Ha haiku szól,
szétfoszlott lélek csöndje
lám érz?n rebeg…
Arctalan cigány
az éj, dús hajnalt lopó:
légyként szemtelen…
Alattam csönd van,
felettem tengernyi éj:
aludnom kéne…
Tétova villám
ezerfelé szertefut:
arcomon könnyek…
Ajkadon lekvár
a szó, pont így szeretem,
s lágyan ízlelem…
Elgurult orsó
az értékes tartás-múlt:
népünk gyöngyei…
Hiszem az Istent,
hogy ? hisz-e bennem, csak
kis remény nekem…
Ajtóstul ront ránk
az eszel?s, morc vihar:
beljebb költözünk…
Halott fogamat
épp ma húzták, temették:
gyásztalan ment el…
Vérzik az ablak,
mint egy gonosz, torz álom:
sebem még sajog…
Kint por a bánat,
mit felver sok víg gyerek:
csak szívemre hull…?!
Újabb gond rajtam:
elemezni kell, s közben
sajgó láz gyötör…
Hamuhodni hát –
por lehetnék, elhullva:
de hív az élet…
Vidám ajkamon
mosoly csendül, gyermeki:
szeretek élni…
Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: Sánta Zsolt
