzoknak – a Mahábháratának és a Rámájanának – a versformája volt. A rövid költemények hagyományos népdal alakzatokban váltak népszer?ekké. Otthon tehát Tagore a verstan szent hagyományainak ?re volt. Angolul azonban a nyugaton éppen divatos szabadversekben szólalt meg. Így, ha a fordítás szó szerinti is volt, itt modernnek hatott.
A politikától jó ideig távol tartotta magát. De 1905-ben, amikor fellángolt Indiában is a nemzeti szabadságvágy, Tagore egyetértett a mozgalom céljaival. Újságcikkekben és röpiratokban is lendületesen hirdette a nemzeti szabadságvágyat. De tiltakozott minden er?szak ellen. Megegyezést remélt az angolokkal. Úgy remélte, hogy végül a szabad India egyenrangú barátja lesz a kulturált, nyugati Angliának. Ezért nem tudott együtt küzdeni a passzív ellenállásban is konok és harcias Gandhival, még kevésbé a nyílt háborúra is kész Nehruval. Éppen ezért Angliában az irodalmi és a politikai közvélemény nagyra becsülte és népszer?sítette Tagorét. Amikor népm?vel? és népnevel? szándékkal megalapította a sántinikétáni iskoláját – amelyet id?vel világhatású egyetemmé fejlesztett -, az angliai pedagógia és kultúrpolitika hatásosan segítette. Gyakran járt is Londonban. 1912-ben ott állította össze válogatott költeményeinek kötetét. A címe szanszkrit volt: „Gitanjali”, ami „Áldozati énekek”-et jelent. Nemcsak Angliában, hanem hamarosan Európában is és Amerikában is irodalmi szenzáció volt ez a verseskönyv. A következ? évben – 1913-ban – erre kapta a Nobel-díjat, amely az él? világirodalom els? vonalába emelte.
Einstein és Tagore, 1930
Már ez id?ben is szívesen utazgatott európai országokban, hanem amikor 1914-ben kitört az els? világháború, visszahúzódott indiai birtokára. A háborús felek közt annak a látszatát is el akarta kerülni, hogy ezen vagy azon az oldalon áll. Hirdette, hogy ugyanúgy szereti a németeket, mint a franciákat, pártolja az oroszokat és a szláv nemzeteket. Amikor 1917-ben kitört az orosz forradalom, ezt lelkesen köszöntötte. Id?vel ellátogatott a Szovjetunióba is, ahol ugyanúgy ünnepelve fogadták, mint az ellentáborban. ? igyekezett minden törekvést megérteni mindaddig, amíg a fasizmus rémületbe nem ejtette a világot, és a világgal együtt ?t magát is. Már Mussolini Olaszországától is idegenkedett, mikor azonban Németországban uralomra került, majd világrémületté vált Hitler horogkeresztes uralma – haragos indulattal fordult ellene. A harmincas években vissza is húzódott az indiai otthonba, f?leg iskolájával tör?dött. Holott el?bb, a húszas években a legtöbb európai országot meglátogatta. 1926-ban heteket töltött Magyarországon, Balatonfüred gyógyvizénél. Ott emlékét ?rzi a róla elnevezett sétány, mellette a part és az a fa, amelyet ? ültetett hálából a gyógyulásáért.
Tagore és Mahatma Gandhi
Otthon és a nagyvilágban nagy hír? tekintély volt, de egyik indiai politikai árnyalattal sem tudott egyetérteni. A békés szabadságvágy gyanús a harciasok el?tt, még gyanúsabb a szabadság ellenfeleinek szemében. Közben otthon is, a nagyvilágban is a legolvasottabb írók, költ?k közé tartozott. És reménykedve bízott az eljövend? – békésen eljövend? – nemzeti szabadságban. Ez azonban csak a második világháború befejez?dése után valósult meg. Tagore néhány évvel el?bb, 1941-ben halt meg, 80 éves korában, abban a calcuttai családi otthonban, ahol született.A szankszrit ókori remekm?vek alkotói óta ? a leghíresebb indiai író-költ?.
Heged?s Géza
Tagore és Mrinalini Devi, 1883
A BAJADÉR
Az út porán Madera kapujánál
Ugaponta közönyösen hevert.
A kapu zárva volt, a lámpa oltva,
az ég bús arca felh?kkel kevert.
A jámbor alvó mellett csöndbe rezzent
egy n?i láb. Az ékszere dalolt.
A pap ocsúdva látja, lámpa lobban,
s két szem tekint rá, lágyan, mint a hold.
A bajadér bámulta Buddha papját,
kösönty? lángolt pálma-termetén
és részegen az ifjúság borától
szólt az alvóhoz: „Mért vagy itt, szegény?
Nem méltó hozzád a por és a bánat,
„ne a port csókold, adj csókot nekem”,
… „Csak menj el?re lassan, én követlek,
ha kell, melletted termek, gyermekem!”
Szilaj villám nyargalt az égen által
és Ugaponta mélázott tovább,
a lány remegve menekült hazáig
és ? szomorún nézte lábnyomát.
*
És múlnak hónapok es?be, fénybe
és Ugaponta némán megbúvik.
És a tavasz jön tréfás furulyákkal –
akkor a Szent kimegy a kapuig.
Ki fekszik ott Madera kapujánál,
ki az, akit az úti por takar,
ki az, kinek kelés n? rózsa-mellén,
s elpoklosítja a fekete var?
A bajadér! A pestis rágja testét!
Ide kergették a kapu elé!
Nincs egy barátja, aki száraz ajkát
egy korty szelíd vízzel üdítené!
Ugaponta fejét ölébe vette,
és ült vele az út porába lent
és megitatta és sebét bekente
és megszentelte életét a Szent.
„Ki vagy?” kiált a n?, „Irgalmas angyal!”
„Te jó, miért adsz annyi jót nekem?”
„… Mert megígértem, hogyha kell, követlek,
s most itt vagyok melletted, gyermekem.”
Kosztolányi Dezs? fordítása
DAL
Miért aludt el a mécs-láng, miért?
Szell?t?l óvtam a köpenyemmel,
ezért aludt el a mécs-láng, ezért.
Miért száradt ki a folyó, miért?
Gátat vontam rá, hogy enyém legyen,
Ezért száradt ki a folyó, ezért.
Miért pattant el a lant-húr, miért?
Oly dalba fogtam, nem bírta jármát,
ezért pattant el a lant-húr, ezért.
Weöres Sándor fordítása
Zoltán Vilmos
Rabindranath Tagore és a magyar verses Tagore-fordítás
Európa szerte nagy meglepetést, csodálkozást, s?t bizonyos felháborodást keltett, mikor 1913-ban a Nobel-díjak bírálóbizottsága az irodalmi díjat a stájer Roseggerrel szemben az indus Rabindranath Tagorenak ítélte oda. A döntés állítólag angol nyomásra történt s nem volt politikai tendencia híján, mert egy nemzete körében a bálványozásig szeretett szellemi vezér egy elnyomott nép élén könnyen veszedelmessé válhatik, míg avval, ha belevetjük a – különben megérdemelt – irodalmi ünneplés tömkelegébe, esetleg h?vösre lehet állítani. Id?k folyamán ugyanis kiderült, hogy Rabindranath Tagore neve csak Európában új csengés?, míg azon a nagy területen, ahol a bengál nyelvet beszélik, már negyven év óta a legnagyobbak magaslatán áll, mert arra emelte az a hatvan kötetnyi lírai, drámai, elbeszél?, vallásbölcseleti és szociológiai irodalmi munkásság, melyet a költ? tizennyolc éves korától kezdve kifejtett, s melyr?l honfitársai a bengál irodalom legújabb korát Rabindranath Tagore korának nevezték el.
Ezt akkor Európában még nem tudták, ami a közlekedés és nemzetközi érintkezés akkor tökéletessége mellett egyenesen bámulatos, s ezért mindenki kíváncsi volt a költ? irodalmi munkásságára, els?sorban arra a kötetre, mely állítólagos kiválóságával megszerezte neki a legnagyobb és legmegtisztel?bb európai pályadíjat. A “Gitanjali” volt ez, lírai költemények, nevezetesen Bráma vallása szellemében írt áldozati énekek gy?jteménye, mely a bengál eredetib?l fordítva a költ? saját, mesteri prózafordításában angolul 1913-ban jelent meg a Macmillan and Co. londoni cégnél. A következ? évben ugyanott s ugyancsak a költ? saját prózafordításában megjelent a Kertész-ciklus (The Gardener, songs of love and life), az el?bbivel ellentétben Rabindranath Tagore világi dalai, melyeknek tárgya az élet és szerelem. A két kötet Tagore lírai munkásságának legértékesebb terméke s amannak zsoltármélység? vallásos költészete, emennek megragadóan meleg, közvetlen, színdús és hellyel-közzel csipkefinomságú dalai a világirodalom legnagyobb lírikusai sorába emelik szerz?jüket.
De mindez csak kés?bb derült ki az elfogult és ellenséges Európa, valamint a magam számára is, aki, mikor a két kötetet meghozattam, alig vártam egyebet, mint legfeljebb érdekes exotikumot. Ehelyett kaptam a Gitanjali-ban egy bámulatosan magas, a mienkt?l elüt?, de talán erkölcsösebb kultúra keretében egy istent dics?ít? zsolozsmatiszta, megkapó vallásos költészetet, a Kertész-ben mély, mert általános emberi érzéseket mesterien megérzékít? remek dalokat, melyeket bármely európai költ? is megírhatott volna, de persze, csak a legnagyobbak közül való. Az exotikum, melyet a kárörvend? Európa várt, csak annyira szorítkozott, hogy a költ? itt-ott felemlíti a kuzm-, deodár- és lótuszvirágot, vagy mint a Kertész-ciklus 62. dalában célzást tesz a lélekvándorlásra. Általában bámulatos, hogy a költ? mekkora m?vészi önmérséklettel alkalmazza a küls? “indus” kellékeket, ellentétben az Indiát fest? európai írókkal, pl. Hang Heinz Evers-szel és Rudyard Kiplinggel, akiknek kirakatbengalizmusa megutáltatja az olvasóval Indiát. Hogy a Tagore-ecsetelte India a valóság s emezeké a papírmasé, azt talán felesleges hangsúlyozni.
[…]
Fordításaimat, illet?leg módszeremet, több ízben támadták, különösen a prózafordítók, akik – nem egészen érdektelenül – azt is terjesztették, hogy a bengál nyelv nem ismeri a rímet. Miután azonban Rabindranath Tagore európai tartózkodása alkalmából kiderült s az általa Bécsben bengál eredetiben felolvasott versek nyomán bebizonyosodott, hogy igenis, e versek ütemes ritmusúak és rímekben gazdagok, a kérdés javamra el van döntve. Mivel pedig az összes európai irodalmakban az angol prózafordítás nyomán a költ? költeményeinek csak prózafordítása forog közkézen, el?állt az az érdekes helyzet, hogy eddig az európai irodalmak közül egyedül a magyar irodalomban van Rabindranath Tagore költeményeinek verses formah? fordítása.
Nyugat · / · 1921.
1921. 14. szám · / · Figyel?
Rabindranath Tagore, saját m?vét adja el?
http://www.youtube.com/watch?v=kvTim1Kg_F8
Rabindranath Tagore
A NÖVEKV? HOLD
(részlet)
Az Álomtolvaj
Ki lopja el az álmot a gyermek szemér?l? Tudnom kell.
Anyád derekára akasztott korsóval elindul, hogy vizet hozzon a közeli faluból.
Este van. A játéknak vége, a kacsák is alusznak a tóban.
A pásztorfiú az árnyékos banyanfa alatt álmodik.
A darumadár is csendben, komolyan áll a mocsárban, a mangóliget mellett.
Ez az Álomtolvaj ideje. Jön, és ellopja az álmot a gyermek szemér?l, aztán huss! – elszáll vele.
Anyád hazajön, s te négykézláb éppen föld körüli útra indultál a szobában.
Ki lopja el az álmot a gyermek szemér?l? Tudnom kell.
Meg kell találnom, hogy bilincsbe verjem.
Sötét barlangok mélyét kutatom, ahol hatalmas szikladarabok és mogorva kövek között egy ijedt kis forrás csörgedez.
A szenderg? bakulacserjék homályát kutatom, ahol vadgalambok turbékolnak a sarokban, és a tündérek karperecei csilingelnek a csillagfényes éjszaka csendjében.
Felverem a bambuszerd?k susogó, esti csendjét, ahol szentjánosbogarak cipelik hátukon kék fény? lámpásaikat, és mindenkit megkérdezek, akivel találkozom: „Meg tudja mondani nekem valaki, hol lakik az Álomtolvaj?”
Ki lopja el az álmot a gyermek szemér?l? Tudnom kell.
Hej, ha a kezembe kaparinthatnám! Rajtaütnék a fészkén, és megtalálnám a lopott álmokat.
Visszarabolnám és hazavinném mindet.
Az Álomtolvajt pedig megkötözném a két szárnyánál fogva, és kitenném a folyó partjára. Aztán már nem bánom: a kákák és a vízililiomok között halászhat.
Este, mikor a vásárnak vége, s a falu gyermekei álmosan pislognak anyjuk ölében, majd a baglyok gúnyosan körülhuhogják az Álomtolvajt: „Most lopd el az álmát valakinek!”
Kopácsy Margit fordítása
Forrás
wikipedia.org
epa.oszk.hu
mek.niif.hu
terebess.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
