Kavyamitra Maróti György : Planctus hungaricus

A roma holokauszt ââ?¬â?? porrajmos – emléknapján

 

N.B. Semmilyen nyomozati anyag nem jutott birtokomba természetesen:
a szöveg fantáziám szülötte, bármely hasonlóság a valósággal,
pusztán a véletlen m?ve!

 

A cigánytelep itt is, mint a községek mindegyikében, tulajdonképpen ott kezd?dött, ahol a község véget ért.
Ezt már abból is lehetett látni, hogy – mintegy varázsütésre – az aszfaltozott utak itt fejez?dtek be, helyüket lotyokos, saras, kátyús földutak vették át, melyek es? után, olvadáskor egészen járhatatlanná váltak. Hiába, no: ezt a problémát még mobiltelefonos, internetes, ?rbeszáguldós huszonegyedik századunk sem képes megoldani.
Nem megy az oly könnyen.
A cigánysor els? néhány házát egykor akár takarosnak is nevezhettük, hisz ezekben éltek a többiek által gletecsorénak csúfolt (kicsit irigykedve csúfolt) jobb módú cigánycsaládok.
Odébb aztán a menthetetlen kortorárok, a mélyszegény cigányok éltek, amúgy cigányosan: f?képp a koszos, sosem gereblyélt udvaron, meg a lepusztult szobák-konyhák homályában, mert, amiként kövezett út nem volt a cigánysoron, úgy villany és víz sem.
A cigánysor utolsó házai után kis legel? terült el; jobb id?kben, mikor még volt mez?gazdasága a községnek, föl volt szántva az a darabka föld is, de tízegynehány éve, mióta globális-kapitalistává lett az ország, csak ugar volt az a darabka föld, és még legel?nek is csak nagy jóindulattal nevezhetjük, hisz nyája, kondája, gulyája sem volt immár a helységnek.

A kis mez?n túl aztán az erd? kezd?dött: az erd? egy böhömfekete autós újgazdagé lett a nagy, fene osztozásban, és a böhömtulaj jól körül is kerítette erdejét: joggal, hisz az erd? immár ?böhömségének magántulajdona volt.

A gletecsoré részen a második ház a sokcsaládú B. G. tulajdona volt: sokcsaládúnak mondom, mert négy gyermekén kívül még az egykor takaros házban laktak szülei is.
B.G. jómódúsága valójában már régen fenomenális volt csupán, és csakis az egykor nagy keservvel fölrakott ház jelentette a jómódot.
A házat akkor építették, mikor még neki is, apjának is volt munkája. Persze csak segédmunka volt az, hisz B.G. nem tanult szakmát, nem tehette, hogy a nyolcadik után még valami szakmát is tanuljon. Munkába kellett állnia, és állta is a helyét, míg csak a munka meg nem sz?nt, és ? – apjával együtt – lapátra nem került.
Attól kezdve aztán élt B. G. ahogy lehetett, és ha nem lehetett, hát sehogy: alkalmi munkák, csomagcipekedés a piacról valami nagyvásárlású gazdag asszonynak, fémgy?jtés, miegyéb.
A házat ugyan eladhatták volna, akadt is vev?-szándékú, de G. makacsul kapaszkodott egykori jómódjának utolsó jelképébe.

A körülkerített erd? körülkerítését gondos cigánykezek fölfeszítették, és a cigánysoron él?k oda jártak r?zséért, hullott fáért, gallyazásért, hogy farkasordító hidegben legyen mivel f?teniük kicsit. Kell a kis meleg a purdéknak úgy krechuno táján, meg a t?tött káposztát is csak meg kell f?zni valahogyan.
Szégyen avagy sem, de olykor G. maga is belopakodott a Böhöm erdejébe fát gy?jteni. Mi több: olykor, ha nagyon fázott, és nem volt türelme gallyazni, r?zsézni, hullott ágakat szedni, ki-kivágott kisebb fát is. Nem lett attól sokkal kevesebb a Böhömnek.

Mondtam: a cigánysornál a makadám és aszfaltozott utak véget értek, és koszos földutak húzódtak ott. Pedig járta a cigánysoron a suttogó híradás, hogy az önkormányzat megpályázott holmi pénzeket az Uniótól, hozzá még kifejezetten utak burkolására, csakhogy azok a pénzek kézen-közön elolvadtak (nagy b?vészmutatványokat tud néhány önkormányzat), de utak nem lettek bel?lük.
Legalább a cigánysoron semmiképp sem.

Egy napon B. G. házában nagy látogatót fogadtak: a községi házak egyikéb?l jött el a helyi cigányönkormányzat vezet?je, hogy ezt-azt meghányjon, vessen a még mindig tekintélynek számító G.-vel.
Leginkább a körül forgott a szó, hogy az önkormányzat, tán maga a Polgármester, elsikkantotta az uniós pénzeket, hát kéne arra kérdezni, nagyon kéne.
B.G. er?sen húzódozott: nem volt ? sem b?- sem ékesszavú, már miért épp ? menjen a polgármesteri hivatalba szájalni. A hivatali helyeket amúgy is jobb kerülni, még hivatalos hívás esetén is jobb, még hogy önként menni oda?
Csakhogy Cs. Zs. a cigány-önkormányzati vezet? er?szakos ember volt, másnap hát G. a Polgármester úr irodájában ült feszengve, és hallgatta, ahogy Cs. Zs. kellemetlen kérdéseket tesz föl.

 

A Polgármester nem mutatta ugyan, de megriadt: azért-e, mert csakugyan volt olvadozó vaj a fején, vagy csak azért, mert a suttogó pletykák most hangos létet nyertek, ki tudja?
Tény, hogy amikor a két cigányember elment, ? vette a telefont, és fölhívta az újonnan alakult XX nev? ifjú, rendvédelmi szervezet számát, hogy jönnének le ugyan a községbe, szép fekete egyenruháikban, gondosan subickolt bakancsaikban, oszt’ masíroznának föl-alá a helység utcáin: az se baj, ha közel a cigánysorhoz.

 

Az XX félkatonai, félnáci, félszív? szervezet volt egy kis ideje, akik szívesen masíroztak: szerettek fölvonulni rendben: általában szerették a rendet a tagok.
Aki nem lép egyszerre…
Hát igen.

El is mentek tehát vagy ötvenen, nyalka, jól megnyírt félszív?ek, és masíroztak kicsit.

De a kocsmába nem mentek, ez rágalom!
Az XX-tagok egyáltalában nem ittak alkoholt, nem dohányoztak, nem volt szenvedélyük, hacsak nem számítjuk az ég? gy?löletet minden más iránt, ami nem XX.

 

Aztán más módon is tapasztalhatta a mi G.-nk, hogy a Polgármester nem felejt.
Három héten át minden egyes napon, mikor az erd?kerüléssel végzett, a földút elején, mely a cigánysorra vezetett, két rend?r várta, és minden alkalommal igazi hivatástudattal megírták a följelentést.
Följelentés falopás tárgyában. Helyszíni bírság nem volt kiróható stb., stb.
Gy?ltek a bírságok, és vajon mib?l fizethette volna ki G.?

 

Egy napon igazi csoda történt a cigánysoron, szavamra: valódi csoda.
A kátyúk, lotykok közepette begurult a cigánysorra egy hatalmas, fekete böhömautó; baloldali ablaka lehúzódott kellemes surrogással, egy szép, kövér, sz?rös kar nyúlt ki az ablakon, hanyagul intett az egyik kis cigánykölöknek, kellemes, rekedt hangon megérdekl?dte, hol van a B.G. háza. Aztán, mikor a kis poronty megmondta, az ablak kellemes surrogással fölhúzódott, és a böhömautó odébbállt.

 

A setét, korom éjszaka cseppet sem finnyás: épp úgy leereszkedik a Százholdas Pagonyban terpeszked? tízszobás vadászvillára, mint a szutykos, lityek-latyakos cigánysorra.
És az éjszaka leszállt: egy óra lehetett, mikor a fekete böhömautó bekanyarodott a cigánysorra, és megállt B.G. háza el?tt.
Ajtaja kinyílt, kikászálódott egy szép, kövér ember: fölnyírt tarkóján három vízszintes hurka terpeszkedett, az szép volt.
Kivett két benzines palackot – Molotov-koktélnak hívja a néphagyomány az ilyesmit ötvenhat óta -, és kényelmes lassúsággal a házhoz sétált.
Meggyújtotta a kanócokat, rendben, egymás után mind a kett?t, és szép ívben a tet?térbe hajította a padlásfeljárón keresztül.
Közben a böhömautó egyik ablaka lenyílt, megjelent az a sz?rös, szép kar, melyet már láttunk, puskacs? nyúlt ki az ablakon, és ügyesen célra tartott: a bejárati ajtóra szegez?dött.

Lobogó t?zzel lángolt már a háztet?, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és megjelent G. egy szál gatyában, trikóban, karján kicsi fiával.
Mögötte lángoló gerendák hulltak a házba; B. G. felesége, nagyobb gyermekei, szülei üvöltve, zokogva, sírva menekültek.

Dördült a puska, kétszer dördült.
G. a szíve alá kapott néhány sörétet, kicsi fia a hátába jó párat.

„Isten, irgalmazz meg nékünk!” – gondolta utolsó gondolatával G. – „Azér’ a néhány hasáb fáér’?”

És még – talán – egy dallam dörömbölt fejében balsorsa kapuján, mintha hallotta volna belül: uhhhalomaloma, – hu-alomaloma…

De aztán már csak mély csend és sötétség maradt.

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.