Kim feltette Claire b?röndjét a kocsira a saját csomagjai mellé, s elkísérte arra a helyre ahol Mark szokta várni, hogy ne kerüljék el egymást. Mikor odaértek az asszony csalódottan vette tudomásul, hogy a fia még nem érkezett meg.
– Itt marad velem kedveském, míg megérkezik az én kis drágám? Nem szeretnék egyedül maradni ebben a tömegben. Persze, csak ha nem siet.
– Hát persze, hogy maradok. Eszembe sem jutna magára hagyni, Claire. Én most egy hónapig sosem fogok sietni.
Ezen mindketten nevettek. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy kíváncsi volt milyen lehet az a negyedik „kisfiú”. Claire termetéb?l ítélve alacsony gyermeket várt, ezért roppant meglep? volt számára mikor az asszony integetésére egy igencsak magas, úgy 180 cm körüli fiatalember lengette meg kezét feléjük.
Szinte rá sem nézett Kimre. Egyenesen az anyjához lépett, lehajolt hozzá, mint egy kisgyerekhez, és hevesen magához ölelte. Claire mindkét arcára sok-sok puszit kapott. Mikor felegyenesedett, az anyja tüzetesen megnézte.
– Jaj kisfiam! A hajad! Miért nem vágatod le? – dorgálta meg, mint gyerekkorában.
A fiú olyan szeretettel nézett le a kérdez?re, hogy valóban egy pillanatra gyereknek t?nt.
– Egyszer levágattam, anya. De nem csak a kollégáim, a delfinek is rajtam nevettek. A szomszédom meg a röhögést?l lyukat nyírt a sövényébe, mikor meglátott. Alig vártam, hogy újra megn?jön.
– Ó te bolondos! – legyintett Claire, és mind a hárman nevettek.
Ekkor mutatta be útitársát. Mark zavarba jött, a smaragdzöld tekintett?l. Abban a pillanatban megállapította, hogy ilyen szép lányt még nem látott. Távolról hallotta anyja szavait, hogy együtt utaztak, és a lány megvárta míg ? megérkezik, nem hagyta egyedül. Kim pedig megállapította, hogy nem esett messze alma a fájától. Miel?tt elköszöntek volna Claire megkérdezte, hogy miel?tt hazautazik egy vacsoránál találkozhatnának-e? Kim örömmel mondott igent, s egy névjegykártyát adott át Marknak a mobilszámával. Azután ment, ki-ki a maga útján.
Miután elintézte az autó kiváltását, bepakolta a csomagjait, s elindult a szálloda felé. Ahogy megállt az épület el?tt, kiszállt, érezte a tenger illatát, élvezte mennyire tiszta a leveg? az otthonihoz képest. Mikor elrendezte a holmijait, lezuhanyozott s végigfeküdt az ágyon. Felhívta Saraht, hogy elmondja megérkezett és rögtön Ezüst fel?l érdekl?dött. Megnyugodva hallotta, hogy nincs vele semmi baj. Mesélt neki Clairer?l, és Markról.
– És? Jókép?? – élénkült fel barátn?je.
– Fogalmam sincs. Annyira nem néztem meg – nevetett Kim.
– Hát akkor annyira nem lehetett különleges – konstatálta Sarah. – És mit fogsz ma csinálni?
– Most el?ször is eszek valamit, aztán alszom egyet, és utána… Nos még nem gondolkodtam rajta.
– Valld be, hogy máris hiányzom! – év?dött barátn?je.
– Hát az biztos, hogy jó lenne, ha itt lennél – és Sarah hallotta, hogy Kim hangja ?szinte.
– Ennek örülök, de mennem kell. Mindjárt itt lesznek a galériából a képekért.
– Este hívlak. Vigyázz magadra! Szia!
– Te is! Szia!
Kim fel akart öltözni, és valami ennivaló után nézni, de túl fáradt volt. Pillanatok alatt álomba merült. Úgy negyed órája alhatott, mikor megszólalt a mobilja. Eltelt pár másodperc mire felfogta, hogy hol van, és mi ébresztette. Felemelte, ránézett a kijelz?re. „Anya” olvasta. Felült.
– Szervusz anya! Kés?bb akartalak hívni, azt hittem alszol, mint mindig délután.
– Jaj kicsim! Hogy tudnék aludni, mikor tudom, hogy repül?n ülsz? Halálra aggódtam magam, hogy ne legyen semmi baj. Apád számolta ki, hogy már meg kellett érkezned. Álmos a hangod. Csak nem vertelek fel?
– Nem, dehogy! Éppen elpakoltam – nyugtatta meg gyorsan.
Ha elárulja, hogy valóban aludt, akkor azon fog bosszankodni, hogy felébresztette ?t. Még megbeszélték, hogy jól utazott, apjával is beszélt keveset s miután jó pihenést kívántak neki, elköszöntek. Eld?lt újra az ágyon. Kint szikrázóan sütött a nap, úgy gondolta túl meleg van még ahhoz, hogy felfedez? útra induljon. Gyomra nagyot kordult, és elkezdett fájni. Felkelt, fehér nadrágot húzott hozzá pisztácia zöld pólót vett fel, vörös haját összerázta s elindult megkeresni a szálloda éttermét.
Leült, körülnézett. Alig voltak néhányan rajta kívül. Az ebédid? rég elmúlt. Ahogy elhelyezkedett, szinte azonnal ott termett egy pincér és kedvesen, udvariasan kérdezte, hogy mit hozhat neki. Húsos salátát kért, egy narancslével. Míg várt, kinézett a hatalmas üvegfalon, mely fényvéd? bevonatával kellemes kilátást biztosított a szálloda medencéire. Többen voltak kint, mint gondolta. Persze a gyerekek másképp érzékelik a meleget, mint szüleik, ?k örömmel pancsoltak. A pincér visszajött és letette elé a gusztusosan elkészített és felhalmozott salátát, valamint a narancslevet frissen préselve. Már az illata is üdít? volt. Miután jóllakott, felment a szobájába, fürd?ruhát, köpenyt és törülköz?t vett magához. A medence vize kellemes volt, körben pálmafák szegélyezték, igazi trópusi hangulatot teremtve. Eszébe jutott Sarah. Kár, hogy nincs itt vele. Elmosolyodott. Elképzelte, ahogy barátn?je kritizálná a fürd?ruhákat. „Persze könny? annak, akinek tökéletes az alakja”- gondolta.
Kés?bb felment, lezuhanyozott és vacsora után pedig lesétált a tengerpartra. Visszanézve leny?göz? látvány volt a kivilágított város, a színes neonfények, s mint mindennek ellentéte itt a végtelen víz, ahogy sötéten t?nt el a messzeség felé. És most el?ször magányosnak érezte magát. Olyan er?vel tört rá az érzés, hogy szíve szerint azonnal összepakolt, és elindult volna az els? géppel hazafelé. Míg az utóbbi hónapokban a cég érdekeit képviselte esténként fáradtan zuhant be az ágyába, és Tom árulását sem tudta teljes valójában átgondolni, mert nem volt rá ideje úgy, ahogy általában magára sem. Az elmúlt két évben egy percig sem volt egyedül, így annál fájóbb volt a rátör? érzés. Éppen azon gondolkodott, hogy lesz-e még szerelmes, tud-e bízni még egyszer valakiben, mikor megcsörrent zsebében az apró kis készülék. Azt gondolta, hogy a szülei, de legnagyobb meglepetésére Tom neve volt kiírva. El?ször meg akarta szakítani a hívást, de meggondolta magát. A felvev? gombot nyomta meg és a füléhez emelte, de miel?tt meg tudott volna szólalni, a fiú megel?zte.
– Ha magányos lennél baby, csak szólj, és az els? géppel megyek utánad!
Kim olyan dühös lett, hogy legszívesebben kikaparta volna a szemét, de hirtelen úgy döntött, nem érezteti. Nem adja meg neki ezt az örömet.
– Hát… Nem is tudom… Olyan gyönyör? itt. Sétálhatnánk a tengerparton… Az ágyam is nagyon kényelmes. Tényleg utánam jönnél? – s hangja év?d? volt.
Tom ezt az arcát nem ismerte, mert amikor kiderült mit tett, a lány ?szinte természetéb?l adódóan dühösen, kiabálva reagált, így besétált a csapdába.
– Tudtam! Tudtam, hogy hiányzom, és az a két év nem múlhatott el nyomtalanul…
– Ne emlékeztess rá, hogy mennyire ostoba, hiszékeny voltam, ha megkérhetlek.
A másik oldalon, hirtelen csend állt be. Aztán a férfi csalódott mérges hangja, élesen harsant az apró telefonból.
– Nem akarsz nekem megbocsátani… Ugye? Pedig bármit megtennék…
– Van valami, amit megtehetsz – búgott újra a lány hangja.
– Bármit baby, bármit csak mondd, hogy mit kívánsz – ejtette ki gyorsan a szavakat, mintha attól félne, hogy meggondolja magát a lány.
– Rendben. Felejts el! Örökre, mert ha még egyszer felhívsz, feljelentelek zaklatásért. Ne próbáld ki, mert komolyan gondolom. Sharonnal épp egymáshoz valók vagytok, örülj neki, hogy egymásra találtatok, és engem hagyj békén! Ö-rök-re! Remélem elég világos voltam! Tehát még egyszer mondom, hogy soha többet ne merj felhívni! – s miel?tt a férfi egy szót szólhatott volna, megszakította a hívást.
Tom, míg a lány beszélt próbált bele-bele szólni, de ? nem hagyta.
„Egy hülyével éltem két évig. Hát ez gyönyör?.” – gondolta, mérgesen.
Elment a kedve a tengerparttól, elindult vissza a szállodába. Impozáns volt a kivilágított épület, és körülötte a feketéll? pálmafák, mint bozontos hajkoronák egy modern fodrász keze nyomán. De a lány ebb?l, most mit sem vett észre. Dühös volt, hogy Tomnak még most is sikerült elrontania az estéjét. A magányosság érzését amit el?tte érzett, már el is felejtette. Végigd?lt az ágyon és miel?tt elaludt, megnézett egy filmet, de igazából képtelen volt a történetre koncentrálni. Folyton a beszélgetés jutott eszébe, újra és újra feldühítve. Nehezen aludt el.
Reggel frissen ébredt, rendbe hozta magát, és úgy döntött a szálloda éttermében reggelizik. Nem azért, mert benne van az árban, kényelmi szempontok vezérelték. Úgy gondolta, így nem kell megállnia rögtön az út elején, hogy élelem után nézzen. Az elegáns étteremben most jóval többen voltak, mint el?z? nap. Családok gyerekekkel, párok, és meglep?en sokan reggeliztek egyedül. Friss péksütemény, vaj, eperdzsem és narancslé íz keverékével szájában hagyta el, az éttermet. Ez a nap Dalié – döntötte el, mikor reggel felébredt.
Felhívta a szüleit, és Sarahval is beszélt. Szerencsére Ezüst, jól t?rte a távollétét. Id?nként elkezdett torkaszakadtából nyávogni, olyankor barátn?je vigasztalóan megsimogatta, de nem volt különösebb probléma vele – hallotta. Így megnyugodva fogta a térképet és a táskáját, fejére tolta a napszemüvegét, és elindult a lifttel lefelé. Alig pár perc múlva, már az úton haladt St. Petersburg felé. Tiszta volt az id?, ragyogóan sütött a nap, ett?l a kedve is felderült. Egy ideig látta a tengert, azúrkéken hullámzott a hófehér jachtok körül. Aztán a nyolcas útról ráhajtott a Tamiami Trailre. Egy pillanatra az jutott eszébe, hogy el tudná képzelni itt az életét. Ez a gondolat Clairehez vezetett, t?le pedig Markhoz. Nem is csodálkozott, hogy jól érzi magát Miamiban.
A hatsávos úton nagy volt a forgalom, így ? a három sávból a középs?ben haladt. A küls? sávban a nagyobb, lassabb autók hajtottak, így azt gondolta, hogy ? látni akar minél többet a tájból, aki meg siet, haladjon a bels? sávban. Kényelmes tempót választott és most örült, hogy egyedül van. Ez volt az els? eset, hogy megérezte a szabadság ízét két év óta. Most volt ideje gondolkodni és ?t magát is meglepte, de egy id? után kezdtek benne megváltozni a dolgok. Ez a folyamat pedig úgy indult, hogy eszébe jutott, ha nem így alakulnak a dolgok most Tom vezetne, ? mellette ülne, és a fiú azon duzzogna, hogy miért kell ilyen hosszú útra elindulniuk ilyen melegben, mikor feküdhetnének a tengerparton. Erre ? felajánlaná, hogy cseréljenek helyet, ami kedvez? alkalom lenne arra, hogy Tom visszakozzon mondván, hogy ?neki kell pihennie. Meglep?dött most visszagondolva, hányszor volt a két év alatt ilyen alkalom. Mindig a lány kívánsága teljesült, de a viselkedésével értésére adta, hogy csak ?miatta tart vele, igazából ha rajta múlna…”Tulajdonképpen, ha ?rajta múlt volna, mit csináltunk volna? Ültünk volna otthon a tv, vagy a számítógép el?tt? Vagy igazából mihez lett volna kedve?” – tette fel magának a kérdést. Aztán tovább gondolta a kapcsolatukat, amire a rengeteg munka mellett nem volt ideje, csak teltek a napok és ebben a pillanatban egyhangú, monotonnak érezte az együtt eltöltött id?t. Kim szeretett menni, minél többet látni a világból, élményeket gy?jteni. Egyik elve volt – és ezt hangoztatta is a barátainak szüleinek -, hogy nem lehet tudni, mit hoz az élet. Elég egy baleset és az ember élete végéig ágyhoz lehet kötve, vagy akár kerekes székhez, amivel már nem biztos, hogy lenne kedve mozogni, és máris csak az emlékeib?l élhet. Ezért igyekezett minél többet látni, befogadni ebb?l a világból. Imádta a színházat, a balettet. Erre a gondolatra elmosolyodott. Eszébe jutott Tom arca, mikor egyszer-egyszer mutatta neki a jegyeket egy-egy balett el?adásra. Most elcsodálkozott. Akkor miért nem zavarta, hogy úgy kíséri el, mintha foghúzásra mennének? Miért csak akkor látjuk az együttélés problémáit, amikor vége? Pedig az int? jelek megvannak. Miért nem vesszük észre? És a végs? konklúzió – ami megdöbbentette -, ennek a kapcsolatnak nem volt hosszú távú jöv?je. Ezt most tisztán látta. A mosoly mögött azért mindig volt egy kis bosszúság benne, és ez el?bb-utóbb egyre er?teljesebbé, vitákká, veszekedésekké fajult volna, mihelyt kicsit is több lett volna a szabad idejük. „Akkor pedig jobb, hogy még idejében vége lett” – és ezt teljes meggy?z?déssel gondolta. Ebben a pillanatban maga is meglep?dött, de elmúlt bel?le a harag a fiú iránt. Egyszer?en közömbössé vált. Már csak az dühítette, ahogy vége lett. De úgy gondolta, hogy ez az érzés is megkopik, halványul majd egy id? után. Nézte a mellette elmaradó tájat, és szabadnak érezte magát. Most olyan új volt ez, a régi érzés. De hirtelen belenyilallt valami. Olyan élesen, hogy szinte fájt. Az anyja jutott eszébe. A sok vita, ami sokszor veszekedéssé mérgesedett Tom miatt. Kezdett?l fogva, ellenezte ezt a kapcsolatot. Eleinte csak azt mondogatta, hogy nem egymáshoz valók. De mikor ? rákérdezett, nem tudott tényeket felsorolni, csak általában volt ez a véleménye. Aztán minél többet találkoztak, annál er?sebbé vált a meggy?z?dése. Kim magyarázat híján a fiú tulajdonságait latolgatta akkor végig. „Udvarias, legalábbis a maga módján, igényes magára, tisztán rendesen öltözik rendet tart maga körül, nem szórja szét a ruháit. Olyan dolgokban is részt vesz velem, amit ? maga nem szeret.” Akkor ez még pozitívum volt. Aztán érdekes módon nem sokkal azel?tt, hogy kirobbant a cirkusz, az anyja egy újabb veszekedés alkalmával azt mondta, hogy bár a lánya is olyannak láthatná a fiút, amilyennek ?, mert nagyon nagyot fog csalódni benne. Azt is elmondta még, hogy bár tudja, hogy Kim haragszik rá, ? csak szeretné megvédeni. És ?, tényleg haragudott rá. Nem értette, miért nem akarja, hogy boldog legyen. És olyan dolgok is eszébe jutottak ezzel kapcsolatban, amit most nem is akart végiggondolni. Gombóc n?tt a torkában, és megtelt a szeme könnyel. Letörölte, de a zaklatottság nem múlt el. Úgy öt perc múlva, egy pihen?t jelzett a tábla. Kihúzódott, és leparkolt egy magányos helyen. El?vette a telefonját, és benyomkodta a számokat. Kis id? múlva az anyja szólalt meg:
– Szervusz kicsim! Mi újság?
Csönd. Az asszony csodálkozva, újra megszólalt:
– Kim! Ott vagy? – s hangja most kissé türelmetlen volt. Az futott át az agyán, hogy a lány talán véletlenül nyomta meg a visszahívó gombot, és éppen meg akarta szakítani a hívást, mikor megszólalt.
– Bocsáss meg anya!
– Kim! Te sírsz? – érdezte csodálkozva. – Nem tudom, mit kell megbocsátanom, de megbocsátok bármit, csak ne sírj! Kicsim! Mi a baj?
Újabb rövid csend állt be, és nem akarta megzavarni újabb kérdésekkel, úgy döntött vár.
– A sok veszekedést amiatt a szemét miatt… Már tudom, hogy csak védeni akartál… Honnan tudtad anya?!… Honnan tudtad, hogy csalódni fogok benne? – kérdezte sírós hangon, szipogva.
– Ne sírj kicsim! Mondhatnám, hogy annyival nagyobb tapasztalatom van, amennyivel többet éltem, de ez elég elcsépelt lenne. Tudod, a kívülállók mindig tisztábban látják a dolgokat, mert nem befolyásolják érzelmek. Nem véletlenül mondják, hogy a szerelem vak. Éppen azért, mert az érzelmek elfedik a hibákat.
– Nagyon bánt, hogy olyan dolgokat vágtam a fejedhez…
– Kim! Ne ?röld magad, nagyon kérlek! Miattam ne. Amikor kicsik a gyerekek, az anyák fogják a kezüket, és ha mégis elesik, lelkiismeret furdalásuk van. Talán ezért fognánk végig a kezeteket, mert mindig annak fáj, aki elesik. „Nekünk csak a lelkünk” – de ezt már csak gondolta.
– Már értem, anya. Átgondoltam, és megértettem. Túl leszek majd rajta, csak id? kérdése. De azt akarom, hogy tudd én is tanultam bel?le.
– Sajnálom kicsim, hogy így kellett… – s most az ? hangja csuklott el –, de mondd csak, hogy jutott ez épp most az eszedbe?
– Az este felhívott az a…
– Felhívott? És mit akart? – s hangja felháborodott volt.
– Utánam akart jönni, mert úgy gondolta, hogy hiányzik nekem. Érted? Hiányzik…
– És mit mondtál neki? – fojtotta bele dühösen a szót.
– Elküldtem a bánatba. Megmondtam neki, ha még egyszer felhív, feljelentem zaklatásért.
– Jól tetted kicsim! Okozott ? neked elég fájdalmat… Nem is értem, hogy gondolta…
– Szeretlek, anya.
– Én is kicsim. Én is. És köszönöm, hogy elmondtad. Vigyázz magadra!
– Este hívlak benneteket.
– Várni fogom. Pihenj sokat! Rád fér.
A készülék halkan kattant. Kim még várt egy kicsit, utána elindult és besorolt a forgalomba. Megnyugodott, hogy elmondta, ami a szívét nyomta de tudta, hogy a végs? megnyugvás még távolabb van. Mégis jó érzéssel töltötte el, hogy van egy hátországa, ahová baj esetén mindig hazatérhet. Szerencsés, aki ezt érezheti. Nem adatik meg mindenkinek.
Lassan dél körül járt az id? és ezt nem csak az óra mutatta, de a gyomra is jelezte. Ránézett a térképre. „Fort Myers következik ott megebédelek, aztán úgy százhetven-száznyolcvan kilométer lehet, és megérkezem.”- gondolta, és elkezdte figyelni a letér? utat a városka felé. Fest?i volt a környezet, ahol Fort Myers feküdt, egyszer? kis város, hétköznapi hangulattal. A f?téren talált egy kicsi, de ízlésesen berendezett éttermet, ahova betért, és jóíz?en megebédelt. Miután megitta a kávéját is – mint minden ebéd után -, felkerekedett és tovább indult. Négy órája volt már úton és közben csak annyit pihent, még az anyjával beszélt. Nem tudta, hogy az ebédt?l nehezedett-e el vagy egyszer?en elfáradt, de egy ágyba kívánkozott leginkább. Feltolta napszemüvegét, és megdörzsölte szemét. Kicsit jobb lett. „Lehet, hogy ezzel a hosszú úttal még várnom kellett volna pár napot. Máskor nem szoktam ennyit?l elfáradni. Mindegy, nem megyek ma vissza. Remélem, találok valahol helyet egy szállodában, bár ilyenkor általában zsúfolásig tele van minden. Na majd meglátjuk. Maradnék pár napot, megállnék több helyen visszafelé és körülnéznék.” – gy?zte meg önmagát, és már nem is érezte annyira fáradtnak magát. Tampánál ért véget a Tamiami Trail, innen letért a régi útra St. Petersburg felé. Ahogy odaért, el?ször helyet foglalt a Guyot hotelben, onnan egyenesen a Dali múzeumhoz hajtott.
Ahogy belépett érezte, hogy szinte hevesebben vert a szíve. Olyan régen szerette volna látni eredetiben kedvenceit, és most, amikor ott állt az egyetlen nagy teremb?l álló kiállítás belép?jében, nem is akarta elhinni, hogy valóság. Elindult, hogy körbe járja a képeket az indulási ponttól. Kronológiai sorrendben láthatta a mester korai grafikáit, eredetiben az „Elfolyó id?k” –et, és a legnagyobb kedvenc, „Amerika felfedezése” persze Dali látásmódjával, ahogy megörökítette a történelmi partraszállást a Nina, Pinta és a Santa Maria útja végén. Dali felesége és múzsája, Gala arca az óriás zászlóvá formálódó zászlórúdon a partra lép? kezében, mint f? téma, eredetiben még szebb volt. Egész más volt ebben a méretben, s olyan mellékszerepl?ket is felfedezett, amit a saját kicsinyítet másán nem látott. Nem is tudta meddig állt ott, de percek telhettek el csakúgy, mint a többi kép el?tt. Meg sem lep?dött, amikor kilépett a múzeum kapuján, és odakint szürkült. Az útikönyvb?l tudta, hogy a kiállított Dali képek A. Reynolds Morse gyáros, és felesége Eleanor asszony magángy?jteménye, melyet az 1982-ben megépült múzeumra hagytak. Az élmény hatására hálával gondolt a házaspárra. Dicsérte magát, hogy könny?, puha félcip?t vett fel, mert így is fáradtnak érezte a lábait. Kedve lett volna még sétálni egyet a városban, az esti hangulatban, de ehhez már tényleg fáradt volt.
Visszament a hotelba megvacsorázott, vásárolt pár apró kényelmi dolgot, újságokat és felment hogy miel?bb vízszintbe helyezkedjen. Ahogy végig d?lt, letette az újságokat maga mellé az ágyra. Csak kétágyas szobát tudtak adni, vagyis egy franciaágy szolgált alváshoz, így kényelmesen elfért. Aztán felhívta az Éden hotelt Miamiban, hogy elmondja, pár napig marad, ha esetleg keresnék. A recepciós közölte vele, hogy egy férfi érdekl?dött iránta. A lány gyomra görcsbe rándult, de kiderült, hogy Mark kereste és hagyott neki egy levelet. Kim megköszönte, majd beszélt Sarahval, végül felhívta a szüleit. Már nyugodt volt a hangja, elmesélte hol járt, mit látott, és hogy ne aggódjanak, mert nem tölti úton az éjszakát. Kilenc óra múlt, mire befejezte a beszélgetést és arra gondolt, hogy fel kellett volna írnia Mark számát, hogy felhívhassa. Alighogy belelapozott az egyik újságba, megszólalt mellette a mobilja. Megint az a rossz érzés! Tom? Más nem hívná ilyen kés?n. Tétovázott miel?tt megnézte volna a kiírást, végül felkapta. Csak egy ismeretlen számot látott a kijelz?n. Mark s?r?n elnézést kért, hogy ilyen kés?n zavarja, de a másnap esti vacsorával kapcsolatban kereste, amire meghívták Clairerel. Miután tisztázták, hogy Kim nem tartózkodik Miamiban, így nem tudta elolvasni a levelet, miszerint egyik unoka betegsége miatt el?bb kell hazamennie az asszonynak, megígérte, hogy másnap este nyolcra visszaér és ott lesz a megadott helyen.
Örült is meg nem is a meghívásnak, mert végül is borult a tervezett programja, ugyanakkor jó érzéssel töltötte el, hogy újra találkozhat Clairrel. Nagy hatást gyakorolt rá a kedves, id?s hölgy az életszemléletével, humorával. „Mindegy még van id?m, bármikor visszajöhetek erre az útra megnézni, ami holnap elmarad” – zárta le a témát. Olvasott még egy keveset, aztán újsággal a kezében elaludt. Reggel korán kelt, miután evett elindult a városban körül nézni. Úgy gondolta, ráér dél körül visszaindulni, akkor is legkés?bb fél hét, hét körül visszaér. Végül is a Dali múzeumot látta, ami régi vágya volt. Nem valószín?, hogy legközelebb idáig eljön. Miami és Tampa között is van látnivaló, b?ven. De véleménye szerint, mindenképpen érdemes volt maradnia. A múlt, és a jelen keveredése a városban nagyon tetszett a neki.
Lassan, de biztosan emelkedett a h?mérséklet, így beült egy hangulatos fagyizó kerthelységébe, és még elfogyasztotta a hideg csemegét, nézte a színes forgatagot. Úgy látszott, hogy a nyaralás alatt mindenki sajnálta az id?t az alvásra, mert rengetegen voltak az utcákon. Nem messze t?le franciául beszéltek. Hallgatta egy ideig, a hangsúlyozásból próbálta kideríteni mir?l cseveghetnek. Valószín?leg a napi program lehet?ségeit latolgatták. Miel?tt elindult volna, megebédelt és útra kelt. Nagy volt a forgalom és a hangulaton is érz?dött, hogy nem munkába vagy iskolába sietnek az emberek. A széls? sávban egy óriási családi kombi autó haladt, felpakolva a fél háztartással. Hátul gyerekek ültek, és mikor Kim melléjük ért lelkesen integettek. Az egyik kislány felkapta a maciját, és úgy mozgatta a kezét, mintha az integetne a lánynak. Elnevette magát, és visszaintett. A szül?k is nevettek rá. Tovább haladva egy furgon mellett gurult el, melyb?l egy hatalmas kutya nézett ki a nyitott ablakon. Mikor ránézett a lány, megugatta. Látta, hogy a gazdája csitítja, de az rá sem hederített. Csak vakogott tovább. A visszapillantó tükörbe nézve, még látta a családi autót. Elszomorodott. Úgy gondolta, hogy nemsokára betölti a harmincat, ideje lenne családot alapítani, gyerekeket szülni, hogy teljes legyen az élete. Persze két év együttélés után, ezt természetesen Tommal gondolta. Elúsztak az álmai.
Már majdnem belesüppedt ebbe a rossz hangulatba, mikor egy mellékútról nem sokkal el?tte felkanyarodott egy autó, zörg? konzerves dobozokat húzva maga után. Egy vidám fiatal pár ült benne, az új asszonyka hátrafelé kinézett, meg vannak-e még a dobozok. Aztán látva, ahogy pattognak utánuk az aszfalton, nagyot nevetett. Kim akkor ért melléjük, összenéztek, és együtt nevettek. Intettek egymásnak, és ? tovahaladt. Még látta, hogy a következ? kihajtónál elhagyták az utat. Úgy gondolta talán ez egy jel volt a sötét gondolataira, és valószín?leg azt jelentette, hogy lesz ? még boldog. Mindig is céltudatosan élt, megtervezve az életét, talán az is belejátszott a csalódásába, és hogy ennyire nehezen engedte el ezt az álmot. Ezt, és az életet általában átgondolva számot vetett magával, és újra elhatározta, hogy nem rágódik tovább a múlton, mert csak magának árt vele, elengedi a történtek miatti csalódást, és új álmokat sz?. Nem akar tovább haragudni, csalódott lenni, és nem fog belebetegedni ebbe az egészbe. Felhangosította a zenét, és igyekezett elterelni gondolatait. Kés?bb érezte, hogy fárad. Fort Myersnél megállt egy kávéra. Jól esett a fekete frissít?, de a mozgás még jobban. Ránézett az órájára és megállapította, hogy jól számolt. Ha abban a tempóban halad tovább, ahogy idáig, fél hétre a hotelban lesz. Marad ideje zuhanyozni, hajat mosni, s?t pihenhet egy keveset a vacsora el?tt.
Az étterem hangulatos tiszta, és zsúfolt volt. Kim Claire jobbján ült, Mark a bal oldalán szemben a lánnyal. Meglep?dött, mikor újra meglátta. Az els? találkozásukkor a reptéren fehér volt a b?re, éppen olyan, mint a nagyvárosban él?, sokat dolgozóké. Most azonban lebarnult, és a fehér fels?rész szinte ragyogott rajta, er?sítve a kontrasztot. Réz szín? haja, zöld szeme, még szebbé tette kreolos b?rével. Eleganciáját csak fokozta finom halvány, visszafogott sminkje. Mark szíve szerint egyfolytában nézte volna, és talán még akkor sem tudta volna megfogni szépsége lényegét, de anyjától tudta, hogy a lány nagy csalódáson van túl. Így csak akkor pillantott rá lopva, mikor a két n? egymással beszélgetett. Azt azonban észrevette, hogy a többi asztalnál egy-egy férfi hosszasabban rajta felejtette a szemét. Hosszú volt a vacsora, akadt téma b?ven. Beszéltek a munkáról, életr?l vagyis az élet dolgairól. Mikor végül elbúcsúztak, a fiú levonva a beszélgetésb?l a végs? következtetést, megállapította, hogy a lány nem csak szép, de okos is. Mark névjegykártyát adott Kimnek a szálloda bejárata el?tt, hogy ha bármi gondja támadna, segíthessen neki. ? megköszönte, és eltette. Míg a fiú visszaült az autóba arra gondolt, hogy kicsi a valószín?sége, hogy bármit ne tudna egyedül megoldani. „Biztos, hogy mindig tudja, mire, mit lépjen.” – gondolta. Kis id? múlva az is felmerült benne, hogy a lány nem vette-e tolakodásnak? Nem tudta eldönteni, jól tette-e?
Kim a szobájába lépve megállapította, régen érezte ilyen jól magát. Claire humora a beszélgetés során kiderült, hogy sziporkázóbb, mint gondolta. Mark szellemes válaszaival remek, szórakoztató párost alkottak. El?vette a névjegykártyát, a hátuljára ráírta Claire telefonszámát, majd mindkét számot beírta a mobiljába is. Megegyeztek, hogy ha hazaért a lány New Yorkba, felhívja ?t. Miel?tt visszatette volna tárcájába a névjegyet, megnézte. Az elején, a bal oldalon egy grafikus által készített delfin díszítette, és olyan volt mintha nevetett volna. Eszébe jutott a reptéri találkozás, és újra elnevette magát. „Kinevették a delfinek is…”- és nevetett, nevetett. Még akkor is nevetett, mikor megszólalt a mobilja.
– Hohó! Nagyon vidám a hangod, mi történt? – kérdezte barátn?je kíváncsian.
Kim pedig elmesélte a vacsorát az elhangzott humoros fordulatokkal együtt, és mindketten nevettek.
– Na és amúgy milyen is ez a Mark? Mesélj csak?! Most, volt id?d megfigyelni.
Kim elhallgatott. Gondolkodott, mit is mondhatna?
– Hát, nem igazán tudok mit mondani. Magas, a haja barna, kissé hosszú és úgy látom, nem nagyon tud vele mit kezdeni, annyira hullámos, de ezt már mondtam a delfinekkel kapcsolatban. Barnák a szemei, de aranyszín? a közepe a pupillája körül. Szép, szabályos fogsora van, amikor nevet olyankor a szeme még arany szín?bbé válik. Puha, de férfias szája van.
A másik oldalon Sarah felnevetett. Kim zavarba jött.
– Most mit nevetsz? Valami vicceset mondtam? – kérdezte kissé sért?dött hangon.
– Nem. Dehogy! Csak ahhoz képest, hogy nem sokat tudsz mondani, már simán meg tudnám festeni – és újra nevetett, de már barátn?je is vele tartott.
– Jól van, na! Tudod, hogy nem tudok leszokni róla. Mindenkit alaposan megfigyelek. De most, hogy mondod, nem is t?nt fel, hogy ennyire megnéztem. Remélem, nem vette észre! – s újra csak nevettek.
– Azt mondd gyorsan, hogy a tündéremmel mi van? Bírja a gy?r?dést nélkülem? És te?
– Azt hittem, már meg sem kérded! Nyugi! Nincs semmi baj, és most, hogy elvitték a képeket, pihenni fogok kicsit. Már miel?tt nekifogok annak a, hogy is hívják fiúnak a megfestéséhez…
– Ezért majd otthon számolunk! Ne félj! – de a hangján hallatszott, hogy mosolyog.
– Az a lényeg, hogy újra olyan vagy, amilyen lenni szoktál, és ennek nagyon örülök. Régen volt ilyen ?szintén vidám a hangod. Találkoztok még?
– Nem tudom, de nem valószín?. Ideadta a telefonszámát, ha valamiben segíthet, de tudod, hogy általában nem szoktam segítséget kérni. Azért megnyugtató.
– Ó! Hát persze! Megnyugtató. – folytatta barátn?je, mint már annyiszor.
– Á! Veled nem lehet ma beszélni! – legyintett Kim. Jaj bocs, le kell tennem, valaki keres, bepittyent a telefonom. Anya lehet. Nem hívtam fel, biztos aggódik.
– Persze, beszélj csak vele! Holnap majd hívlak.
– Ezüstöt simogasd meg helyettem! Szia!
Nem is várta meg a választ, megnyomta a megszakító gombot, és már újra tárcsázott is. Röviden elmondta a napját és a vacsorát, persze kevésbé színesen, mint barátn?jének. Mikor befejezték a beszélgetést, ránézett az órára. „Percek múlva éjfél” – csodálkozott. Nem is gondolta, hogy ennyi ideig beszéltek. Ezen az estén nehezen aludt el. Amikor végre sikerült, akkor a vacsora képei villóztak szemhéja mögött. Szinte újraálmodta az egész estét.
Másnap nem indult el semerre, csak a strandra ment le. Ebéd után aludt egyet, délután meg beült az autóba, és bejárta Miamit. Több helyen megállt rengeteg fényképet készített, hogy otthon, ha kedve lesz, meg tudja nézegetni. Látta a sztárok luxusvilláit, majd felkereste a képr?l már ismert Villa Vizcaya Palotát. Az olasz neoreneszánsz stílusban épült, hetven szobás, hatalmas, gyönyör? épület még az els? világháború idején készült el. James Deering milliomos iparbáró építtette, de már csak múzeumként m?ködik. Hatalmas pompás kert övezi, mely egészen az öbölig nyúlik le. Kim olvasott már róla miel?tt útra kelt – utána nézett, mit érdemes megnézni -, így tudta azt is, hogy szabadtéri kiállításokat, m?vészeti fesztiválokat is rendeznek az épületben, és kertjében. Amin nagyon meglep?dött, olvasta azt is, hogy esküv?t is rendeznek itt id?nként. Most, hogy bejárta a kertet s az épületet, megállt pillanatra s felnézett a homlokzatra. „Mennyibe kerülhet egy itt rendezett esküv?? Ennyi pénz nincs is. Hát itt kimondani a boldogítót, az biztos, hogy egy életre szóló élmény lehet.” Ett?l a gondolattól meglódult a fantáziája. Leült egy padra a kertben, és szemét behunyva próbálta elképzelni, milyen lehetett egy bál itt, annak idején. De azután elmosolyodott. „Isten ?rizz azoktól a kényelmetlen ruháktól! Milyen nehezek lehettek! Nem is érezhették jól magukat benne a n?k.” Aztán praktikussági kérdések merültek fel benne, például hogyan lehetett rendben tartani egy ekkora épületet? „Hétf?n elkezdtek port törölni, és mire befejezték, kezdhették elölr?l” – kuncogott magában. Nézel?dött még egy ideig, azután tovább ment.
Bejárt egy nagy területet, majd újra a parton haladva látta Virginia Key sarkán a Miami Seaquariumot. Csak végig kellett volna hajtania a Rickenbacker Causeway-n, a töltésen, melynek használatáért fizetni kell, de ahhoz már kés? volt, hogy odáig menjen, pedig azt is el?re elhatározta, hogy megsimogat egy delfint. Pár éve olvasta Robert Merlét?l az „Állati elmék”-et, és nagy hatással volt rá a regény. Amikor megtudta, hogy az igazgatója Floridába küldi nyaralni, ez volt az els? gondolata. Talán valóban megérinthet egy delfint. De nem készített útitervet. ?, aki máskor olyan precíz, átgondolt volt, ismerte magát annyira, hogy ha szabadon választott a program, mindig a napi hangulatához igazodik és akkor nem stresszeli magát, ha valamiért borul az el?re megszabott terv. Lám, el?z? nap még nem jött volna haza, ha nem hívják meg vacsorára, de utólag is meggondolva, mindenképpen sajnálta volna kihagyni.
„Kisfiam” jutott eszébe, és elmosolyodott. „A delfinek is kinevették” – s már kacarászott. „Még jó, hogy autóban ülök. Azt hinnék megbolondultam.” – gondolta, és megállt egy fagyizó közelében. A csokoládésban apró csoki darabok voltak, és egy darabka ráragadt a szája szélére. Le akarta nyalni, de leesett. „Ó a fenébe!”- Próbálta körmével leszedni, persze csak jobban szétkente. Mérges volt. Visszament a hotelbe és azonnal kimosta, míg nem száradt bele.
Gondolkodott, mit csináljon? Fél hét volt. Aztán felvette a bikinijét, törülköz?t fogott és lement a szálloda bels? úszómedencéjébe. Rajta kívül két n? volt lent s látszott, hogy hasonlítanak egymásra. Leúszott pár hosszt. Nem számolta, de jól esett, és úgy gondolta egy könny? húsos salátavacsorával tökéletes lesz az este. Nézte a két n?t, a medence szélébe kapaszkodva beszélgettek, nevetgéltek. Ismét rátört a magányosság érzése és er?sebben, mint az els? nap. Ott is hagyta ?ket, biccentett feléjük és elindult vissza a szobájába. Vacsora után el?ször a szüleivel beszélt, majd felhívta Saraht és több, mint egy órán át beszélgettek. Szerencsére utána jó film kezd?dött, és lefoglalta. Egy id? után elmúlt a keser? érzés bel?le. Az utóbbi hónapokban még az otthoni tv-zés luxusát is ki kellett hagynia, mert tele volt a szoba papírokkal, ? a közepén ült, és hol az egyikbe, hol a másikba nézett bele, közben jegyzetelt. Így most az is jól esett, hogy fekve, semmit nem csinálva csak tv-t néz.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
