Nénik, bácsik, figyeljetek,
nyissátok ki fületeket!
Elmondok most – csakis nektek –
én egy olyan történetet,
ami kerek e világon
nem történt meg soha mással,
csak egy mesebeli házban –
nem mesében, valóságban! –
az én édes nagymamámmal,
meg egy rosszcsont kisleánnyal,
aki bizony, én vagyok,
(ameddig el nem bújok!)
Történt, hogy egy téli esten,
a konyhán a nagyit lestem,
de a főzés unalmas volt,
a mami meg folyton morgott:
jövök rögvest, légy türelmes,
labdázunk majd, s mondok verset,
de a papa mindjárt itt lesz,
és ha éhes, tudod, mérges!
Ha jó leszel – ahogy végzek
a főzéssel – elmesélem,
– ahogy tegnap már ígértem –
azt a szépet, amit szeretsz…
Jézuskásat, betlehemest…
Kár, hogy ilyen kicsi vagyok,
nem írok még, s nem olvasok…
Mérgemben most jól elbújok,
nem találnak majd a nagyok!
No de hova…? Föl az égre?
Csillaglámpák közelébe…?
Túl messze van, s kicsit félek:
ha a lámpák majd nem égnek,
a sötétben karácsonyra hazaérek…?
Csendben tovább gondolkodtam,
a sarokba ólálkodtam, s képzeljétek,
nagy titokban a fazékba belebújtam,
szépen, lassan leguggoltam,
és ott némán meglapultam…
Titkomat, ha elárulod,
karácsonyig ott lapulok!
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:24 :: Gősi Vali
