Czirják Jolán : Heine – Lorelei (jambikus fordításban)

Ne higgye senki azt, hogy nem írok helyesen!
A magánhangzókat – a ritmus érdekében – olykor megrövidítem… :-)))
Ez – úgy tudom – az id?mértékes és ütemhangsúlyos verselésnél megengedett….

 

Nem is tudom, mi fáj ma bennem –

Vajon miért e méla szív?

Talán a dal, mi áthat engem,

Amint a múltba visszahív…

 

 

…A lég de h?s, hamar sötét lett,

Nyugodt a néma Rajna – lám !

A zord hegy orma szinte fénylett

Vörösl? napnak alkonyán.

 

 

Kiült a lány, az arca sejlett,

Reá az est homálya szállt,

Aranyszin éke szinte fénylett –

Hajába fésü karma vájt

 

 

Dalolt vidáman, önfeledten,

Miközbe’ fésülé haját,

S e hang elámitotta menten

A csónakost, ki arra “járt”.

 

 

Kicsiny ladikja vitte csendben,

A dal kiszívta ép eszét,

A hegytet?t figyelte éppen,

Nem is kerülte Végzetét.

 

 

A zátonyok között a vízben

Alámerült hajója már,

Halála rátalált a mélyben,

De Lorelei azóta vár…

 

 

 

 

 

Ich weiss nicht, was soll es bedeuten,

Das ich so traurig bin

Ein Ma”rchen aus alten Zeiten

Das kommt mir nicht aus den Sinn.

 

 

Die luft ist k?hl, und es dunkelt

Und ruhig fliesst der Rhein

Der Gipfel des Berges funkelt

Im Abendsonnenschein.

 

 

Die sch?nste Jungfrau sitzet

Dort oben wunderbar,

Ihre goldenes Geschhmeide blitzet,

Sie ka”mmt ihr goldens Haar.

 

 

Sie ka”mmt es mit goldenem Kamme

Und singt ein Lied dabei –

Das hat eine wundersame,

Gewaltiege melodei.

 

 

Den Schiffer im kleinem Schiffe

Ergreift es mit wildem Weh (w?h)

Er schaut nicht die Felsenriffe,

Er schaut nur hinauf, in die H?h.

 

 

Ich glaube, die Wellen verschlingen

Am Ende Schiffer und Khan,

Und das hat mit ihrem Singen

Die Lorelei getan!

Legutóbb szerkesztette - Czirják Jolán
Szerző Czirják Jolán 211 Írás
1961-ben születtem, de éveim száma nem egyezik meg azzal a korral, amennyinek érzem magam.... le is szoktam tagadni kb. 10 évet - simán!! :P Nemrégiben váltam el, és most 17 éves - gyönyörű lányommal, és tündéri kiskutyámmal élünk Tatabányán. Csecsemőgondozó a szakmám, de egy bolond betegség miatt leszázalékos "nyögdíjas" vagyok... - mindenem a versírás - és mások műveinek olvasása!!! ÃÂltaluk szinte teljesen egészségesnek érzem magam! A magyar nyelv szeretete mindig is meghatározó volt életem során. Mellettem senki nem beszélhet helytelenül - "nák-ozva, suk-sükölve" - én bizony kijavítom őket ismeretlenül is! Mottóm: "versek nélkül lehet élni, de minek?"