Én, Báthory Erzsébet 10. rész

 

 

A dézsában már illatosan g?zölgött a fürd?vizem, mikor szinte semmi alvás után lábaimat szobám padozatára tettem. Éreztem, hogy egész testemen valamiféle szokatlan zsibbadás vesz er?t. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz az esti imáim során már azt képzeltem, ami a mai napom vár reám, csak szép lehet.

– Gyere kisasszonykám!

Hallottam Jó Ilona hívó szavait, így azután csakúgy pendelyben kilestem. Az udvar már zajos volt a rengeteg vendégt?l, kik mind reánk lennének kíváncsiak. Ferencet kerestem tekintetemmel, de bizonyosan nem láttam semerre. Így azután besiettem a tüzes házba, és nagy óvatossággal bemerészkedtem a dézsában elkészített vízbe. Szerettem volna minél tovább merengeni a vízfelh?k közepette, éreztem, jó hatással van izgalomtól megtépázott testemre, de nem volt lehetséges, mert ott álltak a szolgálók körülöttem, hajtott az id? az öltözésre. Öt leány segédkezett és ott tehetetlenkedett dajkám is közebettük. Halkan mormolt valamiféle szöveget, lehet imádkozott, vagy csak az aggodalom hevében kívánt mindenfélét.

Amikor felöltözve kiléptem a házból, megpillantottam Ferencet, hirtelen forróság és olyan szégyenféle öntött el, amelynek nem tudtam igazán eredetét. Hiába hittem, hogy a nagy nappal kapcsolatban mindent tudok el?re, lassan meg kellett észlelnem, hogy igazi meglepetések sora vár rám, és ezek els?sorban saját testemben, lelkemben zajlanak le.

Hogyan telt az id?, amígnem asszony lettem, már nem is emlékezem. Z?rzavaros volt számomra minden. Nem láttam a vendégek között arcokat sem, igaz ugyan, hogy kíváncsi mindössze egyetlenre lettem volna, a királyéra. Ám mindhiába, mert tudatták velem, hogy Miksa éppen rokonommal, Báthory Istvánnal hadakozik Erdélyben. Így csak díszes ajándékát csodálhattam meg, egy aranyozott kupát, melynek értéke elérte a kett?száz tallért is. Szép ajándékot kaptunk a királynétól is, egy ivóedényt, lehetett úgy száztallérnyi. A f?hercegek azonban eljöttek, de ?ket nem figyelmeztem semennyire.

Azután már csak arra emlékezem, hogy eljött a vacsora, a tánc és én  teljesen zsibbadt lábbal próbáltam forogni a nagyterem közepében mindaddig, amíg a v?fély koppantott egy párat, csakúgy lobogott a botján a sokszín? szalag, melyekb?l kett?nek ismertem a jelentését. A piros a szerelmet jelentette, a kék pedig a v?legényemet. A szerelemr?l nem sokat tudtam, nem találkoztam még semmilyen formában vele, de hallomásból ismertem. Aki mondta, hozzátette azt is, az egy igazi sötét verem, jobban járok, ha elkerülöm, pont ellenkezett ez a vélekedés a dajkáémmal, mert ? sokat mondogatta, „meglátod leánykám, jön a szerelem, és boldoggá tesz benneteket.” Így azután egyáltalán nem voltam tisztában a dologgal és inkább tartottam t?le.

A v?fély a koppantások után bevezetett férjem hálóhelyiségébe és által adott neki. Koszorúmat egy hirtelen mozdulattal levágta a fejemr?l, majd feljajdultam félelmemben. Mondogatott közben sok mindent, hogy áldás a házra, a nyoszolyára, az összefekvésünkre, és ellenszenvesen somolygott hozzá. Ferenc mindezen id? alatt némán állt és engem figyelt. Ez ideig alig váltottunk pár szót, így azután figyelme csak félelmemet er?sítette. De elhangzottak a szükséges szavak, amelyek közül a legijeszt?bb az volt, ahogy karddal került le a koszorú a fejemr?l, úgy kard kerül a fejemre, ha a koszorúban tett fogadalmaimat megszegem. F?leg azt féltem nagyon, hogy már nem is tudtam, miket fogadtam, akkor hogyan is lehetséges számomra betartani. Eljött az id? azonban, amikor magunkra hagyott bennünket. Mégis azt gondoltam, bár maradt volna, mert ami utána következett attól féltem leginkább.

A nyoszolyóasszonyom levette az összes ruhámat és az ágyhoz vezetett, lehunytam a szemem és nagy riadalommal vártam mi következik. Éreztem, amikor Ferenc is elhelyezkedett mellettem. Csendben feküdtünk egy darabig, egy pillanatig felmerült bennem, hogy nem is történik semmi, és egyébként is csak álmodom az egészet. Amikor azonban hideg keze elkezdett a lábam között matatni, ott, ahová magam sem mertem nyúlni soha, merevgörcsbe rándult a testem. Szégyelltem rettenetesen magamat, de ? nem hagyott id?t semmire, kitapogatta a lukat, melyet az éjszaka folyamán be kellett tömnie. Talán ha nem félek annyira és keze is melegebb, vagy óvatosabban érinti meg titkos rejtekemet, még tetszhetett volna a dolog, de így csak ellenkezés szület?dött bennem. Arra eszméltem igazán, amikor rám hengerg?zött és merev vessz?jét lábam közé er?ltette, ezzel eszeveszett fájdalmat okozva. Húzogatta ki-be, én pedig csak a takarómat markolásztam és nyögdöstem nagyokat. Egyszer sikoltottam csak, amikor is éles fájdalmat éreztem, de azután elmúlt az is. Csupa lucsok lett a lábam köze és véres. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem volt id? gondolkodni a történteken, mert már újra itt volt a v?fély sunyi mosollyal és táncba er?ltetett bennünket. Igazán kellemetlen volt pedig, mert a lábam köze még sokáig folydogált és teljesen ragacsosnak éreztem. De mire a Nap elkezdett lassan terpeszkedni az égen vége lett ennek is.

 

 

Szerző P. Szabó Mária 62 írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu

4 Komment

Hagyj üzenetet