Édes örömök,
kesernyés könnyek,
árnyéktestem alig lebben.
Fogyó hold az id?
s mint az ?rláng,
óva int, higgyek
a csillagfényjelekben.
Tudom,
mit sem ért volna
hit nélkül a sors,
egyszer elvett,
másszor adott:
évekké n?tt szeretetet
-veled-
s pillanattá szelídült haragot.
Már korán kelek
kés?n alszom el.
Mentséget gy?jtök,
télre tüzel?t,
ha fagy jön,
feloldhassam a b?nt
Isten ítél?széke el?tt.
Nem lázadok,
bár sz?kül a mennybolt
s rövidül az út
a csillagokig.
Itt vagy velem
s én veled vagyok,
ahogy megígértük.
Egykor, egymásnak.
Holtomiglan-holtodig.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.15. @ 19:39 :: Seres László
