S. Szabó István : Nekünk a Balaton / Hatodik fejezet

Nyomtatás

6.

ÖCSI

Bridzsi még mindig kerül. Tök gáz! Mintha ragály lennék. Bikiniben nyújtózott a Múmi né`mellett. Hú de dögös volt! Már mint a Bridzsi. Persze, azé’ Múmi né`sem volt semmi. Fekete, nyakig gombolt ruhában, mamuszban napozott. Naná, hogy az árnyékban. Úgy izzadt, mint lázas ló a szaunában. Király volt! Rózsikának persze be sem állt a csőre. Szakaszosan rikácsolt, mint a hatodikon lakó Szabó bácsi, aki köztudottan süket, dadog, és rosszul lát. Ja, és sánta. Tök zsír! Amúgy tölcsérbe kiabál, ha valakivel netán szót akar érteni. A múltkor Józsi úrral, a postással akart szót érteni. Hátulról üvöltött a fülébe, naná, hogy a tölcsérből. Azóta másik postásunk van. Józsi urat, naná, hogy leszázalékolták halláskárosodással. Vagy kirúgták, mer’ letolta az öreg torkán a tölcsért. Melléjük húztam a székemet. Bridzsi felpattant és elviharzott. — Ne gyere utánam, utállak! — kiáltott még vissza, majd eltűnt a kerti grill mögött. Úgy elkámpicsorodtam, mint Hófehérke, amikor megtudta, hogy egy tetű a mostohája. Elkullogtam a ping-pong asztalhoz, ahol az ikrek ütögettek. Baromi jókedvük volt. Biztos ebédre bolondtökmagot kajáltak, szotyival. Utána meg gyógyiteát ittak, moszat mentával, ahogy faterom mondaná. — Ütünk egyet? — kérdeztem tőlük. — Kösz, most nem! Majd máskor! — felelték egyszerre, mint az ikrek. Persze, mit várok tőlük, amikor ikrek. Aztán hirtelen lecsapták az ütőket. Se szó, se beszéd, elhúztak a nyaraló mögé. Most meg mi van? Velem már senki sem dumál? Lehuppantam az egyik padra. Nagyi az asztalnál számolgatta a kúpjait. — Mi van Vénsárkány! Nasi idő? — rikkantott rá a fater, és meghúzta a kezében lévő üveget. — Ne bántsd a mamát! — mondta muter, aki mindenféle fűcsomóból és levélből gyogyi szörpöt gyártott a Bogárral. — Miért, mi lesz akkor, Klárika? — kérdezte vigyorogva. — Innom kell abból a szarból? — Erre szegény muter lecsapta a kezében lévő apró szalmabálát, és elrohant egy hátizsáknyi pézséért. — Maga milyen lelketlen! — mondta Bogár a faternak, és idegesen kavargatta a teát. — Maga csak kapirgáljon! Oké? — felelte fater, és előhúzta a mobiljait, amiket eddig a nyugágy alatt tartott. Dugócska kuncogott. — Fiacskám! Nincs dolgod? — csattant fel Bogár. — Megyek, anyukám! — mondta, feltápászkodott a pokrócról, és becsoszogott a házba. — Papucs — dörmögte fater egy hatalmas böfögés kíséretében. Aztán megjelent a Múmi bá`, sötétkék svájcisapkában. Úgy nézett ki, mint aki egészen hülye. Barna műbőr szandiban, glottgatyában, sárga térdzokniban, kék kockás flanellingben, sapkában, érdekes arcát az ég felé fordítva állt a tűző napon. — Szép ember — jegyezte meg faterom elismerőn. Az egyik mobiljával naná, hogy lefényképezte. — Maga ma mindenkivel kötözködik? — kérdezte Olgi, aki Jenő bá’ hátát masszírozta. — Ne szólj bele, Nyuszóka! — mondta Jenő bá’, és tovább nyögdécselt. Aztán a tesóm kisurrant az ajtón, és a hátsó kert felé vette az irányt. Faterom fürdőköpenye volt rajta. Úgy láttam, mintha valamit cipelne alatta. Lop?

Egyedül vagyok a szobában, a tévében nézem a meccset. Naná, hogy szar a meccs. De tutin csodálkoznék, ha más lenne. Nagyi a nyugágyában durmol, muter olvas. Abszolút nincs kedvem semmihez. Frankó lenne kibékülni a Bridzsivel.

MIA

 Tudtam, hogy ebből gáz lesz. Nagy gáz! Odajött hozzám a Tibcsiferke. — Beszélni akarunk veled! — Jó — feleltem. — Gyere a ház mögé — mondták sejtelmesen, és elindultak előttem. — Mi van? — Tudunk mindent. — Jó nektek! — hülyültem, de nagyon levert a víz. — Te lopsz! — vakkantottak rám. Megdermedtem. Most mi lesz? — Kössünk üzletet — mondta egyikük. — Mit akartok, pénzt? — Kolbászt! — és nagyot nyeltek. Azt hittem rosszul hallok. — Mit? — Ha nem, hát nem. Beköpünk! — sarkon fordultak. — Várjatok! Hozom! — sziszegtem. — A kolbászt? — kérdezték mohón. — Negyed óra múlva itt találkozunk — mondtam nekik, és elindultam. — Kenyeret is hozzál! — kiáltottak még utánam. Beosontam a házba. Felkaptam Apci fürdőköpenyét, zacskóba tettem egy szál kolbászt és fél kiló kenyeret. Épp indulni akartam, amikor Anci zokogva esett be az ajtón. — Hol a pézsé? — kérdezte szipogva. Megkerestem, odaadtam neki. Telefújt vagy húsz lepedőt. Ott tébláboltam a szobában, nem mertem elindulni. — Mi ez rajtad? — kérdezte, amikor megnyugodott. — Fázom — feleltem. — Beteg vagy? — simogatta meg a homlokomat. — Nincs lázad? — Nincs. — Hova mész? — Játszom a többiekkel. — Nem kell gyógyszer? — Nem — mondtam sietve és elrobogtam. Tibcsiferkéék már vártak. Úgy kajáltak, mint akik még nem ettek kolbászt. Lehet, hogy nem is ettek. — Finom! — röfögték teli szájjal. — Legközelebb kólát is hozzál — mondta egyikőjük. — Nincs legközelebb — feleltem. — Akkor beköpünk. — Ti most zsaroltok? — Holnap itt találkozunk. Hozz kolbászt, kenyeret, kólát! — mondták, és csámcsogva elsétáltak. Marha boldognak látszottak. Én kevésbé. Alaposan benne vagyok a pácban. Vajon mit fog szólni Apci, ha eltűnik a kolbász? És mit fog szólni Öcsi, ha eltűnik a kóla? Na és mit fog szólni Apci és Anci, ha megmarad a kolbász és a kóla, viszont kiderül, hogy mit csináltam?!

 Már este van. A többiek a kecóban hatalmasakat röhögnek. Én meg itt kuksolok a kertben, és azon gondolkodom, hogy mit csináljak. Tök gáz az egész helyzet! Jaj! De megijedtem! Egy meztelen alak fut be a házba, mögötte a Rózsika üvöltve. — Rrrezső! Vvvárj mmmár mmmeg!

FATER

 Persze! Jól gondoltam, hogy Olgi nem bírja sokáig! Férfi kell neki, egy igazi férfi! Nem olyan felgyúrt paprikajancsi, mint a Lócsesző. Épp sörért voltam bent a szobában, amikor bekopogott az ablakon. — Hogy van Sanyika? — kérdezte, és megigazgatta bikinije melltartóját. — Ugorjon be, Olgika! Hadd legyek még jobban! — feleltem neki. — Hajoljon csak közelebb, Sanyika! — intett. Kihajoltam az ablakon. Lopva körülnézett, majd egy csókot lehelt az ujjára, és megsimogatta vele a számat. Aztán elhúzta a csíkot, mielőtt letapizhattam volna. Egyből ragyogóbb lett a világ. Még azt a rusnya Sárkányt is szebbnek láttam, miközben a kúpjait szopogatta. Mondtam is neki. — Mi van banya? Kóstolgatjuk a desszertet? — Ne bántsd a mamát! — visította Klárikám, és megint zokogógörcsöt kapott. Pedig most nem akartam bántani. Épp ellenkezőleg. Támadt egy jó ötletem, gondoltam, megosztom vele. — Írja rá, hogy popsiba való! Csak azért, nehogy lenyelje, és meghajtsa! — mondtam neki barátságosan. Mégiscsak a lánya a feleségem, hogy a franc egye meg! Persze, ezek hálátlan disznók. Egyből hisztizett az egész nyomorult nyaraló. Tyúkasszonyság azonnal belekotyogott. A lelkemet emlegette. — A tyúkokat vasárnap levágják! — mondtam neki kedvesen, és böffentettem egy aprót, nehogy má’ otthon érezze magát! Tyúkapó persze röhögött, aminek az lett a vége, hogy bezavarták a házba. De azon teljesen beszartam, amikor Emil megjelent a napozó cuccában. Én még ilyen csúnyát életemben nem láttam, pedig már húsz éve ismerem a Sárkányt. Emil, az maga volt a csúcs! Svájcisapkában napozott. Ilyen egy marhát. Nála már csak a Teri volt szebb. Fekete szemfedőben, bokafix mamuszban fetrengett a géppuskaszájú mellett. — Aaaztán mmmegjjjött aaa Rrrrezső! — hadarta. — Nem kérek! — kiáltotta Teri. — Aaazt mmmondtttam, hhhogy mmmegjjjött a Rrrezső! — Jól van! Egy pohárkával elfogadok! — így a Teri, és becsoszogott a csészéjéért. Olgim meg a Lócsesző hátát gyömködte, közben persze, felém kacsingatott. Már teljesen beindultam a csajszitól. Kacsingatott, nekem meg dudorodott a gatyám. Szép kilátások. Aztán fekhetek az asztal alá, egyedül.

 Most már este van. A kerti zuhany alatt büdös Emil próbálja lemosni magáról a hullaszagot. A marha! Alaposan leszappanozza magát, közben persze kifogy a hordóból a víz. Meztelenül, habosan szalad a ház felé. Úgy néz ki, mint a kolbászos sarokház. A fa alatt fetrengő géppuskaszájú felriad, és azt hiszi a lökött, hogy a Rezső jött meg a túlvilágról. Ujjongva veti magát utána. Szép komótosan a ház mögé araszolok, hátha Olgim le tud lépni a Lócseszőtől, és végre az enyém lehet.

MUTER

 Jaj, szegény anyuka! Szegénykém, izgatottan számolta a kúpjait, hogy elég lesz—e a nyaralás végére. Persze, ez a szemét Sanyi megint kötözködött vele. Azt hittem, menten sírva fakadok. És sírva is fakadtam. Ilyen egy disznót! Pedig milyen jól elvoltunk Bogárkával. Diétás szörpöt készítettünk. Ez is az ő receptje. Úgy hívja, Minden Földi Jó. Hát nem csodálatos? Gyümölcsöt és mindenféle gyógyfüvet keverünk össze 2000 méter mélyről feltörő szénsavmentes ásványvízzel. Aztán hagyjuk leülepedni, majd textilpelenkán átszűrjük. Kétszer. Egy egész marmonkanna víz van náluk. Ez milyen csodálatos! És a Kamill! Az a csodálatos ember! Ennek eszébe sem jutna sört és kólát szállítani a kocsijával. Színes kannákkal van tele a mikrobuszuk. A kék kannákban ezer méter mélyből, a fehér kannákban kétezer méter mélyből feltörő ásványvíz van. És az a sok finom mag! Három zsák magot láttam a szobájukban, és két doboz gyógyfüvet. Kamill, ez a drága ember pedig mindenre azt mondja: — Igen anyukám, úgy van anyukám, bocsánat anyukám! — hát nem csodálatos? Ilyen emberek is vannak a világon! Nem mindenki olyan bunkó, mint a Sanyi! Sírva szaladtam a szobába, amikor ez a lehetetlen alak megbántotta anyukát. Szegény Miácskám! Valami lehet ezzel a gyerekkel. Talpig fürdőköpenyben ment ki a kertbe. Szerintem beteg lesz, azt mondta, fázik. Épp indulni akartam vissza, amikor csörgött a mobilom. Köves úr volt az. Nagyon megijedtem. Leültem egy székre az ajtó elé, nehogy bejöjjön valaki. — De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakaad, aaa… — énekelte. — Nem szabad, Köves úr! — feleltem, de egy kicsit örültem, hogy felhívott. — Dezső vagyok, Klárika! Rövidesen lemegyek magához! — suttogta a fülembe. — Jaj! Nehogy! — sikkantottam, mert azt hittem, frászt kapok. — Na még csak az hiányzik, hogy idejöjjön! Nehogy megpróbálja! — hadartam neki egy szuszra, és kilestem az ablakon, nehogy jöjjön valaki. — Szerelemre születtem… — énekelte, és belecuppantott a fülembe. Csöngött a fülem, de ő folytatta. — Nemsokára ott leszek magácskánál, és akkor csudijó, csudijó lesz! — megszakadt a vonal.

 Most mi lesz? Zúgó fejjel mentem vissza a kertbe. — Rosszul vagy? — kérdezte Bogár, mert látta rajtam, hogy valami történt. — Semmi baj — feleltem, és egész délután azon gondolkodtam, mi lesz, ha idejön Dezső?

Anyuka már rég lefeküdt aludni, Öcsike televíziózik, Miácskám a kertben beszélget kicsi barátaival, én meg csak itt ülök, ücsörgök.

NAGYI

 Nahát, ez a bugris paraszt Trógerpöcs, ez nem bír magával, egész álló nap öntötte a fejébe a sört és azt a ribancot fixírozta mondtam is Klárikámnak: — Na, a Trógerpöcsnek izzik a gatyája. „Anyuka ne mondja…” Jó, nem mondom szakítottam félbe. „Anyuka, a Sanyin nagy a nyomás, most egy kicsit kienged, nincs abban semmi rossz” — addig nincs, amíg nem a fütykösén enged ki mondtam, és láttam hogy ezen elgondolkodik Klárikám úgyhogy folytattam: majd ha felhív a Köves úr… „Anyuka hagyjuk abba, jó” — jó feleltem: de ha mégis felhívna a Köves úr akkor… „Anyuka, ebből elég” — most mit tudok erre mondani fogtam a gyógyszeres táskámat és kimentem a kertbe rendbe rakni a szereimet, persze ez a bunkó megint gúnyolódott: „mivansárkánynyalogatjaadesszertet” undorító állat böfög fingik pofázik a hülye telefonjaiba azt hiszi a tuskó hogy övé a nyaraló, persze ennek a riherongy Olgának meg tetszik a dolog csak azt nem tudom hogy ez a Jenő miért ilyen birka hát nem veszi észre ez a töppedt agyú barom hogy felszarvazza a felesége, a riherongy úgy tesz mintha masszírozná közben meg úgy kacsingat a Trógerpöcsre mint szemafor a Déliben, aztán elnéztem ezt a szerencsétlen Emilt szegény ember biztos hogy nincs ki mind a négy kereke hát olyan sapkában napozott amilyenben megboldogult Lajosom hordta le a szenet ostrom alatt a pincébe olyan kis izé olyan kis antenna van a tetején csuda ronda az oroszoknak bezzeg tetszett amikor bejöttek el akarták cserélni kézigránátra azt mondták azzal lehet horgászni Lajosom meg azt mondta a kézigránátban fázik a füle úgyhogy a sapka maradt csak azt nem tudom hogy az Öcsikével mi a baja a Bridzsikének szegény unokám csak fut utána az meg le sem csinálja őt majd beszélek a gyerekkel mer’ azt hiszem a kislány szakasztott olyan mint az anyja viszont ez a Mia ez nem tetszik nekem zugevő a gyerek láttam amikor kicsente a kolbászt és hátraszaladt vele a kertbe.

 Most korán lefekszem mer’ azt mondta Klárikám hogy holnap kirándulunk megnézzük a Szigligeti várat ez a bunkó már megint telepakolta a hűtőt sörrel, hátha megszomjazik az úton hogy szakadna meg hát nem igaz hogy nem bír ki pár kilométert pia nélkül!