Tiszai P Imre : nevetésed őrzik az öreg fák

Nyomtatás

én csak vendég voltam itt a földön, mégis mindent láttam

mert egyetlen-egy fénysugárban a mindenség benne van,

meztelen talpam alatt az összes út végtelenbe futott,

néhány megfáradt lépéssel bejártam a nagyvilágot,

egyetlen csókomban égett ezer nő ajka a számon,

testük egyetlen ölelésben itt volt a tűz-ágyamon,

egyetlen sikolyban bejártuk a mennyeknek országát,

egy végtelen ölelésben éltük lángoló testünk vágyát,

izzadt bőrünkön fénylett fel az utolsó pillanat,

megfáradt kézzel simítottuk egymásra az álmokat

aztán még pörgött a film tovább, szerelmet varázsoltunk,

és ha felébredtünk – létezésünkbe egymást álmodtuk

csak vendég voltam itt a földön mégis minden bennem él,

pillanatokban éltem, az időt ellopták, jön a tél,

egy újabb karácsony, harangszó simul a havas tájra,

öltözz fel jól – féltelek – és majd sétálj ki ott a parkba

hol nevetésed őrzik az öreg fák