Szerelem

 

                            

Már szendergett éppen, tizenegy óra múlt pár perccel. Kis álomképek futottak szemei el?tt, de még hallotta, ahogy távolabb a f?úton autó haladt, s egy-két kutya ugaott. Az éjjeliszekrényen a mobilja elkezdett rezegni, s a sima felületen elindult a széle felé. Világított a kijelz?je, így látta meg, hogy hová nyúljon érte. „Émi” olvasta barátn?je Noémi becenevét.

– Helló! – szólt bele vidáman, nagy hangon az apró készülékbe, s már teljesen ébren volt.

– Szia! – hallotta barátn?je letört hangját. – Nem aludtál még? – kérdezte fakó hangon.

– Nem, dehogy! – hazudta, mert érezte, hogy valami komoly baj van.

Pár napja beszéltek, akkor mondta, hogy a férje napokra vidékre megy ellen?rizni, azért merte felhívni, tudta, hogy egyedül van. Különben ilyen kés?n nem telefonálna.

– Nem jól vagy? – célzott Émi szívproblémájára.

– Most nem a szívemmel van baj, illetve…

– Találtak valami más bajt is?

– Szerelmes vagyok – hallatszott a hangján, hogy mosolyog, de hallatszott sok más is.

– Ne hülyéskedj! – majd némi csend után. – Ó te szegény. Mesélj! Hogy történt?

– Egy rendezvényen voltunk a hétvégén, és ott zongorázott. Többször összenéztünk, mindig rám mosolygott, aztán a szünetben odajött. Azt mondta, hogy látta rajtam, hogy szeretem a zenét. Kértünk kávét, és leültünk beszélgetni.

Némi csend állt be, barátn?je megkérdezte ott van-e még?

– Persze, csak olyan nehéz elmondani. Olyan volt egy id? után, mintha már évek óta ülnénk és beszélgetnénk. Aztán még játszott, de el?tte megkért, hogy maradjak ott, még folytatni akarja velem a beszélgetést. Akkor gondoltam, hogy el kellene menni, mert éreztem, hogy kés?bb már nehéz lesz.

– Jani nem volt veled? – kérdezett közbe barátn?je.

– ?? Tudod, hogy az ilyen zenei rendezvények ?t nem érdeklik, meg meccs volt a tévében.

– Tehát, maradtál – sóhajtott.

– Maradtam? Utána kimentünk a folyópartra, leültünk egy padra. Éjjel egy órakór mentem haza. Azt mondta, találkozni akar még velem.

– És Jani, mit szólt, hogy olyan kés?n mentél haza? – kérdezte csodálkozva.

– Aludt – hangja lemondó volt. – Ne vess meg! Nem értem, mi történt velem. Mintha megbabonázott volna. Nem ért hozzám, még a kezemet sem fogta meg…

– Ezt nem is feltételeztem rólad, ahhoz már túl régen ismerlek.

– Jaj, ne emlékeztess a korunkra! Közel az ötvenhez… hülyeség az egész!

– A szerelem nincs korhoz kötve. Csak a fiatalok hiszik, hogy csak ?k lehetnek szerelmesek. És eszembe sincs megvetni téged. Találkoztál vele azóta?

– Kétszer. Szerveztem neki egy el?adást. Nem hiszed el, de remegek, ha a közelemben van. Amikor meg el kell válnunk… Tudod mit nem értek? Hogy hiányozhat ennyire valaki, aki sohasem volt a tiéd?

– Ezt pont t?lem kérded?

Egy pillanatra csend lett, majd Émi megdöbbent hangja hallatszott újra:

– De hát vége. Nem?

– Dehogy van vége! Sohasem lesz vége.

– De már régen nem beszélsz róla. Azt hittem…

– Ezért kezdtem azzal, hogy te szegény. Fogalmad sincs, mit vettél magadra.

– Szoktatok találkozni?

– Olykor-olykor a munkám miatt. Olyankor belém mar, még mindig büntet, hogy akkor nem mentem vele. Akkor aztán napokra végem van. És még arra is vigyázz, hogy ne látsszon rajtad. Ráadásul úgy hiányzik, hogy majd beledöglesz. Tudom, mir?l beszélsz.

– Annyiszor találkozunk, annyit beszélgetünk, és nem beszéltél róla? Le vagyok döbbenve. Mióta…

– Húsz körül. Még kimondani is sok.

– Találkoznunk kell. Megnézem a naptáram, várj! Jöv? hét hétf?? Este hét, nyolc körül?

– A szokott helyen ott leszek. Puszi, aludj jól!

– Te is!

Kattant a készülék. A hétvége hamar telt el. Hétf?n egyedül volt reggel, a férje dolgozni, az egyik fiú munkába ment, a másik visszautazott az egyetemre. Elkészítette a kávéját, bekapcsolta a rádiót, s leült a konyhaasztalhoz. Tíz órára kell mennie a vállalkozásával kapcsolatban ügyeket intéznie. Este Émivel, jól kidumálják magukat. Ideje lesz már.

„Nyolc óra van. Híreket mondunk”- hallotta a helyi rádió bemondóját. – A hétvégén autóbalesetben elhunyt … ismert helyi vállalkozó.”

Hallotta a nevet, de nem akarta felfogni. Aztán a részletes hírekben elmondták azt is, hogy történt. Letette a poharat az asztalra, s hirtelen felfogta, hogy az ? számára végleg kiürült a világ. Hirtelen sikítani kezdett. Kezeivel megfogta a fejét, és teljes erejéb?l: – Neeem! – sikította.

A sikoly egyre n?tt, n?tt. Elhagyta a házat, s betöltötte az utcát. Az emberek értetlenül megálltak, s hallgatták, hogy merr?l jöhet, de mindenfel?l hallották. S tovább haladt, egyre messzebb. A Szent Márk téren ijedten röppentek fel a galambok, s a tér felett köröztek. A Tengerekben a halak lehúzódtak a fenék közelébe. A Grand-kanyonban gellert kapott, és visszhangzott mindenfelé. Felfelé tört az ég felé, s egyre hidegebb lett. Majd zuhanni kezdett, s lassan halkulva elcsendesedett.

 

A férje talált rá, a konyha kövén. Már jéghideg volt.  

 

 

29látogató,1mai

Szerző Tara Scott 62 írás
52 éves vagyok, Szolnokon élek családommal, valamint kutyákkal, és cicákkal. Szabadidőmben könyveket írok. Minden érdekel, ami kapcsolódik a repüléshez, állatokhoz, szeretethez. Nem velemszületett nevem, de már jó ideje (:))))) viselem: Lethenyei Zoltánné. Ezen a néven az iwiwen is megtaláltok. Ha mostanában nem engedélyezték a több- nejűséget, akkor egyedül vagyok még. Ott láthatjátok a családomon kívül az állatainkat is. "Családom, és egyéb állatfajták" /G. Durrell/ Hát, ennyit magamról.

17 Komment

  1. Köszönöm Zsolt, hogy visszatértél. A felelősség. A tudatalattinkban mindíg velünk van, de napvilágra csak akkor kerül, ha történik valami, és kérdéseket tesz fel a tudatunknak. Beleszólhatsz? Vagy nem, Mikor teszel jót? Nem találod a választ. ÃÂgy volt megírva? Még neve sincs. Szerelem, a szerelmen túl?

Hagyj üzenetet