Alekszandr Osztrovszkij: VIHAR
A Viktor Rizsakov rendezte „Vihar” szakít a hagyományos színházi elvekkel. A drámát nem klasszikus értelemben jelenítik meg a színészek. Felütésként besétálnak a játszók, saját, utcai ruhájukban, bőröndökkel, majd bemutatkoznak. A színészek a személyes gesztusaikból fokozatosan lényegülnek át, megjelenik egy ing, egy szoknya, a valódi jelmezek kicserélődnek az aznapi ruhákkal (a jelmezek az egyszerű fekete-fehér árnyalatokban mozognak), a játszók a szemünk előtt alakulnak át a szerepükké.
A néző itt már sejtheti: nem Osztrovszkij drámáját látja. A Rizsakov rendezte Vihar, a szöveget csak nyersanyagként kezeli, építkezik belőle, elvesz, hozzátesz; néhol egy szereplő gyorsan elhadar egy dialógust (komikus hatást érve el ezzel), máskor a színészek saját gondolataikat közlik, lábjegyzetként elmondják, mi volt a rendezői utasításuk, vagy, hogy nekik mi a véleményük a Viharról.
A rendező által tervezett díszlet puritán játékteret ad. Fehérre meszelt falak, egy ajtó és a díszleten egy felirat: „Cigány élet ez”. Ez a jelzésszerű és végig jelenlévő majdnem „falfirka” rejtetten sugallja, hogy a leendő komédia mögött súlyos dráma húzódik meg. A leghangsúlyosabb hely a színteret a nézőtértől elválasztó tükörsima patakocska. Naturalista díszletelem, mert a víz valóban ott van a szemünk előtt, s a cselekmény bizonyos szintjein főszereplővé lényegül át /Jelképesen ebbe veti bele magát a meg nem értett főszereplő, hiszen ott van tőle egyetlen karnyújtásnyira és hívja, húzza, vonzza. A tapsrendnél pedig minden szerelő belesétál, míg az előadás alatt Kuligin, alias Trill Zsolt egy ütött-kopott csónaknak nevezett pléhteknővel – gyermekkoromban ugyanilyen tárgyban oltottuk a meszet — burleszkjelenetet ad elő./
A tárgyakat a szereplők mozgósítják, kihasználják. Tyihon hintalovon érkezik, majd az anyja meztelenül mosdatja le egy kádban, melyet felesége és húga hoznak be a térbe. Tyihont, a fiatal férfit ebben a jelenetben ironikusan „leértékelik”, kisfiúvá változtatják. Az infantilis Tyihon felesége Katyerina, az eredeti mő főszereplője, kis plüssmackóval járkál. Katyerina a megtestesült naivitás, a tisztaság. Az ellenpont pedig Kabanova, a háztartását vasszigorral irányító anyós, önző anya és férfiakra éhes, érett nő. A tragédia akkor kezdődik, amikor Katyerina beleszeret egy férfiba, Boriszba, s szerelmének vállalásával felrúgja a sablonokat.
Az előadás fokozatosan készíti elő a tragédiát. Komédiázik folyamatosan, burleszk jeleneteket formál, ironikus effektekből épül, mindenből viccet gyárt, ezen jelenetekben mutatkozik meg a falu bolondját játszó Trill Zsolt, megszokott karakterével ismét humorforrás. A komédiára tesz további lehetőségeket a zene megjelenése, hiszen a folyamatosan megjelenő hangfoszlányok, dallamok, különleges atmoszférát teremtenek.
A darab háromnegyedénél komoly hangváltás történik, az összes szereplő színrelépésével egy kórus képe rajzolódik ki… A zene mély, felkavaró, szívörvényes és ebből következően baljós hangulatot érzékeltet. A kar előrevetíti a szörnyű végkifejletet. Ezt a feszültségi pontot erősíti a világítás. Eddig, amíg a szereplők önmaguk, és nem puszta bábok voltak, teljes fényárban úszott a színpad. A késleltetett feszültség kulininálásaként elszürkül minden, míg a zárlatra már csak a vak sötétség jellemző. A zene tempója, ritmusa a fénynek megfelelően változik. Itt már szó sincs arról, hogy bárkinek is – mint a darab elején – kedve volna táncolni. Már a mozgás is kevésnek bizonyul a tragédia igazi mibenlétének megmutatásához. Csönd / a szereplők részéről és zaj a természettől/ …
A néző innentől már nem szórakozik, megkezdődik a vihar, zuhog az eső a folyót jelképező patakba, dörög, villámlik /A díszletben az eddig jól elrejtett, de végig a szemünk előtt lévő, azaz hangsúlytalan csatornacső zörög, kopog, árasztja a szinte már özönvízszerű csapadékot. „A vész kitört” — írná Vörösmarty./ Katyerina, a fiatal lány öngyilkos lesz; csak így tud menekülni férjétől, anyósától, szerelmétől és a falujától. Attól a helytől, amely Goncsarov Oblomovjából maradt itt, s amelyben még őt megelőzően Hercen is csak azt tudja kérdezni, „Ki a bűnös?”. Elmaradottság, orosz iga, zárt egység. Oroszországban nem élhetnek még az érzelmek sem, mert a társadalom elnyomja, bűnösnek kiálltja ki azt, aki nem puszta báb, hanem érző, cselekvő lény.
Viktor Rizsakov rendezése játékosan indít és színházzá rendeződik, végig feszültséget képez, hogy lezárásként robbanhasson, viharrá alakulhasson.
Tér-kompozíció és rendezés: Viktor Rizsakov
Dramaturg és a rendező munkatársa: Kozma András
Szereplők:
KATYERINA: Szabó Anna Eszter
TYHON: Mercs János
KABANOVA: Szűcs Nelli
BORISZ: Andrássy Máté
VÁNYA: Krisztik Csaba
VARVARA: Szűcs Kata
KULIGIN: Trill Zsolt
GYIKOJ: Tóth László
Legutóbbi módosítás: 2010.01.29. @ 13:00 :: M. Fehérvári Judit
