Kohut Katalin : A fabábus kislány (mese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Noéminek hívták.

       

Noémiék nagyon szegények voltak, egy külvárosi szegénynegyedben éltek. Nem volt mása, csak egy bábuja, amit elnevezett Noncsinak. Esténként zsebkend?jéb?l terített ruhát bábujára és könnyes szemekkel mesélte neki saját életét.   

–  Tudod, Noncsikám, ha nagy leszek, nekem is lesz kékcsempés fürd?szobám és autóm, meg televízióm és babákkal díszítem majd az egész szobámat, és még kirándulni is autóval járok. Ha gazdag leszek, sok barátom lesz, többé nem nevet ki senki.

A bábu szótlanul hallgatta a kívánság-meséket.

Az utcabelijei vidám játéka behallatszott az ablakon, ahogyan megbeszélték a sorozatok filmjeit. Egyszer hallotta, akarták ?t is hívni magukhoz, de egyikük így szólt:

– Ezt a szégyentelent, aki nem restelli a fát ringatni az ölében!? Azt mondta anyukám, olyan szegények, hogy még lemezjátszójuk sincs, nemhogy videó és hifi-torony!

Egyszer mesemondó-pályázatot hirdettek az iskolában. Mind jelentkeztek, de Noéminak nem volt mit felvennie.

– Tudod, Noncsikám, úgy szeretnék én is elmenni, de attól tartok, kinevetnek engem.

Abban a pillanatban Noncsi felemelkedett, egy kört irt le a leveg?ben és a körb?l odaesett egy hófehér ruha, hófehér cip?vel, a hozzávaló kiegészít?kkel. Noémi boldogan ment a színházba, ahol benevezett utolsónak.

Meséltek a gyerekek horrorfilmeket, hogyan szoktak kifosztani, becsapni embereket, meséltek a jó és rossz gyerekekr?l, de bizony mese egy ajakról sem hangzott el s még a szép kiejtés díjat sem lehetett átadni, mert egy sem akadt, aki szépen formálta volna a szavakat. Ekkor, mintha Noncsi hangját hallotta volna, mintha bel?le szólt volna:

– Na indulj Noémi, bátorság!

Mintha nem is ? lenne, a lábai vitték a színpadra és bemondta saját életér?l készült  meséje címét: „A fabábus kislány".

Csend lett a teremben. Utcabelijei szájtátva figyelték, nem ismerték fel a csúf kis békát, ahogyan ?k nevezték maguk között. Ismer?s volt nekik a történet, lehorgasztották a fejüket.

Noémi lett az els? mindenben.

Aztán hívták mesélni mindenfelé, sikeres lett, sok barátja lett, s hogy gyermekkori kívánságát teljesítse, babákkal rakta tele szobáját. De minél gazdagabb lett, annál szomorúbb. Valami hiányzott neki, amit nem tudott megmagyarázni. Egyre kevesebb mese jutott az eszébe. Egyik napon elindult az elhagyott kis ház felé, s ahogy benyitott az ajtón észrevette a fabábut az ócska ágyon.

– Noncsi, Noncsikám! Neked köszönhetek mindent és én hálátlan, majdnem elfelejtettelek!

 Boldogan ölelte magához bábuját és újból eszébe jutottak új mesék, mert mese az élet, ha csillagzenére figyelünk és valóság a mese, ha mindent megjegyzünk és a szerint élünk, amit szívünk muzsikál nekünk.

Legutóbb szerkesztette - Kohut Katalin
Szerző Kohut Katalin 0 Írás
1983. óta foglalkoztam időnként írással, 1991. óta rendszeresen, dalokat, verseket, prózai műveket írtam, s két daljátékot, gyerekverseket, mondókákat, párat megzenésítve. Sokat kell még tanulnom. Több helyen megjelentem, voltam külső munkatárs is Egerben. Betegségem miatt 1995. óta csak egy TV bemutatóm volt.