25.
Hosszú az út.
A fiúk felváltva vezetnek. Több órás autózás után, éhségtől elgyötörve, megállunk egy parkolóban.
Az étteremben bőséges ebédet—vacsorát rendelünk. Csupán mi hárman vagyunk a helyiségben, és a fiatal felszolgálónő. A szőke, nagymellű fruska a pult mögött törölgeti a poharakat, közben érzelmes stájer dalokat dudorászik.
Kísérőimről lerí származásuk. Akkora orruk van, hogy kijárnak a pekingi Tiaman térre megfordulni. Így egy kicsit körülményes a közlekedésük, de legalább nem balesetveszélyes.
Eszünk.
— Mennyi időm van a feladatra? — kérdezem őket, miközben a kolbásszal küzdök, mert mindig a szemembe fröcsköl a zsírja.
— Miért nem veszel föl szemüveget, ha kolbászt eszel? — kérdezi a köpcös.
— Még az idén meg kell lennie! — mondja a borostás. — A szemüveg kevés, ennek hegesztő álarc kéne, mert még a nyaka is zaftos — teszi hozzá.
— Ti kurva jó fejek vagytok! — mondom, és eltolom magam elől az ételt.
Ezt várta a sas orrú, mert azonnal lecsap a tányéromra.
— Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! — mondja vigyorogva.
Ásványvizet töltök, nézem, ahogy a buborékok táncot járnak a pohárban.
— Védelmet kapok?
— Utána! Állampolgárságot is ahol akarod, új papírokkal, új arccal — nyugtat meg a keskenyfejű.
Folytatom a kérdezősködést: — Fegyver?
— Nem szólunk bele, szabadon választott.
— Összekötő?
— Lesz — feleli a köpcös.
— És ha elvégeztem, én is bevégzem? — kérdezem, és mélyen belenézek a borostás szemébe.
— Nem, megígértük — mondja nyugodtan, és a fene tudja, hogy miért, de hiszek neki.
— Akkor ez egy szóbeli szerződés, igaz? — feszegetem őket tovább.
— Az.
— És ha ti meghaltok, akkor kihez forduljak?
Felnevet a köpcös: — Majd jelentkezni fog valaki, de még ne temess!
Nyílik az ajtó, és egy csapat újnáci ront a helyiségbe.
Borotvált, kopasz fejek, szöges bakancsok, fekete egyenruhák.
Megtöltenek két asztalt. A pincérnő remeg az idegtől, amikor sört rendelnek. Ricsajoznak, össze—vissza kiabálnak a gyönyörű, német nyelvükön. Vezérük, horogkeresztes karszalagban pompázik. Egyikük észrevesz minket, elhalkulnak. Csendben tanácskoznak, közben felénk sandítanak.
Ketten felállnak, odasétálnak az asztalunkhoz.
— Zsidó kifelé! — kiáltja a kisebbik, aki ha egyedül lenne, csendben szopogatná a málnaszörpöt, a bábszínház gyermekmegőrzőjének egyik csendes sarkában.
A köpcös nyugodtan, németül odaszól.
— Menjetek arrább!
A vezér felpattan, szögekkel kivert kesztyűjével csap az asztalra.
— Ne pofázz jiddis! Eltaposlak!
A borostás felemelkedik, leveszi zakóját.
Csend lesz. A hóna alatt lógó Magnum tekintélyt parancsoló.
— Igyátok meg a sörötöket, a vendégeink voltatok — mondja a nagy fülű. — Aztán feltűnés nélkül menjetek el.
Hosszú, erőfelmérő csend. Isznak. Nem tudják, mi tévők legyenek. A vezérre várnak, mint a birkák.
A góré felemeli a korsót. — A Vezérre! — fenékig üríti az idiótára, majd büszkén nézi embereit. — Gyerünk! — adja ki a parancsot. Pénzt dob az asztalra. — Zsidó nekem ne fizessen! — kiáltja német büszkeséggel, és trappolva vonulnak el asztalunk mellett.
Kis idő múlva mi is fizetünk. Kéz közelbe helyezzük fegyvereinket, a kocsihoz sétálunk.
Jól sejtettük! Motorjaik mellett várakoznak. Nem csinálnak semmit, csak állnak. Egyelőre féken tartják megtépázott vitézségüket.
Beülünk az autóba, elindulunk. Ezres motorokkal dübörögnek mögöttünk.
Gyorsítunk! Ők is.
Üres a sztráda, növeljük a sebességet. De ezek nagyon gyors gépek! Most két oldalt száguldanak mellettünk, kezükben lánc. Fejük felett pörgetik, mint a lasszót. Ketten meg közvetlenül mögöttünk vágtatnak.
Eszeveszett iramot diktálunk. Nem tudjuk lehagyni őket.
— Kapaszkodni! — kiáltja a borostás, majd beletapos a fékbe.
A két oldalsó motor elrohan mellettünk, a két hátsó viszont belerohan a kocsiba. Fejünk felett elrepülve, hangos csattanással dekkolnak a betonon.
Sietve kiszállunk, a másik kettő visszafordul, és felénk iramodik.
Kísérőim a kocsi mellett állnak, lövésre kész fegyverekkel.
Biztosra mennek. Kitűnő idegzettel várják be a közeledő motorokat, aztán tűz!
Borulnak jobbra-balra! A nagypofájúak az árokban és az úton fetrengenek.
Jajgatnak.
Hamburg, még legalább kétszáz kilométer.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: S. Szabó István
