Horváth János : Hangrobbanás

Három hónap telt el Gábor elutazása óta, de még mindig nem tudta megszokni, hogy este a vacsoránál csak egy személyre kell terítenie és lefekvéskor nem kell kinyitnia a kanapét.

 

 

Zsuzsi megpróbálta visszatartani a könnyeit. Teste aprócska rángásokkal jelezte, hogy nem hajlandó engedelmeskedni. Könnyeivel küzdve próbált néhány szót kipréselni magából, de nem sikerült. A buszmegállóban állt egy id?sebb házaspár, két fiatal, iskolás gyerek társaságában. Értetlenül nézték, amikor hirtelen kiszakadt bel?le a sírás. Elhárító karmozdulatokkal jelezte, hogy nincs semmi baj, és ? sem érti, mi történt vele valójában. Id?közben fejük felett több kilométer magasságban egy vadászrepül? hangrobbanással jelezte, hogy átlépte a hangsebességet.

Két nappal kés?bb a postás egy hivatalos küldeményt hozott. Zsuzsi aláírta az átvételi elismervényt, de a sírást nem tudta visszatartani, ami elemi er?vel tört rá, teljesen váratlanul. Még nem tudta biztosan, mi áll a hivatalos értesít?ben, de a feladó alapján könnyen beazonosíthatta a kis borítékot. A feladó helyén nagy bet?kkel ez állt: HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM.

 

Gábor sokáig nem értette, miért utasították el a kérelmét. Szervezete úgy m?ködött, mint az óram?. Kiegyensúlyozott és bizakodó volt. Tudta, semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy felvegyék a szolgálatra jelentkez?k közé. Ez már a második vizsgálat volt, és bízott benne, hogy túl van a nehezén. Csak azon járt az esze, hogyan közölje Zsuzsival. Megpróbálkozott vele többször is, de mindig közbejött valami, és kénytelen volt halogatni, amíg el nem jön az alkalmas pillanat.

Az elutasítás oka egyszer? volt, de ? nem gondolt rá. A létszám betelt, a következ? csoport csak tavasszal indul útnak, addig várnia kell. Nem esett kétségbe, s?t, úgy érezte, haladékot kapott, és a nagy beszélgetésnek még mindig nem jött el az ideje. Zsuzsinak nem árulta el, mire készül. Ez nyomasztotta, mert nem tudta pontosan, mit bír el ez a kapcsolat. Addig nem kockáztat, amíg nem tud biztosat.

Februárban megjött az értesítés, amelyben közölték, hogy hol és mikor kell jelentkezni, milyen felszerelést vihet magával. Úgy érezte, eljött az id?, be kell vallania Zsuzsinak a terveit. B?ntudatot érzett, de elszántsága er?sebb volt, és a beszélgetés kimenetele nem volt kétséges. Akkor érzett hasonlót, amikor Zsuzsi közölte, hogy gyereket akar. Gábor nem örült az elhatározásnak, halogatta amennyire lehetett, de már tudta, hogy ? nem akarja. Most hogyan mondja el Zsuzsinak, hogy a karrierje fontos döntés elé állítja, és ebbe a jöv?képbe, amit maguknak szánt, egyel?re nem fér bele egy gyerek.

Zsuzsi várakozáson felül megért?nek bizonyult. Elmondta Gábornak aggodalmait, hogy félti ?t, de megérti, ha a hivatása fontosabb most, amikor egy egész ország figyelme irányul az afganisztáni eseményekre. Olyan tisztekre volt szüksége a hadseregnek, akik már kipróbált, tapasztalt katonák voltak, és ilyen nem sok akadt a seregben.

Váratlanul sokan jelentkeztek közülük a feladatra. Senkinek nem beszélhettek a küldetés valódi céljáról, körülményeir?l. Gábor sem mondott többet a kelleténél, de ebb?l Zsuzsi megértette, hogy úgysem tudná visszatartani a férfit.

Aznap, amikor Gábor elment, nem érzett fájdalmat. Nem gondolt arra, mihez fog kezdeni egyedül. Tudta, hogy a férfi biztonságban lesz. Nem harcoló alakulat volt az afganisztáni csapat, de számítani lehetett fegyveres összecsapásra is. Ennek az esélye azonban minimális volt, a felkészítés alatt sem tettek említést komolyabb veszélyr?l.

Három hónap telt el Gábor elutazása óta, de még mindig nem tudta megszokni, hogy este a vacsoránál csak egy személyre kell terítenie, és lefekvéskor nem kell kinyitnia a kanapét.

 

Nem merte kinyitni a borítékot. Táskáját bevitte a fürd?szobába, kivette bel?le a terhességi tesztet. Nehéz döntés el?tt állt, nem tudta mitév? legyen… Elolvassa el?bb a hivatalos levelet, vagy a tesztet készítse el? Némi habozás után úgy döntött, megpróbálja egyszerre mindkett?t. El?vette a tesztet és rácseppentette a szükséges mennyiség? vizeletet. Amíg várakozott az eredményre, felnyitotta a borítékot, amelyb?l egy kettéhajtott formanyomtatvány hullott ki. A szöveg ismer?sen kezd?dött. Akkor látott ilyen nyomtatványt, még gyerekként, amikor anyja átvette. Szíve hevesen dobogott. „Mély megrendüléssel… a haza h?sként… amikor gépkocsijuk váratlanul aknára futott, két nappal ezel?tt…”

A tesztre nézett és elsápadt. A vékony vonal mellett, mer?legesen kezdett el?t?nni a másik vonal is.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.07.26. @ 05:55 :: Horváth János
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.