S. Szabó István : Pórázon XXV. rész

Az élet az egyetlen olyan dolog a világon, amit nem lehet túlélni. Még akkor sem, ha a nagy igyekezetbe belepusztul az ember. *

 

25.

 

Hosszú az út.

A fiúk felváltva vezetnek. Több órás autózás után, éhségtől elgyötörve, megállunk egy parkolóban.

Az étteremben bőséges ebédet—vacsorát rendelünk. Csupán mi hárman vagyunk a helyiségben, és a fiatal felszolgálónő. A szőke, nagymellű fruska a pult mögött törölgeti a poharakat, közben érzelmes stájer dalokat dudorászik.

Kísérőimről lerí származásuk. Akkora orruk van, hogy kijárnak a pekingi Tiaman térre megfordulni. Így egy kicsit körülményes a közlekedésük, de legalább nem balesetveszélyes.

Eszünk.

— Mennyi időm van a feladatra? — kérdezem őket, miközben a kolbásszal küzdök, mert mindig a szemembe fröcsköl a zsírja.

— Miért nem veszel föl szemüveget, ha kolbászt eszel? — kérdezi a köpcös.

— Még az idén meg kell lennie! — mondja a borostás. — A szemüveg kevés, ennek hegesztő álarc kéne, mert még a nyaka is zaftos — teszi hozzá.

— Ti kurva jó fejek vagytok! — mondom, és eltolom magam elől az ételt.

Ezt várta a sas orrú, mert azonnal lecsap a tányéromra.

— Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra! — mondja vigyorogva.

Ásványvizet töltök, nézem, ahogy a buborékok táncot járnak a pohárban.

— Védelmet kapok?

— Utána! Állampolgárságot is ahol akarod, új papírokkal, új arccal — nyugtat meg a keskenyfejű.

Folytatom a kérdezősködést: — Fegyver?

— Nem szólunk bele, szabadon választott.

— Összekötő?

— Lesz — feleli a köpcös.

— És ha elvégeztem, én is bevégzem? — kérdezem, és mélyen belenézek a borostás szemébe.

— Nem, megígértük — mondja nyugodtan, és a fene tudja, hogy miért, de hiszek neki.

— Akkor ez egy szóbeli szerződés, igaz? — feszegetem őket tovább.

— Az.

— És ha ti meghaltok, akkor kihez forduljak?

Felnevet a köpcös: — Majd jelentkezni fog valaki, de még ne temess!

Nyílik az ajtó, és egy csapat újnáci ront a helyiségbe.

Borotvált, kopasz fejek, szöges bakancsok, fekete egyenruhák.

Megtöltenek két asztalt. A pincérnő remeg az idegtől, amikor sört rendelnek. Ricsajoznak, össze—vissza kiabálnak a gyönyörű, német nyelvükön. Vezérük, horogkeresztes karszalagban pompázik. Egyikük észrevesz minket, elhalkulnak. Csendben tanácskoznak, közben felénk sandítanak.

Ketten felállnak, odasétálnak az asztalunkhoz.

— Zsidó kifelé! — kiáltja a kisebbik, aki ha egyedül lenne, csendben szopogatná a málnaszörpöt, a bábszínház gyermekmegőrzőjének egyik csendes sarkában.

A köpcös nyugodtan, németül odaszól.

— Menjetek arrább!

A vezér felpattan, szögekkel kivert kesztyűjével csap az asztalra.

— Ne pofázz jiddis! Eltaposlak!

A borostás felemelkedik, leveszi zakóját.

Csend lesz. A hóna alatt lógó Magnum tekintélyt parancsoló.

— Igyátok meg a sörötöket, a vendégeink voltatok — mondja a nagy fülű. — Aztán feltűnés nélkül menjetek el.

Hosszú, erőfelmérő csend. Isznak. Nem tudják, mi tévők legyenek. A vezérre várnak, mint a birkák.

A góré felemeli a korsót. — A Vezérre! — fenékig üríti az idiótára, majd büszkén nézi embereit. — Gyerünk! — adja ki a parancsot. Pénzt dob az asztalra. — Zsidó nekem ne fizessen! — kiáltja német büszkeséggel, és trappolva vonulnak el asztalunk mellett. 

Kis idő múlva mi is fizetünk. Kéz közelbe helyezzük fegyvereinket, a kocsihoz sétálunk.

Jól sejtettük! Motorjaik mellett várakoznak. Nem csinálnak semmit, csak állnak. Egyelőre féken tartják megtépázott vitézségüket.

Beülünk az autóba, elindulunk. Ezres motorokkal dübörögnek mögöttünk.

Gyorsítunk! Ők is.

Üres a sztráda, növeljük a sebességet. De ezek nagyon gyors gépek! Most két oldalt száguldanak mellettünk, kezükben lánc. Fejük felett pörgetik, mint a lasszót. Ketten meg közvetlenül mögöttünk vágtatnak.

Eszeveszett iramot diktálunk. Nem tudjuk lehagyni őket.

— Kapaszkodni! — kiáltja a borostás, majd beletapos a fékbe.

A két oldalsó motor elrohan mellettünk, a két hátsó viszont belerohan a kocsiba. Fejünk felett elrepülve, hangos csattanással dekkolnak a betonon. 

Sietve kiszállunk, a másik kettő visszafordul, és felénk iramodik.

Kísérőim a kocsi mellett állnak, lövésre kész fegyverekkel.

Biztosra mennek. Kitűnő idegzettel várják be a közeledő motorokat, aztán tűz!

Borulnak jobbra-balra! A nagypofájúak az árokban és az úton fetrengenek.  

Jajgatnak.

Hamburg, még legalább kétszáz kilométer.

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045