agyam bugyrában csikorog az emlék
– mint b?rbakancs a frissen hullt havon –
én sem tudtam, de boldog voltam nemrég,
s most nem maradt más, csak a fájdalom
ágyam alá lopva behasalt a bánat,
a kamrapolcon kuporog a csend,
az ég mint deln?, a tejútból sálat
kanyarít nyakába odafent
fülembe halkan súgdos vánkosom
– még álmomban is hallom sóhaját –
én még jobban magamhoz szorítom
el ne mulasszam egyetlen szavát
mert arról mesél nekem csendesen
– zizzen? hangja éjbe vész –
hogy volt egyszer egy szerelem,
szép álom volt – de vége, kész…
