Psenyeczki-Nagy Zsolt : A hullámvasút VIII.

Ereszd el a hajamat!

F.-ék, mint tudjuk, hazaköltöztek Magyarországra – err?l legendák keringtek a dolgozók körében. F.-né enyhe ákcéntussál beszélte a magyart – hiába, már vagy tizenöt éve Bécsben élt! – és német szavakat kevert a beszédébe, valahogy így: „ …Áz á fálu dreiszisch, ööö… Hárminc kilométerre ván Vínt?l…”.

    Egy-egy ilyen mondat után az irodában mindenkit elkapott a kétbalkezes roham. A dolgozók sorra verték le a tollakat, papírokat az asztalról, hogy keresgélés közben a kíváncsi szemekt?l védve, nyugodtan kiröhöghessék magukat, miközben a kevésbé találékonyak tüsszögésnek, orrfújásnak álcázták a félreérthetetlen hangokat, és a zsebkend? biztos fedezékében kíséreltek meg közömbös kifejezést vasalni az arcukra.

    Szerencsére F.-né viszonylag ritka vendég volt a cégnél. Ez egy korai botlásának volt köszönhet?. Még a dics? kezdetek idején egyszer sürg?sen áthívta Ilonkát, Béla ötvenéves titkárn?jét az otthonába. Senki sem értette, mit akarhat – aztán Ilonka vagy két napig nem jött dolgozni.

    Ha harminc évvel fiatalabb, arra tippeltünk volna, hogy F.-nében újjáéledt a szakmai nosztalgia és be akarta szervezni Ilonkát konzumlánynak, de ez a lehet?ség eleve fel sem merült. Két nap múlva Béla küldöttségbe ment Ilonka lakására, aminek nyomán a kollégan? aztán újra el?került – és mesélt. Mint kiderült, F.-né vendégeket várt – a rossznyelvek szerint egykori kollégan?it –, és arra akarta rávenni Ilonkát, hogy fityulában, köténykében szervírozza nekik a kávét, amit ?k az elegancia csúcsaként a t?zpiros-arany rokokó ül?garnitúrán fogyasztanak el.

    Ilonka a „megtiszteltetést?l” – F.-né legalábbis így érezte – szóhoz sem bírt jutni, aztán amíg F.-né magára hagyta, hogy rendezze sorait és leküzdje félszegségét, szó nélkül elmenekült.

 

***

 

    F. természetesen nem számolta fel minden bécsi érdekeltségét a hazaköltözéssel, a beszerzés változatlanul az ? cégén keresztül zajlott, és senkinek, még Bélának sem lehetett rálátása.

    Az F+Sz Kft. forgalma ugyan – eddig még – nem esett vissza, de a rengeteg fölösleges kiadás bizony súlyos érvágást jelentett. A fizetési nehézségek mindennaposak voltak. Béla napról napra egyre idegesebb lett. Sehogy sem értette, hogy miközben egyik fantasztikus üzletet a másik után gründolja, soha nincs pénz. Odáig persze nem jutott el, hogy észrevegye, a pénzáramlás egyirányú: a cégb?l a leend? arany „kupacok” felé, visszafelé egy árva fillér sem jön. A vámosoknak, meg az adóhivatalnak már milliókkal tartoztunk.

    Eljött az ideje annak, hogy kiderüljön, hol folyik el a pénz. Béla zseniális üzletei – természetesen – szóba sem jöhettek, mint pénznyel?k, valahol máshol kellett keresni a problémát. Hamar meg is találta.

    Magyarország még falunak is kicsi, hát még a szakma! Az egyik vev? egy szép napon azzal hajtotta el az üzletköt?t, hogy sokkal olcsóbb beszerzési forrást talált. Ennek ugyan készpénzben kell fizetni, de szinte minden vagy harminc százalékkal olcsóbb! Nagy büszkén az orra alá is tolta az árlistát, amir?l emberünk azonnal megjegyezte a cég nevét.

    Némi utánajárással ki is derült, hogy F. úrnak másik magyar cége is van, abba botlottunk bele.

Béla – nincs dühösebb egy felébredt baleknál – azonnal kiszámolta, hány milliót vesztett a cég a drágább beszerzésen és F. vérét kívánta.

    De mint tudjuk, a bosszú olyan, mint a jó bor, hidegen ízlik igazán. Béla el?bb gondosan körbejárta a dolgot, felmérte, mit tehet. Aztán gondosan maga mellé állította a cég összes dolgozóját, és csak akkor csapott le, amikor már biztos volt a gy?zelemben.

    Taggy?lést hívott össze, a napirend végén egy semmitmondó, „Egyéb gazdasági ügyek” napirendi ponttal.

    Béla figyelemre méltó emberismerettel (is) rendelkezett. El?re tudta, hogy F., amikor majd szemére hányja, hogy kizsigereli a saját cégét – jobb ötlete híján -, dührohamot kap majd és dúlva-fúlva kirohan.

    Így is történt, a napirend végén Béla el?állt a farbával. Negyedórán keresztül részletezte, hány millió forint veszteséget könyvelt el a cég annak következtében, hogy F. harminc százalékkal drágábban szállította be az árut, mint bárki másnak – és hogy biztosra menjen, a különbözet azonnali megtérítését kérte, méghozzá jegyz?könyvbe rögzítve.

    F. nem érezte meg a csapdát. Arra gondolt, ha nem írja alá a jegyz?könyvet, hivatalosan taggy?lés sincs, így pontosan Béla elvárásainak megfelel?en dührohamot produkált – és dúlva-fúlva távozott.

    Béla épp erre számított. ? ugyanis – F.-fel ellentétben – emlékezett rá, hogy van talonban pár, F. által el?re aláírt üres A/4-es papírja, amit még a helyiség megszerzése során kapott F.-t?l, hogy ne kelljen naponta Bécsbe rohangálnia.

    Ezeket felhasználva akkurátusan befejezte a jegyz?könyvet, amelyben F. – „b?neit megbánva” – beleegyezik, hogy tizenöt millió forint kártérítést fizet a cégnek, és névértéken eladja az üzletrészét Bélának. Ennyi!

    F. még vissza sem ért Budapestre és már nem volt üzletrésze, volt viszont tizenöt millió adóssága.

Legutóbb szerkesztette - Psenyeczki-Nagy Zsolt
Szerző Psenyeczki-Nagy Zsolt 30 Írás
Megértem fél évszázadot - túlnyomó részét a "létező szocializmusban". Szereztem 1,9 diplomát - azért a tört szám, mert az ELTE-nek (és saját magamnak) még tartozom egy államvizsgával... Gyerekgyártásban már megtettem a magamét (tudjuk: 2 szoba, 3 gyerek, 4 kerék ...) most már irány a halhatatlanság! - Ez a busz megy a Párnás Szuszra? P.s. előbb-utóbb teszek fel képet is, csak találnom kell egy olyat, ami nem meríti ki az esztétikai környezetszennyezés fogalmát.