dr Bige Szabolcs- : GIATROSZ AGROTIKOSZ: ATYÁM, A NAPISTEN FIA 10. – befejezés

“Víg csapatuk közepén fiú állt, csengőszavú lanton
játszott édesen.” (Homérosz)*

 

 

 

Megérkezésünk óta Maja nem került a szemem elé. Mikor partra szálltunk, mintha megpillantottam volna a tömeg mögött, de hamarosan eltűnt. Nem volt alkalmam keresni, annyira lefoglaltak az érkezés körüli események. Másnap, ahogy rendbe szedtem magam, első dolgom volt Artemisz templomát felkeresni. Maját ott találtam az áldozati oltár előtt, amint éppen bort loccsant a sercegve sülő húsra.

Csendben leültem egy oszlop tövében, és vártam, fejezze be a szertartást. Mikor végzett, odajött hozzám, és szótlanul leült mellém. Sokáig ültünk így magunkba mélyedve, egyetlen hang nélkül.

— Sokáig távol voltál uram, de végül mégiscsak visszajöttél — törte meg a csendet Maja.

— Az istenek akarata szerint történt minden — válaszoltam, és sorban elmeséltem mi minden történt velem, és azokat is, amelyeket Oresztész a tudomásomra hozott.

— Mikor indultok Thoász király ellen? — tette fel a legfontosabb kérdést, lényegre törően.

— Két nap elég, hogy felkészüljenek — mondtam, de alig figyeltem arra, amit beszéltünk. Elkalandoztak a gondolataim.

— Te nem kíséred el őket?

— Igen, igen! Elkísérem… Én vittem oda, én kell, hogy visszahozzam! — jött meg a szavam. — Bocsáss meg, Maja, majd máskor folytatjuk a beszélgetést, most nem lehet. Majd, ha visszajöttem.

Nyugtalan szívvel, háborgó lélekkel hagytam ott, de még magam sem értettem, mi történt velem.

Az előttünk álló vállalkozás veszélyesebbnek, nehezebbnek látszott minden eddiginél. Nem nomád szekértábor, vagy tengeren utazó kereskedők az ellenfeleink, hanem erős falakkal megerősített város és azok harcedzett védői. Javában tanakodtunk, hogyan és mi módon bírjuk le Thoász király seregét, és szabadítsuk ki Iphianasszát — a türelmetlen Proklész azonnal indult volna harci gályáinkkal, de a józanész megfontoltságot diktált —, mikor megérkezett az Asmar vezette karaván Khorassan-Nishapur király küldeményével. Örömmel fogadtuk a vendéget. Az eltelt évek nem látszottak meg a királyi küldött arcán, alakján. Éppen olyan fürkész tekintettel nézett körül, mint amikor vándornak öltözve állított be hozzánk.

— Az istenek kegyesek voltak hozzám, hogy látni engednek újra téged, Makhaón jó uram! — köszöntött, amint meglátott.

— Hermész vigyázta lépteidet, hogy épségben megérkeztél — válaszoltam.

Mindkét részről fennmaradt a gyümölcsöző kapcsolat. Mi sok mindent kaptunk, ami a gyarmat jólétét emelte, a király gályái pedig nyugodtan közlekedhettek a tengeren, megvédtük őket. Most különös szerencsének találtam, s az istenek közbelépésének, hogy éppen most jelent meg Hüpanisz falai között.

— Elvárlak, Asmar uram az esti tanácskozásra! — mondtam neki, miután kölcsönösen biztosítotok egymást barátságunkról.

A szokásos módon zajlott a tanácskozás. Jó acháj módra! A Thoász elleni háborút latolgattuk. Asmar felajánlotta, hogy a szomszédos törzseket a várható dús zsákmány reményével rábeszéli a részvételre. Ők a szárazföld felől támadva elvonnák a király seregének figyelmét a kikötő őrzésétől, s így mi könnyebben behatolhatunk. Csak néhány nap türelmet kért, ameddig küldetését teljesíti.

Reggel elment kis csapatával együtt. Teltek múltak a napok, de Asmar karavánjának se híre, se hamva. Türelmünk napról, napra fogyott, de végül is mire Szeléné orcája kitelt, vidáman megérkezett.

— Három nap múlva indulhattok, de mikor Kherszonészosz közelébe érkeztek, úgy irányítsátok a harci gályákat, hogy az éj leple alatt jussatok a kikötőbejáratához.

Nehéz csata várt ránk, de sikeresen helytálltunk. Thoász király harcosai vagy elestek, vagy megadták magukat, maga a király is fogságba esett. Artemisz templomához csak akkor közelítettünk, amikor a csata már eldőlt. Négyen léptünk be a szentélybe: Proklész, Oresztész, Püladész és jómagam.

— Kik vagytok? Hogy merészeltek betörni az istennő szentélyébe? — kérdezte egy erős hang.

— Makhaón vagyok, a Tündöklő Apollón szolgája, és ezek a társaim! — válaszoltam. — Artemisz papnője lépj elénk!

A szentély mögötti függöny meglibbent, és teljes papnői díszében megjelent előttünk a szépséges Iphianassza. A látvány belénk fojtotta a szót. Először Oresztész szólalt meg.

— Iphianassza! Kedves húgom, ki Artemisz erejével uralkodsz! Szívem mélyén éreztem, hogy az istennő nem akarhatta pusztulásodat.

Mi többiek csak álltunk, nem szóltunk közbe, amíg a két testvér az egymásra találás örömének hódolt. Meghatottan fogták egymás kezét, és nem tudtak betelni egymás nézésével.

— Ti tudtátok, hogy ő az én kedves testvérhúgom, akit tíz hosszú éven át gyászoltam? — fordult felénk Mükéné ura.

— Tudtuk, uram! — adtam meg kérdésére a választ —, de pecsét zárta ajkunkat. A te feladatod volt megtalálni és felismerni.

— Azért jöttünk, hogy visszavigyünk görögföldre — tette hozzá Proklész.

Meglepetés tükröződött az arcán. Annyira beleszokott már ebbe az életbe, amit mint Artemisz papnője töltött, hogy a hirtelen változás nem hozott számára örömöt.

— Gyermekem! — szóltam hozzá Apollón főpapja hangján. — Letelt a tíz esztendő, melyet az istennő szolgálatában kellett töltened. A fogadalmad lejárt. Visszatérhetsz hazádba Oresztész oldalán, aki most az erősfalú Mükéné ura, jó atyád halála után. Gyere velünk a hajóra, s majd mindent elbeszél neked testvérbátyád és társa a küzdelmekben, Püladész. Társnőid közül, bármelyik jöhet veled, de aki szívesebben maradna itt, vagy Hüpanisz városában tovább szolgálva az istennőt — legyen úgy.

— Oresztész! — szólat meg Püladész. — Ne feledkezz meg a feladatról, amit az istenek rád bíztak! A jóslat egy szoborról beszélt…

— Úgy van, Püladész! Hol van Artemisz szobra? Ad ide nekem, vigyem magammal Apollón parancsára!

A sikeresen végződött ostrom után visszatértünk Hüpanisz falai közzé. Velünk tartott a királylány mellett hét társnője. Hárman maradtak tovább a meghódított városban, és tovább szolgálták Artemisz istennőt. A várost meghódító csapatok ottmaradtak, ameddig rendbe jön az új gyarmat rendje. Miután véget ért a Trója ellen indított hosszú háború, a görög hajók megindultak a világ vizein újabb és újabb gyarmatokat létesíteni, a szigeteket, partokat benépesíteni. Hozzánk is jöttek, ameddig Thoász király ellen hadakoztunk három hellén bárka új hazát keresőkkel. Jó helyük lesz Kherszonészosz városában. Asszonyt is találnak ott maguknak. A harcban elesettek özvegyeit…

Az események vesztese Proklész lett. Ahogy a hazatérés már biztosnak látszott, és miután megismerte az otthoni híreket, Iphianassza többé nem akart hallani másról, mint a mielőbbi visszatérésről, és ebben nem jutott szerep Proklész számára. Hiába ajánlotta fel Ellopia trónját, a királylány nem fogadta el.

— Látod, Makhaón? — fordult hozzám Apollón szentélyében. — Türelmesen vártam, hogy leteljen a kiszabott tíz esztendő, részt vettem a csatákban, a polisz megalapításában, társaimmal betartottuk az istennőnek tett fogadalmunkat, tiszteltem isteneinket, s ez megköveteltem a meghódított népektől is. Iphianassza mégis elfordult tőlem! Mondd, mit tegyek?

— Kérdezzük meg az isteneket, milyen sorsot szánnak neked?

Áldozatot mutattunk be előbb Apollón isten, majd Artemisz oltárán, és a jóslatokban jártas Maja segítségéhez folyamodtunk.

— Artemisz kegyeltje, kegyes úrnőm — szólott Proklész esedező hangon —, segíts megtudnom az istenek akaratát, mert nem tudom mitévő legyek.

— Lépjetek be a templom csarnokába, és meghallgatom, mi nyugtalanítja szívedet, vitéz Proklész! — fogadott kegyesen a papnő.

Elsorolta a hős eddigi tetteit, életének állomásait, és reményeit, melyek Iphianassza köré fonódtak.

— Meghallgattalak Ellopia szülötte. Most menjetek, s reggel, mikor Héliosz elindul égi útjára, gyertek vissza. Addigra megtudom Olümposz lakóinak üzenetét.

Lassan telt az éjszaka, de nem Proklész sorsa nyugtalanított. Maja alakja, mozdulatai, szemei, tekintete tartotta béklyóban gondolataimat. Ha elszenderedtem, azt láttam, hogy közelít hozzám, s mikor nyúlnék felé, eltűnik, majd újra megjelenik. S ez így folytatódik, amíg zihálva, izzadtan meg nem ébredek. Ennek ellenére nem késlekedtünk reggel megjelenni Artemisz templománál.

— Ne álld el útját annak, aki indulni készül, de találd meg helyedet társaid körében! Ezt üzenik neked az istenek.

Proklész elgondolkodva mondott köszönetet, és lassú léptekkel indult vissza a házához. Én tovább maradtam. Nem tudtam szabadulni az álom emlékeitől, csak néztem Maját, ahogy tesz-vesz a szentély körül, majd megáll előttem:

— Neked Makhaón nem üzentek semmit az Olümposziak. Te tudod magadtól is, mit kell tenned. A szívedben van a válasz minden kérdésre.

Odaléptem az oltárhoz, és az odakészített illatos füvekből, magvakból rászórtam valamennyit a parázsra. Kellemes illat töltötte meg a szentélyt, ahogy felizzott a parázs.

— Artemisz, kegyes istennő! — kezdem. — Szüzek védelmezője! Fogadd hódolatom, és bocsásd el szolgálatodból a szelíd Maját, aki sok éven át hűen szolgált, és aki most oltárodra helyezi áldozatul eddigi életének kincseit.

— Fogadd, ó asszonyok és gyermekek védelmezője az áldozatot! — szólott Maja is, és az áldozati oltárra tette a ruháit, ékszereit, és mindenét, amit szűzi életében eddig használt.

Úgy állt egyetlen szál khitont viselve. Várta, hogy fellobogjon az áldozati tűz. Mikor fellobbant a láng sűrű szikrákat vetve, hozzám lépett, és megfogta a kezemet.

— Artemisz elengedett…

Olyan volt a hangja, mint a syrinx búgása, és lelkemben kithara húrjainak pengése válaszolt rá.

Elnéztem a kikötő felé, és láttam, amint két hajót kivontatnak a vízre. Egyik az volt, amivel érkeztünk, a mogorva kapitány irányítása alatt, erre szállt fel most Iphianassza a testvérével, és annak hű barátjával. A másik, egy kisebb gálya Proklész rendelkezésére állt, hogy társaival elvigye őt a meghódított új gyarmatra, a tauroszok földjére.

— Vidd hírül atyámnak — kiáltott Oresztész felé —, hogy nem hoztam szégyent ősz fejére, ameddig e távoli népek közt bolyongtam, s hogy most már az istenek tanácsára itt is maradok, de Ellopia mindig is kedves marad szívemnek. 

A hajók kiúsztak a nyílt tengere, mi pedig ott maradtunk a templom előtt, és már nem is a távolt kémlelte tekintetünk, hanem egymás szemét. Sípok és fuvolák hangja hangzott fel hirtelen, nimfáknak és faunoknak öltözött ifjak özönlöttek a térre, körbevettek és virágból font koszorúkat helyezek a fejünkre, vállunkra, nyakunkba. Vidám énekszóval, szelíden tuszkolva a házamig kísértek bennünket. Mire odaérkeztünk, a barátaim, társaim a házat zöld ágakkal feldíszítették, úgy vártak ránk, s miután beléptünk a házba, kacagva, dalolva eltávoztak…

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.