A héttornyú házba lépve,
beburkolt a bíbor est,
s felrémlett el?ttem
n?vérem emléke,
szebbet m?vész sem fest.
Körbenéztem lassan,
súlyos illata idézte
a ködös múltat,
melynek még foglya voltam,
néhány elfeledett,
egykor h?n szeretett
tárgya rám
pislogott bizalmasan,
álmodó szemmel,
mint elvarázsolt
kastély ósdi lakói,
kik száz év szendergés után,
most eszmélnek.
? mindenütt jelen volt,
átjárta testem-lelkem,
szinte megérinthettem,
kézzelfogható,
relikvia-szellem.
Kitárt szekrény mélyén,
horgolt csipkeruhára
az ablakon át ragyogott
a telihold,
valaha fényes bálokon
önfeledten abban táncolt.
Ó dics?séges, csodás napok,
hová rejtettétek el?lem ?t?
Adjátok vissza mit
elraboltatok,
a testvérem nélkül
csak kiszáradt
magányos fa vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Maretics Erika
