Leleszi Balázs Károly : És egyszer csak felragyog

És egyszer csak, magától – felragyog…

 

 

És egyszer csak, magától – felragyog,
éppen az ég felé ránduló magányunktól.
Megtörtek a szavak, s nem maradt más nekünk,
csak a kigyomlált lelkünk, rongyos szerelmünk.
Amott túl – borosták, pofák és fagymarások.

Árvák, gubbasztók álma; ahol élünk.

Egy szelíd arc, térrel áldott,
megjelenik, felragyogva, egy háromszög? szem.
A tapinthatatlanban, egy szelíd arc;
ha észreveszed, térrel és fényességgel áldott.

Gonoszságunk, keményökl?. Vétkeink,
b?sz viharfergeteg. Minden a mában gyökerezik,
és minden összefügg. Rabságainkban van
elrejtve életlehet?ségeink. Fájdalmainkban az
a mag, ami egyszer majd kicsirázik.

Éppen fogságunkban és összetöretésünkben ragyog fel,

egy szelíd arc,

egy tövisharmattal koronázott arc.

Legutóbb szerkesztette - Leleszi Balázs Károly
Szerző Leleszi Balázs Károly 41 Írás
1958-ban születtem Budapesten református lelkészi családban... Fiatalabb koromban jelentek már meg verseim különböző irodalmi lapokban, 20 évnyi hallgatás után kb 5 éve újra írok. Hozzám leginkább a szakrális versek állnak közel... Az életem folyamán 4 v. 5 munkahelyem volt, jelenleg a gyermeknevelés területén dolgozom... Eddig hét könyvem jelent meg... Voltam fent, voltam lent életem folyamán; voltam hajléktalan, és vagyok most hajlékkal rendelkező - és vagyok most az rök Hajlék felé igyekvő...