M. Fehérvári Judit : Credo

Nyomtatás

Megfeszíttetünk mi is naponta,

áldást vár sóvárgó valónk

ahogyan az IGE is testté lett,

a szeretet irgalmáért

nyílik imára ajkunk.

Nem éhezni és nem szomjazni többé,

ha nyílik a hetedik pecsét.

Könnyek nélkül színről színre látni

Isten arcát és homlokunkon

hordani Nevét.

S égi madarak szállnak mustármagos fánkra,

mert áldott humuszba hullott a mag,

érteni fényes felhő szavát,

mely titkot őrzött hegyről lejőve

Péter, János és Jakab.

Akkoron betölti Jézus mindazt,

mit eltörölni nem kívánt,

imígyen áll majd házunk

ama erős kősziklán,mikor nem tántorodik lábunk

az ÚR Napján.

Mert szélkiáltóként léptünk e Földre,

mi, a csöndes szelídek,

háborog mégis a bensőnk,

s jajait nem érinthetjük meg soha,

zokog a Hetedik Harsona.

Álmokba szédült a lelkünk,

Kezünk közt recseg a Föld torka,

Szórtuk átkaink felelőtlen

sarjasztni hittünk fát, gabonát,

Kenyerünkbe belegyúrtuk a kovászt.

Nem vettük Uram észre,

szád leheletét:a hajnali Eget…

Sem a másik emberben megtestesült

lámpássá növesztett kegyelmedet,

mert egyet ismertünk csak: a Márta-hitet.

Fedd fel Uram, kerubod második arcát,

tégy félre turbánt, koronát,

Törölj el szent várost, ha az csak kopár mese,

Hadd hangozzon fel a szó: Tolle lege!

                                      Tolle lege!

Mocsár Gáborné Fehérvári Judit