P. Szabó Mária : A magányos n?k és a kapitány 2.rész

 

 

Ennyi volt a vita, már nem ment ez sem. Nincs semmi, ami összekötné ?ket, a két idegent.

– Nincs itthon olajom – kiabált egy ismert színészn? az esti f?m?sorban.

– Nézd, Zita, tiszta hülyék! Ezt most komolyan csinálják, vagy hülyéskednek? Mi az, hogy nincs olaja, ha f?zni akar? – nézett rá a férfi, mintha mi sem történt volna.

„Kész ?rület” – gondolta, és válasz nélkül kiment a szobából. Kiült a konyhába, rágyújtott, a másik ezt is utálta, ? pedig direkt nem szokott le. Bár már sokba került és reggelente krákogott, mint egy vénember, de csak azért sem. Mert letudna, abban biztos volt. Er?s n? már régóta.

„Igen, férfivá tett a kielégületlenség, a szeretethiány”- mondta id?nként barátn?jének.

  – Gondold el, ott ülök a konyhában, és bagózok. Ez a Faszkalap pedig nézi a TV-t. Mert az érdekli. Hogy velem mi van, az nem érdekelte sosem. És dühöng, ha a filmben nincs olaj a f?zéshez. Érted te ezt? ? a n?, én pedig a férfi. Lehet, azt várja, hogy kikezdjek vele, megsimogassam a nyakát, belecsókoljak a fülcimpájába.

– Ugyan, Zita, te is tudod, ez túlzás – próbálta leh?teni barátn?je.

Elnyomta a cigarettát, gyorsan megengedte a fürd?vizet. Holnap korán kel, ma korán fekszik. Álmodozik is kicsit. Álmaiban magas, barna hajú férfi tér vissza rendszeresen. Szinte már kényszeresen gondol rá, nevet is adott, Ákos. Verseket ír ? is, és mindig megbeszélik a legújabb alkotásaikat. Közben a férfi keze nyakszirtjén jár, majd lentebb téved, ? pedig úgy tesz, mintha nem venné észre. Lassan zsibbad, már nincsenek csontjai sem, szinte felolvad a másik érintése alatt.

– Megint bagóztál, nyisd ki azt a kurva ablakot! – az éles hang pofán csapta.

– Mit kiabálsz, már kinyitottam! – ébredt fel teljesen. Siet?sen fürdött, gyorsan bebújt a hideg ágyba. Remélte, mire jön, már nyugodtabban szedi a leveg?t, és nem veszi észre, ha jéghideg lábaival hozzáér. Istenem’, hogy utálta azokat a hideg, sz?rös lábakat! Hirtelen írnia kellett, a magány megfert?zte gondolatait, ki kellett okádnia valahogy. 

 

„tar ágak közt a lusta szél

kering el-elakadva

régmúlt csókok ízét

sehol sem találom

elfogytak mind az álmok

fekete-fehér billenty?k zenélnek

részeg zongorista virtuóz bánata

leveg? vibrál

légszomj

váltóláz

dübörög a vér

leped? ázik

kifacsart szerelem

sósan mar

nem maradt semmije

a kifosztott múltnak

zörg?n szaladó megszáradt kóró

ördög szekere szúrós iringó”(1)

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....